Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)
Sugár István: Az egri vár gazdasági, adminisztrációs és katonai szervezete
illetve átszervezték a királyi ellenőr hivatalát. Ugyanis 1560-tól két számvevőről is tudósítanak a számadások: az egyiket „királyi"-nak, a másikat pedig „püspöki"-пек említik. Minden bizonnyal a királyi számvevő feladatköre felelt meg a királyi ellenőrének. Lőcsei Rokawy Sándor, aulikus Eger vára első királyi ellenőre korábban Mekcsey István alatt a máramarosi sókamarai ispánságon töltötte be ugyanezt a hivatalt. 106 Hamarosan azonban kiderült, hogy előregedettsége miatt Egerben már alkalmatlan e feladat ellátására. 1550 novemberében azzal a kéréssel fordult a pozsonyi Magyar Kamarához, hogy mentse fel hivatala alól, és bocsássa el. Ebben az ügyben azután a Kamara meg is kereste gróf Salm Miklóst. 107 1550. december 20-án I. Ferdinánd utasította Thurzó Ferencet, a Magyar Kamara prefektusát és az Udvari Kamarát, hogy Dobó István mellé keressenek erre a tisztségre alkalmas ellenőrt, mivel kiderült, hogy az egri vár provizora utasítása ellenére igen tekintélyes bevételeit, vagyoni ügyeit királyi ellenőr nélkül intézi, mivel Rokawy öreg korára való tekintettel („propter eius ingravescentem aetatem") hivatalát nem tudja már kellően ellátni. 108 Meglehetősen hamarosan sikerült is megfelelő személyt találni Eger vár királyi ellenőri tisztségére, nemes Gutthay Péter személyében, aki ugyan 1551. január l-jétől már élvezte is fizetését, és nyilván végezte is munkáját, de királyi instrukciója csak július 8-án készült el. Eger királyi ellenőrei közül kettőnek, Gutthay Péternek 109 és Pilinyi (Peliny) Gábornak egymással azonos utasítása 110 melyből teljes perspektívában megismerhetővé válik a vár gazdálkodása szempontjából e kulcsfontosságú tisztség munkája, feladata. Mindkét instrukció „az egri püspökség bevételeinek adminisztrációja"-ként határozza meg e munkakört. Elsősorban tájékoztatást kapott a királyi ellenőr az Oláh Miklós püspök és I. Ferdinánd között 1548. december 20-án létrejött azon egyezményéről, mely a bevételek kezeléséről, a vár közös fenntartási költségein felüli összegnek három egyenlő részre való felosztásáról s azok felhasználhatóságáról intézkedett. Meg kell ismernie a királyi ellenőrnek, hogy mennyi terhet vállalt fel a Magyar Kamara a végvárak megőrzésének terhén túl, melyeket az uralkodó nem nehézsége nélkül más országaiból való támogatással megőrizni kényszerül. Szorgalmasan törekedjék munkáját végezni és őrködni („vigilare") afelett, hogy nem csupán minden királyi és püspöki jövedelmet és haszonvételt, de az országos eredetű bevételeket és kiadásokat is szabályosan és jó rendben intézze Eger vára provizora. Kifejezett utasítást kapott a királyi ellenőr arra, hogy a provizor a bevételekből az ő tudta és beleegyezése nélkül semminemű saját avagy titkos ügyet ne engedjen meg. Megbízta az uralkodó a pozsonyi Magyar Kamarának a prefektusát és tanácsosait: az egri provizort intsék arra, hogy a királyi ellenőr, valamint a Kamara tudta nélkül a püspökség bevétele vagy kiadása ügyeiben semmiképpen se járjon el, s ne cselekedjék. Az ellenőr havonta egyszer, avagy kétszer tanulmányozza át a provizornak adott utasítást, hogy annak egyes pontjait szükség esetén könnyen idézhesse és az egri vár felmerülő problémáira helyesen megfelelhessen és abban helyesen intézkedhessen és eljárhasson. Mindenekelőtt Egerbe érkezése után vegye leltárba a várban talált búzát, lisztet, árpát, zabot, bort s a vár famíliája mindennapi használata számára szolgáló egyebeket, s természetesen a fegyverekkel és a lőszerrel együtt. Hasonlóan járjon el a püspökség birtokaiból származó azévi bevétellel, melyeket Rokawy Sándor távozása után Egerben 106. GYÁRFÁS István 1879. 32. - MOL. E 554. Fol. lat. 1004. 124., 139. (1547., 1548.) 107. DIVM. R. A. 77-31. Nr. 106. 108. MOL. A 57. III. tomus 1550. november 20. 109. MOL. E 136. Instructiones. IV. tomus 56-65. 110. MOL. E 136. Instructiones. III. tomus 185-192v. 83