Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Cs. Schwalm Edit: A hímzés tanulása. Mintakendők, feliratok textilek díszítőelemei Heves megyében

Recsken és környékén a „kalodás" hímzésű vőlegénying volt a legrangosabbak egyike.

39 Kalodás abroszt, sátorlepedőt, dióskendőt csak Recsken készítettek és használtak. A fehér lyukvarrást, a singolást Bodonyban a XX. század elején egy varrónő terjesztette el, tőle tanulták meg mások is, s az első világháború tájára már általánossá vált a faluban. О maga Salgótarjánban sajátította el ezt a hímzőtechnikát, amikor ott szolgált egy családnál. A mintakendők és a közvetítő asszonyok mellett megnéztük a hímzés mintakönyvek hatását is hímzéseinkre. Ezek közül még nem sokat ismerhettek (talán nem is jelent meg túl sok) a XIX. század végén, XX. század elején. Az első, népi hímzéseket közlő album ismereteim szerint, az 1899-ben megjelent, Kalotaszegi varrottas album.

40 Adatközlőim nem emlékeztek arra, hogy ebből a mintakönyvből tanított-e mintát az 1920-as években Recskre került kézimunka-tanítónő, Kosa Mária. Egy másik mintakönyvnek bukkantam a nyomára. A falubeliek a DMC gyár által kiadott, „Hardanger" kézimunkakönyvként emlegették. (Hardanger = áttört. Szálhúzásos, vagdalásos technikával készített kézimunka.) A DMC jelű gyár Franciaországban működött, textilipari részvénytársaság volt (Dollfus— Mieg & C

ie

), a múlt századtól varrófonalakat, pamut, selyem, vászon, arany, ezüst hímzőfonalakat gyártott rendkívül gazdag választékban, színskálában és különböző vastagságban. Termékei népszerűsítésére indított egy kézimunkakönyv sorozatot. Különböző országok hímzései mellett kötés, csipkekészítés, mindenféle női kézimunka, betűk, monogramok stb. szerepel a sorozatban. Ezek a könyvek a francia mellett még német nyelven jelentek meg. Tudomásom szerint, magyar nyelven ebből a sorozatból csak egyet adtak ki: Thérèse de Dillmont: Enczyklopaedia. A női kézimunkák ismerettára. Dornach (Elzászban) 1901 és 1910 között jelent meg.

41 Ezt a könyvet a magyar királyi vallási és közoktatási miniszter, hivatalos közlönyben közzétett rendeletével ajánlotta női ipariskolák felső nőiskolák és tanítónőképzők számára. Elképzelhető tehát, hogy kézimunka tanítónő révén ismerhették meg egyes falvakban. Dolgozatom második részében azt nézem meg, hogy ez, az anyáról-leányra, nagyszülőkről-unokákra öröklődő hímzéstudás, mintakincs, a táj hímzőkultúrája, hogyan jelentkezik a néprajzi gyűjteményünkben lévő textileken. Az 1970-es években Tompa Béláné hívta fel a figyelmem a palóc textilek rendkívüli figurális gazdagságára. Figurális gazdagságon ő a különálló, egyedi motívumok díszítőelemek sokféleségét értette, melyek mintegy kiegészítői a sormintáknak. A súlyponti minták fölött helyezkednek el laza szerkezetben, oldják a zárt sorokat. Ezekhez csatlakoznak a sorminták között vagy fölött alkalmazott feliratok, nevek, monogramok. Különösen az ünnepi alkalmakkor használt textileken, meglepően sók felirattal találkozunk. Most csak a szálszámolásos, keresztöltéses technikával varrt hímzések motívumait, feliratait vesszük számba. Nem foglalkozunk az I. világháború után divatba jött, igen színes, szabadrajzú hímzések mintakincsével. A felirat a parasztság által használt tárgyakon az írás és olvasás megjelenésével párhuzamosan jelent meg és terjedt el. Eleinte puszta évszám, melyhez később társult a szöveg. A XIX. században váltak általánossá az évszámok és feliratok az ünnepi szerepű tárgyakon, mindinkább beépültek a díszítménybe, sőt maguk is díszítőelemmé váltak. Leggyakrabban a tulajdonos vagy a tárgy készítőjének neve szerepel. Vallásos felirat a ma39 VARGA Marianna 1989. 589. 40 PENTSY J. - SZENTGYÖRGYI L. 1899. Marosvásárhelyen adták ki. Költségeit Gyarmati Zsigáné teremtette elő, „hogy a varrottas bevett kézimunka legyen az iskolákban." 41 PETRIK Géza 1917. I. 202. 461