Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Bakó Ferenc: Borpincék történeti-néprajzi kutatása a Felföldön

azért is fedi homály, mert sem a birtokjogi, sem a gazdasági tárgyú oklevelek, feljegyzések nem térnek ki a pincére, nem lévén ez adóköteles és így értéke sem lehetett számottevő a múltban. Pincetörténeti kutatásunk elindítója egy Eger környéki építmény volt. Az Andornak község határában fekvő, népi nevén Százrejtekű-pince sajátos voltára már a Heves megyei műemléki topográfia szemléi során figyeltem fel, s 1955-től kezdődően több ízben meglátogattam. Ennek eredményeit közzé is tettem, amikor néhány lényeges, a további vizsgálatokra kiható megállapításra jutottam.

3 A Százrejtekű körül egész pincecsoport van, amely a belterülettől másfél kilométer távolságra fekszik. Az Egri-völgyben a város középkori pincéit a belterületen a lakóházak alatt vagy azok közelében találjuk, de a kisebb települések pincéi a belterülettől távolabb voltak. Ez figyelhető meg Cigléd vagy Tihamér községek esetében. A Százrejtekű egyik jellemzője tehát topográfiai helyzete, az, hogy más pincékkel együtt a belterülettől távolabb, a határban fekszik. Anyaga puha vulkáni kőzet, riolittufa, ami nem tekinthető jellemzőnek, mert általános vonása ez a Bükk vidék lyukpincéinek. Figyelemre méltó a Százrejtekű mérete és formája. Jóval nagyobb, mint csoportjának bármelyik építménye: nincs ugyan „száz rejteke", de 14 kisebb-nagyobb helyiséget meg lehet benne számolni. A három szinten elhelyezkedő helyiségek nagyjából mértani alaprajzúak és egy hosszanti tengelyen kapcsolódnak egymásba, s a nagyobbakból két oldalra kisebb fülkék nyílnak. Az utolsóhoz még egy egészen kicsi, patkó alakú fülke csatlakozik. A pince további, lényegesnek tűnő tulajdonsága még viszonylagosan nagy mérete, amiből arra lehet következtetni, hogy a határ birtokosának volt a tulajdona, aki saját bortermése mellett itt tartotta a jobbágyok által beszolgáltatott bordézsmát, a tizedet is. A vizsgált pince még egy jellemzője az, hogy kora, építésének ideje megbecsülhető. Maga az építmény, tehát falai, mennyezetei, boltozatai nem viselnek ugyan semmiféle évszámot vagy betűjelet, de a levéltárakban őrzött iratok, rajzok mégis lehetővé tesznek valamiféle, korára vonatkozó megközelítő becslést. Andornak 1779-ben készült határtérképe - a szokásostól eltérő módon - feltünteti a táj különböző pontjain elhelyezkedő pincecsoportokat. A két csoport közül a keleti felirata csak annyi, hogy Cellae, a nyugatié pedig Cellae antiquae, ami azt sugallja, hogy az első az akkori jelen időben, a második viszont annál korábban használt és épített pincecsoport volt. (A Százrejtekű mint említettem, ez utóbbi kategóriához tartozik.) Andornak településtörténetéből tudjuk, hogy a falu a XV. század és a XVIII. század közepe között formálisan lakatlan volt, s így nem valószínű, hogy ez idő alatt itt pincék épültek volna. A régi pincék, a „cellae antiquae" tehát ennél a demográfiailag üres korszaknál korábbiak lehetnek, vagyis mindenképpen középkoriak. Kutatásunk eddig sajnálatosan nem terjedhetett ki a Százrejtekű-csoport egyéb tagjaira, s így nem ismerjük a kisebb pincéket, azok formáját, terjedelmét. Az andornaki kutatás csak felvetette, de megválaszolni nem tudta sem etnikailag, sem társadalmilag a pince készítőjének kérdését. Falu és határa a középkortól kezdve az Egri-völgy, egykorú nevén a Vallis Agriensis kistájon az egri egyház birtokai közé ékelődik mint nemesi birtok, ráadásul református lakossággal. A magyar kereszténység első évszázadaiban az egri püspökök, mint földesurak nyugat-európai 3 A helyszíni megfigyeléseket és a levéltárakban, könyvtárakban végzett vizsgálatok eredményeit egy tanulmányban foglaltam össze: BAKÓ Ferenc 1989-1990. 240