Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Paládi-Kovács Attila: Medvesalja földje és népe

egy lugas, de a nemes szőlőfajták nem éltek meg. Direkt termő szőleikről savanyú borokat szűrtek, s többnyire forralva fogyasztották. Jó borokat Abasárról, Verpelét vidékéről hoztak a Medvesaljára. Gyümölcs is csak saját szükségletre termett. Szilvát, körtét, almát neveltek a fontoshoz (beltelek) tartozó kertekben, de a dió gyakran lefagyott. A szilvából pálinkát is főztek, s a gyümölcs egy részét megaszalták a kemencében (aszalt szilva, aszalt körte). Vadkörtét is rendszeresen aszaltak, s az erdei gyűjtögetés jól kiegészítette a termelést.

84 Behozatalra szorult a Medvesalja zöldségfélékből is. Kövecses, agyagos földjein a kertészkedés nem volt sikeres. Losonc-vidéki magyar kertészfalvakból vitték hozzájuk a hagymát, uborkát, paradicsomot stb. Ajnácskő, Almágy, Sőreg népe sem foglalkozott kertészettel, a magasabban fekvő falvak még kevésbé.

85 Medvesalján a legtöbb „paraszt", a legtöbb földműves gazda Egyházasbáston élt. Határában több volt a szántó, s a földje is jobban termetté a búzát, mint a többi falué. Ellenben Vecseklőn, Medveshidegkúton kevés birtokos gazda, kevesebb „paraszt" élt. Annál több volt a bányász (zagyvarónai szénbányába jártak), a faluból eljáró munkás. A kevés földü vagy föld nélküli családok megélhetését a summásság, az Alföldön végzett mezőgazdasági idénymunka, illetve a környékben végzett erdőmunka, favágás segítette az ipari munkalehetőségek megnyílása előtt. Régi hagyománya van az állatkereskedelemnek, a kupeckedésnek is. Ezt inkább kis és közepes földbirtokkal rendelkező parasztok folytatták. Nekik hajcsárként dolgoztak olykor a nincstelenek is. Az örökös vásározással, útonlevéssel járó életformát szerették azok, akiknek hajlamuk volt rá, s belenevelődtek. Főként tinókkal, ökrökkel kereskedtek. Ezt társították a tinók járombaszoktatásával, betanításával. Tanult fiatal ökörért többszörösét kapták annak a pénznek, amit a tinóért az Alföldön fizettek. Ezért minden faluban többen is foglalkoztak marhakereskedelemmel és betanítással. Óbáston még az 1970-es években is élt 4-5 idősebb férfi, akinek ezzel telt el az élete. Gálszécstől Léváig jártak-keltek, mindenütt voltak ismerőseik, szállásadóik, tisztában voltak az állatvásárok szokásaival, az árakkal, ismerték az alkudozás fortélyait stb. Ez a kupeckedő emberfajta a medvesalji társadalom sajátos típusát képviselte. Gömör és Nógrád közeli vásáros helyei országos hírnévnek örvendtek már a XVIII. században is. Bél Mátyás írta 1749-ben Rimaszécsről: „Sokadalmainak- mégpedig elsősorban lóvásárainak-jeles a hírneve. Teljes és igen sok állatot számláló marhacsordákat hajtanak ide eladni részint Erdélyországból, részint pedig az alföldi Magyarországról. Nagy iparkodással sereglenek ide ilyenkor azok a marhakereskedők is, akik az állatok vételéből és eladásából szoktak nyereségre szert tenni, s hogy itt lovakkal kereskedhetnek, még Erdély belsejéből is jönnek haszonra vágyó emberek."

86 Ezeknek a sokadalmaknak a XIII. századi előzményeiről vallank a helynevek. Gömörből Gedevár és a Gortva-vize mellett vezetett a Vásár-út Fülek irányába. Ajnácskő és Bást mellett Utasnál ágazott el a „nagy út" a Zagyva és a Tárna völgyébe. A Hevesbe vezető 6 öl széles utat nevezhették Belezsérnél csordahajtó i/mak.

87 84 Saját gyűjtés 1978-ban Óbáston, Egyházasbáston és Tajtin. Lásd még: ZSÚPOS Zoltán 1985. 36-37. 85 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982b. 383. 86 BÉL Mátyás 1992.74. 87 GYÖRFFY György 1987. II. 476. 405