Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Selmeczi Kovács Attila: A palóc csűrközösség

mondták: elválakoztak. A férfitestvérek családjaikkal kiköltöztek a szülői házból és önálló háztartást létesítettek. Az 1910-20-as években pedig egyre erőteljesebben érvényesült az a tendencia, hogy még az apa életében házas fiai önállósították magukat: megosztották az ingatlant és külön házat építettek.

5 A szétköltözés az esetek többségében azonban nem jelentett lényeges lokális elkülönülést, mert a nagycsalád önállóvá lett tagjai egymás közelében maradtak: házukat vagy lakrészüket a szülői ház mögé emelték. Mivel az egykori jobbágyfalvakban nem volt lehetőség újabb lakótelkek megszerzésére, a szétváló nagycsalád férfitagjai rákényszerültek arra, hogy a szülői beltelken maradjanak. így tehát a nagycsaládok felbomlása sok esetben együtt járt a jellegzetes hosszúházak kialakulásával és az udvarközösségek létrejöttével. Általános gyakorlat szerint még a szétválás előtt a nagycsalád közös erővel megépítette az új lakórészeket. Az ősi házhoz annyi 2-3 helyiséges házrészt ragasztottak, ahány kiscsalád vált ki a házközösségből. Az egymáshoz szorosan csatlakozó toldaléképületek száma rendszerint kettőtől hatig terjedt. A toldaléképületek külső kiképzését, formáját igyekeztek az eredeti ház stílusához hangolni, még akkor is, ha az jóval korábban épült és hagyományosabb formát mutatott. így sok esetben a hosszúházak egységes stílusa miatt csak a bejáratok vagy a kéménykürtők számának alapján lehetett megállapítani, hogy hány család lakja az épületsort.

6 Természetesen az egymás mögé emelt lakórészek mind önálló egységet képeztek. A közös erővel épített hosszúházak lakásainak egymás közötti megosztása hagyományos rendet követett. A hosszúház lakásain csak a fiútestvérek osztoztak. A lányok a férjük családjához költöztek, az apai örökségből még a XX. század elején sem jussoltak. A lakások elfoglalásának sorrendje szigorúan követte a fiútestvérek születési sorrendjét. Az első toldaléklakásba a legidősebb testvér költözött, majd a következőkbe az egyre fiatalabbak. Kivételt egyedül a legkisebb fiúval tettek. Ugyanis az ő számára nem építettek önálló lakást, hanem a szüleivel egy házban lakott továbbra is, mert ő gondoskodott róluk. Ennek fejében az apa halála után örökölte a szülői házat.

7 Ha előbb megnősült és családot alapított, akkor a fiatalok és az öregek együtt laktak. Az első házban tehát a szülők haláláig rendszerint két család élt együtt. A lakások megosztásának ezt a rendjét még akkor is követtek, ha csak két fiú örökölte a vagyont és közös portán maradtak. Az 1960-as években még több esetben volt alkalmam tapasztalni, hogy a második házban a legidősebb fiú leszármazottjai laktak, míg az első, szülői házban a legfiatalabb testvér utódai (Párád, Felsőtárkány, Szentdomonkos, Litke). A hosszúházas építkezésmód emlékei leginkább azokban a hegyvidéki utifalvakban maradtak fenn, ahol a keskeny, olykor 150-200 méter hosszú beltelkek alkalmas helyet biztosítottak az épületek egymás utáni emelésére. Különösen a Nógrád megyei Litkén, a 5 Pl. Fedémesen (Heves m.) a következőképpen emlékeztek vissza: „Tizenegyen vótunk, a testvérek együtt vótak a családjaikkal. Az öregé vót minden. Együtt, közösen megépítették a házakat, még az öreg életében, aztán külön mentek. Ahány testvér vót, annyifelé szegték a kenyeret. A hányok csak kaptak valamit, kinullázták őköt." Vincze Pikó Ignác (1898) közlése, 1966. Párádon (Heves m.) „öreg Boris Matyó Jóska monta a gyerekeinek, vigyázzatok, ha külön mentek, nem lesz soha új házatok. Öt év múlva külön mentek, az öreg négy új házat csinátatott, a gyerekek egy fertály fődet kaptak. Öt gyerek vót." Kivés Vanó Mihály (1895) közlése, 1966. 6 PRAËAK, Vilhelm 1938. 349. 7 Martosról, Komárom m. közöl hasonló szokásjogot FÉL Edit 1944. 38-39. 414