Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából

rum mellett számos olyan kistáj különböztethető meg, melynek nyelvjárása, népi kultúrája kisebb vagy nagyobb mértékben különbözik attól a magtól, mely középen helyezkedik el. Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy a török hódoltság megszűnése után a délre vándorló csoportjaik a Duna-Tisza-közére, sőt a Bácskába és Bánátba is eljutottak, akkor meg lehet állapítani, hogy a palóc a legnagyobb területre kiterjedt néprajzi egységünk. A kiválasztott 20 település közvetlenül nem érintkezik szlovák területtel, kultúrájukban helyenként ilyen vonások mégis kimutathatók. Északabbra azonban nemcsak szlovák és magyar falvak élnek egymás mellett, hanem számos kevert lakosságú település is akad, különösen a határtól északra eső sávban. Természetesen ezeken a területeken a két népi kultúra hatott egymásra és ez kétségkívül gazdagodást eredményezett. Ezt az egyes tanulmányok szerzői, ahol erre mód és lehetőség kínálkozott igyekeztek kimutatni. A négy kötet végül is 33 szerző 37 tanulmányát tartalmazza. Ezek főbb vonásokban kapcsolódnak egymáshoz, de a szerkesztő sehol sem írt elő valami követendő mintát, ezért helyenként a tanulmányok ellentmondanak egymásnak, amit én a kötetek erényének tartok, mert egy-egy kérdés különböző megvilágítását teszik lehetővé és egyáltalában nem zavarnak. A palócok eredetének kérdését is többféle megoldásban kapjuk és az olvasó, kutató maga döntheti el, az alátámasztásukat mérlegelve, hogy melyiket fogadja el. Maga a kutatás több, mint tíz évig tartott nemcsak a terepen, a falvakban, hanem a levéltárakban, könyvtárakban, múzeumi raktárakban, archívumokban. Mindezek az egri Dobó István Vármúzeumban 700 kitöltött kérdőív, 60 000 lap terjedelemben 700 önálló terepgyűjtést tartalmaznak. Ezek elősegítésére a legjobb szakemberek által összeállított kérdőíveket adták ki, melyeket azóta más területeken is haszonnal alkalmaznak. Mindehhez a fényképek, rajzok, mérnöki felmérések ezrei csatlakoznak, úgyhogy nyugodtan lehet állítani, hogy a palócok történeti és néprajzi kutatásával kapcsolatban olyan hatalmas anyag halmozódott fel, amilyet más néprajzi csoport csak remélhet. A négy kötet eredményeit ezen a konferencián a történet- és néprajztudomány legkitűnőbb szakemberei értékelik. Az igazi értékelést azonban az idő fogja megmutatni. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező évtizedek összefoglaló, táj- és részmonográfiáiból nem fog hiányozni a Palócok I-IV. köteteire való hivatkozás, eredményeinek széles körű felhasználása. Azt is el tudnám képzelni, hogy egy egykötetes összefoglalás is megjelennék belőle valamelyik széles körben ismert európai nyelven, megismertetve a magyar néprajz ilyen irányú eredményeit. E nagy vállalkozás hatása ezzel válnék teljessé. A „Palóckutatás" hatása már a gyűjtés és feldolgozás idején megmutatkozott, hiszen hozzákapcsolódva egy egész sor tanulmánykötet jelent meg. „Tematikus és lokális monográfiák" sorozatban öt kötetet adtak ki. Ezek közül az egyik Jászdózsa és a palócság kapcsolatát vizsgálja, egy másik a Heves megyei palócok etnikai-embertani vonatkozásait mutatja be. Jeles falumonográfiák is kapcsolódtak ehhez a kutatáshoz: Visonta, Mátraderecske, Csépa és mások. Egyik legnagyobb jelentőségű az Ikvai Nándor szerkesztette: Börzsöny, illetve Paládi Kovács Attila: Barkóság és népe. De akkor még csak néhányat soroltam fel az idekapcsolódó könyvekből, illetve tanulmányokból. Ezek sora az elkövetkező évek alatt még csak növekedni fog, mert tudjuk azt, hogy az összefoglaló nagy monográfiáknak milyen erőteljes a hatása a részletkutatásokra. A gyűjtés megszervezését, a résztanulmányok elkészíttetését a Dobó István Vármúzeum, illetve a Heves Megyei Múzeumok Igazgatósága vállalta és nagy sikerrel végezte. A sikerben fő része volt BAKÓ Ferenc néprajzkutató múzeumigazgatónak, aki nemcsak hozzáértéssel, hanem lankadatlan kitartással küzdötte le a sokszor jelentre