Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Krupa András: A mátrai szlovákok jeles napjai a XX. század második felében

egyenjogúságot hirdető asszonymulatság is megszűnt, mivel rendezvényükre beengedték a férfiakat is. A hamvazószerdán (Skaredá streda) egyébként szigorú böjtnek kellett lennie. Az ezt követő torkos csütörtökön (Tucní stvrtek) a végleges böjt előtt még jóllakhattak. Pogácsát, krumplit, sok húst sütöttek, „ami csak jó volt a háznál" (со bolo dobré, secko). A lakomázás célja az volt, hogy kövérek (tucní) legyenek. A jeles nap jelzője {tucní - kövér) szolgált az átviteli mágia alapjául. A nagyböjtben (Velkí púst) a három községben az elmúlt évtizedekben szerdán és pénteken böjtöltek. E napokon csak tejet ittak, lekvároskenyeret, tojást, zsír nélkül sült krumplit és savanyú hordóskáposztát ettek. Kenyeret is pirítottak. A többi napon ehettek húst is, „ha volt" (ked' ho mali), mert e falvakban korábban - miként írtuk - meglehetős szegénység honolt. A nagyböjt idején - mint adventben - az asszonyok fekete kendőt kötöttek a fejükre. A virágvasárnap (Kvetná hed'elä) legfontosabb eseménye a barkaszentelés (bárki sa svet'eli). Mindenki maga vitte a templomba a reggeli misére a barkákat. Korábban általános szokásként hazaérve a megszentelt barkából egy virágot lenyeltek, hogy ne fájjon a torkuk. Ma már sokan nem gyakorolják. A vihar ellen azonban felhasználják. Azt hiszik, hogy a barkák füstje szétoszlatja a felhőket. Ha a tűzhelyen égett a tűz, oda vetettek néhányat, ha nem, egy-két szálat összetörtek, a hideg tűzhelyre vetették, és meggyújtották. A nagyhét a húsvét előtti utolsó nagytakarítás ideje volt, festettek, mázoltak, vasaltak. Nagypéntekre mindennel készen kellett lenniük. Nagycsütörtökön elhallgattak a harangok. Ettől kezdve a feltámadásig kerepeltek (rapkali). Amíg nem volt templomuk, Mátraszentistvánban a fiúk a kereszthez mentek, s ott kalapáltak ütővassal (klepali s klepácama). A tavaszi hiedelemszokások közül nagypénteken (Velkí pátek) meglepő módon sokat megőriztek. Az emlékezetben él még a nagypéntek kora hajnali védő mosakodás emléke (lásd András napját). A patakról vizet hoztak, s abban mosakodtak meg. A lányok ott, a pataknál vagy a kútnál mosták meg magukat, hogy nyáron szépek legyenek és frissek, egészségesek. Még a napkelte előtt körülsöpörték a házat, az udvart, bemeszelték a gyümölcsfákat, hogy elűzzék a férgeket, hogy kígyók (hadi), békák (zabi) és szalamandrák (stüri) ne közelíthessék meg a házat. Szigorú böjtöt is tartottak nagypénteken, annak az emlékére, hogy Krisztus (pán bicék) meghalt a keresztfán. A böjt szombat délutánig tartott. Három órakor szólaltak meg a harangok, ettől kezdve ehettek zsírosat is. Délután öt órakor volt a feltámadási körmenetük, melyet korábban a kápolna, most a templom körül rendeznek. Nagyszombaton főzik a kocsonyát (kocehica), a sonkát, a tojást, és sütik a süteményeket. Húsvétvasárnapon a templomuk felépítéséig szintén Nagybátonyba jártak misére. Ide vitték megszentelni a húsvéti ételt (dar), a sonkát és a kalácsot. Ezt a mai napig megtartják. Otthon a megszentelt eledelből (osvet'ení dar) a háziasszony egy tálra annyit szeletelt, hogy mindenkinek jusson egy-egy darab. Legelőször a család legidősebb tagja, a nagymama vett, utána sorban a többiek. Délben húslevest és sülthúst ettek. De a legtöbb családnál azt fogyasztották, amit nagyszombaton elkészítettek. Húsvétvasárnaphoz is kapcsoltak szlovák nyelvű mondást a nappal meghosszabbodásáról: Na Velkú noc - (Húsvétkor uz о velkú moc - je d'elsí d'en. már nagy erővel hosszabb a nappal.) 323