Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Krupa András: A mátrai szlovákok jeles napjai a XX. század második felében

egyértelműen a mai ember (individuum) őszinte, tiszta akarata, szándéka és cselekedete valósul meg. Ezáltal válnak az emocionális motívumok, az etikai normák vetületei mint formai - tartalmi kategóriák a jeles napok szokásrendszerének fő befolyásoló tényezőivé. Összevetésként még egy példasorozatot: a téli időszak legnagyobb ünnepe, a karácsony szokásköréből is azok a szokáselemek váltak általánossá, amelyek e törvényszerűségen alapulnak. A karácsonyfa vétele, a karácsonyi gyertya, csillagszóró gyújtása, az ajándék stb. olyan elmaradhatatlan kellékek, amelyeknek szintén emocionális, etikai indítékai vannak, pl. a családban mindenkinek ajándékot kell kapnia, a karácsonyi fény mindenkire árasztja a szeretetet, a családi békességet. S kifejeződik benne általánosabb jelentés: az emberiség békéje iránti vágy is. Párhuzamok, sajátos kapcsolatok is felfedezhetők a szokások, az ünnepek mai szemléletű megtartásában. Ha a karácsonyt és a mindenszenteket vesszük példának, rögzíthetjük, hogy mindkettőnek egyaránt vezető eszméje a megbékélés. Ám az egyiknek a halott ősökkel, a másiknak az élőkkel való békesség a célja. Az egyik vezérmotívuma a fájdalom, a másiké az öröm, de mindkettő megtisztuló katarzist eredményez, a fájdalom a megnyugvásban, belenyugvásban, az öröm a boldogság, a megelégedettség érzésében oldódik fel. A mai szokásgyakorlat számos részecskéje hasonló célt szolgál. A három mátrai helységben a fentiek jegyében a mindenszentek napját (Vsesvatich) szintén nagy ünnepnek tekintik: to je velkí sviatok (ez nagy ünnep). Ezen a napon lehetőleg mindenki felkeresi szülei, rokonai sírját. Legtöbben kerti virágokból készített csokrokat, koszorúkat vittek a sírra. E célból külön neveltek virágokat. Ujabban a virágboltokban is vásárolják a koszorúkat, s kedveltek a művirágok. Egész nap tart a temetőbe menés, mert mindenki erkölcsi kötelességének tekinti a tiszteletadást. Legtöbben délután vannak. Általános a gyertyagyújtás - katolikusok lévén. A bensőségességet növeli, hogy sokan imádkoznak a síroknál, s egyházi énekeket is énekelnek. Megközelítően egy-másfél órát töltenek a temetőben, de jórészük megvárja, amíg a gyertyák el nem hervadnak. Ha szeles az idő, a gyerekeket kérik meg, hogy addig vigyázzanak az égő gyertyákra, míg vissza nem térnek, mert a felnőttek este hazamentek, hogy az állatokat megetessék. A sötétben világító gyertyák sokasága szép látványt nyújt, s a résztvevőkben - bevallásuk szerint - olyan érzelmeket vált ki, amely által a tiszteletadásuk őszintesége, hatása még jobban elmélyül. Nagy tömeg vesz részt az egyház által e napon rendezett körmenetben is, mely a pappal az élen a közös katolikus templomból indul el a temetőbe. A mátrai szlovák falvak lakóinak nagyobb intenzitású mostani tisztelgése összefügghet azzal is, hogy a templomukhoz hasonlóan temetőjük is csak néhány évtizede van. Azelőtt a több kilométerre fekvő Nagybátonyban temették el halottaikat. Akkoriban az elhunytak emlékére az égő gyertyákat a házuk ablakába tették. A század első felében november elejétől, közvetlenül a mindenszentek után kezdődtek a fonók (priatki), s a farsang végéig tartottak (od Vsesvatich do Fasanguv - Mátraszentistván). Velük, mintegy jelképesen összekötötték a téli szokáskört. Eléggé közismert még az első hó érkezését jósló prognosztika is. Három naphoz is kötik: Mátraszentimrén a magyar és a szlovák néphit legelterjedtebb változatát közölték, hogy „Márton (Martin - nov. 11.) fehér lovon jön (príd'e na bílom koni)". Mátraszentistvánban Erzsébethez (Erlebet - nov. 19.), ill. Andráshoz (Ondrej - nov. 30.) kapcsolták ezt az időjárási regulát. Egyes itteni adatközlők szerint Szlovákia északi részén fűzték főként Márton napjához, mert ott hamarabb hull a hó, délebbre azért kötik későbbi napokhoz, mert itt később kezdődik a tél. E községek 305