Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából

megközelítéssel. Ám még később is irodalmi nevezetességnek számítanak, amint ezt jól láthatjuk például Bajza 1829-es ismert levelében, amelyet Toldy Ferencnek küld és amelyben Vörösmarty palócföldi kutatóútjáról ír. (Itt és a következőkben a négykötetes monográfiára a lehető legegyszerűbben hivatkozom. Az említett adatokhoz lásd 1:10, 13.) Megemlíthetem, hogy a négykötetes áttekintés e vonatkozásban nem ad teljességet. Verseghy Ferenc, Szentjóbi Szabó László, Pálóczi Horváth Ádám és mások korai érdeklődése kimaradt a szemléből. Az is több, mint kuriózum, hogy az Igor-ének két régi fordítása is e népnevet használja. Riedl Szende 1858-ban „Szózat Igor hadjáratárul a palócok ellen", Sztripszky Hiador 1916-ban „Ének Igor hadairól és a palócokról" tette közzé fordításait. Megemlíthető lett volna, hogy e nyelvjárásban folklór anyag is megjelent. Horvát István a Halotti beszédet egyezteti ezzel, Lisznyay Kálmán a maga verseit, Pintér Sándor és Pap Gyula a néprajzi és népköltészeti leírást. Putz Éva pedig a kolonyi lagzi leírását adja e dialektusban. Egyedülálló karrier, amelyet más dialektusaink meg sem közelítettek. Mindezt azért említettem, mivel egyszer célszerű lenne megírni a palóc folklórkutatás sajátos történetét. Minthogy újabban sok a néprajzi tudománytörténet és egy-egy folklór műfajról is készültek áttekintések, igazán időszerű lenne egy regionális folklorisztikai kutatástörténet elkészítése is. Erre határainkon belül a palócok lennének a legalkalmasabbak. Köztudott, hogy egy-egy ország néprajztudománya nem lehet meg táji nagymonográfiák nélkül. Az utóbbi évtizedek magyar tudományos műhelyei sok kiváló tematikus monográfiát adtak ki, ezen kívül néprajzi lexikon, atlasz, többkötetes kézikönyv formájában nemzetközi méretben is páratlan összegező igényről tanúskodtak. A Gondolat Könyvkiadó jóvoltából, helyi kiadványok formájában és másként igazán sok kisebb áttekintés látott napvilágot. Olykor nagymonográfia méretű helyi összegezések is elkészültek (mégpedig mind munkaközösségek, mind egy-egy megszállott szakember jóvoltából): Tápé és Szeged, Kecel és Átány feldolgozása jelzi, milyen sokféle lehet e megoldás. Mindegyikük érdeme az, hogy mintegy mélyfúrást ad, a sajátos vonásokat egyetlen fókuszban mutatja meg. E művek értéke főként két szempontból nyilvánvaló. Helytörténeti, lokálpatrióta kiadványként pótolhatatlanok, és jelzik, a magyar társadalomban még mindig megvan az az igény, hogy önmagát néprajzi-folklorisztikai módon határozza meg. Másrészt a módszertani jelleg a fontos e kötetekben: mintaként szolgálnak a tekintetben, mit vesznek be a műbe, mit tárgyalnak részletesen, miről nincs mondanivalójuk. Érdekes, hogy az egyéni vállalkozások nem gyengébbek, a munkaközösségek által készítettek nem sokoldalúbbak. A koncepciót illetve igazán különféle mértékig újító jellegűek e művek. És az is nyilvánvaló (mondjuk éppen a szegedi monográfia jóvoltából), hogy még a legteljesebb áttekintés sem teljes igazán: új meg új témák bukkannak fel, illetve az egyszer már megírt fejezeteket akár ma is újra készíthetnénk. (Ha bírnánk.) Azért említem mindezt, mivel a palóc monográfiától is függetlenül létező probléma, és megoldása nem valamilyen üres teoretizálás, hanem éppen a többkötetes, értékes munkák megvalósítása. Köztudott, hogy a mai magyar néprajz leggondosabban előkészített (és megvalósított) összegezése e négy kötet. A Szolnok megyei tervek talán nagyszabásúbbak voltak, a most is folyó Gömör-kutatás talán folklorisztikailag sokrétűbb, ám az évtizedeken át futó „palóckutatás" a kérdőívek, munkaértekezletek során át, végül a négy kötet majd 3000 lapon, 30 tanulmánnyal szinte azt a programot valósítja meg, amit még Jankó János és a Balaton-kutatás képviselt majd egy évszázaddal ezelőtt: teljes képet adni egy néprajzi területről. Természetesen különböző kutatási irányzatok adeptusai, sőt különféle generációk képviselői másként írják le a népéletet. E szempontból a palóc monográfia szerencsés. Az idősebb generáció képviselői csakúgy helyet kaptak a szerzők sorában, mint a mostani középnemzedék tagjai. Bakó Ferenc, Balassa Iván, Barabás Jenő, Csilléry Klára élettapasztalata más, mint Paládi-Kovács Attila, Szabó László, 32