Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Baráz Csaba: Bartalos Gyula (1839–1923) régészeti-történeti kutatásai

Kabos; nagyszerűek e nemben Jerney János »Nyelvkincsek« című műve, amelyben a, helyneveket okmányokkal magyarázza; Vályi, Fényes Elek helyírásaikkal is megvilágítják azokat. "

23 Pesty Frigyes hozta létre azt a hatalmas helynévgyűjteményt, amely egységes alapelv szerint összeállított és kinyomtatott kérdőívek segítségével az egész országra kiterjedt. (A gyűjtőíveket 1863 őszén küldette szét a vármegyéknek s a munkálatok 1865 közepére be is fejeződtek.) Ez az anyag nem pusztán helynevek, hanem történeti, néprajzi adatok, névmagyarázatok gyűjteménye is. Ezt követően nagyon sok kutató próbálkozott a magyar történelem korai szakaszának helynévanyag nyomán történő rekonstruálásával (Karácsony János, Kniezsa István, Mályusz Elemér, Györffy György és sokan mások). Az Árpád-korból ismert helynevek valóban lehetnek az Árpád-kori történelem fonásai. Az újkorból - pl. a 19. századból - adatolt helynevek azonban nem vezethetők vissza automatikusan a régmúltra. Bartalos korában az oklevelek, krónikák elemzésében már természetes volt a forráskritika, a helynevek vizsgálatában ellenben ennek hiánya tapasztalható.

24 Szinte természetszerű, hogy Bartalos az általa megismert, összegyűjtött és rendszerezett földrajzi neveket invenciói szerint használja fel, vetíti vissza az Árpád-korra. „ Ospalóc nyelvkincsről" beszél, belőlük - igaz óvatosan - etnikai, település- és társadalomtörténeti következtetéseket von le. „De bár mily sokra is becsülöm a helyneveket, távol vagyok attól, hogy azokat már mint kész történeti adatokat egyoldalulag érvényesíteni törekedjem; tudom, hogy mindez csak félpróbája az igazságnak, melyet kiválólag a néprajzi adatok igazolhatnak teljes érvényükben. "

2S Különösen toponomasztikai tárgyú értekezéseiben tapintható ki, hogy nemcsak a helynevek földrajzi lokalizációjára fordít figyelmet, hanem nyelvészként a helynév hangalakjára, nyelvfejlődési, hangtörténeti, szótörténeti vonatkozásaira, a névadás eredetére is. Sőt, nemcsak nyelvész, de névtanos is: nem izoláltan tekint egy-egy helynévre, hanem az adott területi egység helynévanyagának egészét vizsgálja, bizonyos neveket igyekszik országos összefüggésben bemutatni, tipizál, rendszerez. Például feltűnik neki, hogy palócföldön mennyire elterjedt az aszó vagy assza elnevezés. Az illető határból kigyűjti, majd a rendelkezésére álló régi okmányokból adatolja, ezt követően összeszedi az országban élő ezen helyneveket. Végezetül ismerteti Vámbéry ethnológiai tanulmányaiból az aszó szóra vonatkozó megállapításokat (török asak 'alacsony, mélyen fekvő vidék') majd kifejti saját értelmezését. „ Talán inkább lehetne ezt legelőnek, parlagos helynek, berkes, gazos pusztának értelmezni; nem annyira azért, mivel a Си man Codex szerint az áslak dezertum pusztát jelent gr. Kuun Géza szerint, hanem mivel itt igen sok körülmény éppen erre mutat, mintp.o. Disznászó, azaz disznólegelő, Zernaszó, zerna vagy zera legelő — régi szólásban az őzet zerának mondták... " Tanulmányában sorra veszi a láz, káta (Vámbéry szerint védgátat, bekerített helyiséget, gyűrűvárat jelent), cene, csaj, dona, pad, szék, Sarkály és egyéb határneveket is. „íme ezen adatoknak tüzetesebb megoldása őseink történetére vetne világot; azért ajánlom történészeink figyelmébe! "

26 23 BARTALOS Gyula 1887. 177.; VÁLYI András: Magyar országnak leírása. 1-3. Buda, 1796-1799; FÉNYES Elek: Magyarország geographiai szótára. 1-4. Pest, 1851; PESTY Frigyes: Magyarország helynevei történeti, földrajzi és nyelvészeti tekintetben. 1888. 24 Még napjaink névtudománya is gyermekkorát éli, a helynevek történeti forrásként való felhasználását sok esetben a teljes kritikátlanság jellemzi. KRISTÓ Gyula 1976. 7-14. 25 BARTALOS Gyula 1888/2. 547. 26 BARTALOS Gyula 1888/2. 536. 183