Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Krupa András: A mátrai szlovákok jeles napjai a XX. század második felében

varlója háromszor kopogott az ablakon, de nem merte beengedni, mert attól tartott, hogy másokat is hoz magával, s azokkal vereti meg őt (Já som sama bola. Tri razi prisel na oblok. Nesmela som ho pustltl lebo som sa bála, ze doved'e druhich a da ma zbit'.) A legény különösen akkor akarta megverni a lányt, ha az a közeledése ellenére visszautasította őt. Többnyire este leste meg, és megvesszőzte. Ilyenkor a szokáscselekvés keveredett a személyes bosszúval is. A lányok megverésének másik színhelye a fonó volt. A tánc és az éneklés tiltása ellenére a lányok advent idején is összejöttek, s csak csendesen fontak. A legények belopóztak, és sorra verték meg őket a fonóban, amelyiket elkapták, azt elverték (Tam, d'e boli prátki, a kerú upadli, tú aj dobili.) A művelődési ház felavatása óta itt is tartottak mikulás-estéket. Amikor innen hazaindultak a lányok, a legények kint, az utcán már lestek és várták őket. A lányok, hogy megmeneküljenek, futottak, amerre csak tudtak. Az ügyesebbek meg is menekültek a durva ütlegeléstől, mert ebben az időben kilengések is előfordultak már. Boli chlapci, ale sed'emnáct'i rocní, a oblékli sa za mikulási. A vecer v kulturhazi bol ünnepéi'. A ti nás cekali venku palicama, ze velmo nás dobiju. Zme ut'ekali prec luki a oni za nama. (Tizenhét éves fiúk voltak, mikulásnak öltöztek fel. Este a kultúrházban volt ünnepély. Kint vártak a botokkal, hogy nagyon megverjenek. Mi szaladtunk a réten át, ők utánunk. - Mátraszentimre.) Az alakoskodók öltözékét rendszerint kifordított bunda alkotta. Gyakoriak voltak az álarcos figurák (maSkarádi) is. Ki vörös ördögnek, ki fehér lepedős halálnak álcázta magát. A gólyalábakon járó legényt magas halálnak (visoká smrt') nevezték. Volt, aki felvette lánytestvére fehér alsószoknyáját (spodné kintere). Nagy zajjal jártak, láncokat csörgettek, csengőket, kolompokat ráztak, így ijesztgettek. A verés eszközeiként főként a hajlékony vesszőket (svihare, pruti) alkalmazták. Többnyire ezekkel verték (zbili, dobili) a lányokat. Botokkal (palicama) is rátámadtak a lányokra. Ez valóban a szokás elfajulásához vezetett, s az egykori elszenvedői rossz emlékként idézik: Hú, to bolo velmo strasni! (Hú, az nagyon szörnyű volt!). Feltehetően ezek a nemkívánatos jelenségek is hozzájárultak a szokás gyors elhalásához. A mikulásajándék kezdetben - a mai idős korosztály gyerekkorában - nagyon szegényes volt, legtöbbször a háznál termesztett gyümölcsből (dió, mogyoró) állt. De ez a nemzedék felnőttként már a saját gyerekeinek csokoládé mikulásokat, cukorkákat, könyvet vett. Ezeket rakták az ablakba tett kitisztított cipőkbe (do papuc). Újabban - náluk is rohamosan elterjedt szokásként - az unokáknak a csokoládésalakokon kívül főként pénzt adnak. A Luca napja (Lucia - dec. 13.) a mátrai szlovák helységekben nem képezte azt a kiemelkedő hiedelem-csomópontot, amelyet mind a magyar, mind a szlovák néphitben tapasztalhatunk. Egyeseknél emlékként él még az egykori naptárbeli szerepe, hogy a sötétség és a rossz erőinek a fő napja. Halványan emlékeznek arra is, hogy e napon volt leghosszabb az éjszaka: Na Luciu je najkratsí d'en a najd'elsá noc. (Lucakor legrövidebb a nappal, és leghosszabb az éjszaka. - Mátraszentimre.) A hiedelemvilágukban az e napi dologtiltások is periférikus helyet foglalnak el. Mind a három községben egyöntetűen idézik ugyan a fonás és a varrás tilalmát, de az okáról szintén alig tudnak: Mátraszentimrén egyáltalán nem ismerték, Mátraszentlászlón általánosságban fogalmaztak: ze na Luciju abi totó herobili. (hogy Lucakor ezt ne csinálják.) Csupán Mátraszentistvánon említettek konkrét hiedelemokot: zebi zme slépkam rit'nezasili (hogy a tyúkok fenekét ne varrjuk be). Mátraszentimrén akadt olyan adatközlő is, aki a mosás tilalmát említette. Feltehetően tévesen, mert a Luca-napi mosást a tojáshozam mágikus növelése érdekében végezték. 308