Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából

A Helytartótanács 1772. évi rendelete szerint „ahol az épületeket fából emelik", ott a jobbágyok „házaik falát szilárd anyagból (pl. földből) vagy ha nem, nyers anyagból építsék. A földesurak épületfát csak tető, ajtó és ablak céljára adjanak ki." A tiltó rendelet és a 18. század második közepétől már tapasztalható fahiány Zólyomi József szerint Nógrádban véget vetett a faépítkezésnek. Bakó viszont tények alapján rámutat, hogy a rendeletnek csak hosszú idő múltán lehetett érvényt szerezni. 1808-ban az országgyűlés újból tiltotta a faépítkezést és a püspök-földesúrnak évtizedekkel később meg kellett ismételnie a tilalmat - ami arra enged következtetni, hogy a jobbágyok nem tartották be a rendeletet. Bár zsilipéit falú házat a 19. században, szórványosan a 20. században is „róttak" a Palócföldön, a 18. század végétől a lakóházépítésben a különböző földfalazatok - a „verett fal", a sárfal, majd a vályog-, a Bükk hegységben nyitott kőfejtők körzetében pedig a kőfal váltak egyre inkább elterjedtté. Bakó Ferenc a monografikus kutatás eredményeit összegező tanulmányában arra a következtetésre jut: „18. századi dokumentumok azt tanúsítják, hogy a Felföld faépítkezése nem volt kizárólagos, mindig álltak ott sövényfalú; földfalú házak is" (Palócok IV. 842.). A sövény és a „verett" fal, adatai szerint, a fában szegényebb vidékek és a zsellérek építőtechnikája volt. A vizsgált tájat tehát a 18. században sem minősíti tisztán faépítkezésűnek, hanem azt tartja, hogy „a házkultúra tekintetében is kevert terület, átmeneti zóna", ahol különböző anyagok és szerkezetek éltek egymás mellett a tájon, de az egyes településeken is. (Palócok III. 711.) Ez a megállapítás kapcsolódik a táj parasztházainak tetőszerkezetére vonatkozó fejtegetéseihez. A magyar népi építészet több kutatója igazolta Bátkynak azt a fölismerését, hogy gyengébb teherbírású falakhoz erősebb és függesztett tetőszerkezetek tartoznak (ilyen az ágasfás-szelemenes tető), a szilárd falazatok megfelelője pedig a könynyebb szarufás tetőszerkezet. Ez az összefüggés - Bakó is hangsúlyozza - nem kizárólagos érvényű, de a szakkutatók körében elfogadottnak tekinthető. Már most a palóckutatás keretében Heves megyében 32 faluban, a régi Borsod és Gömör megyében 41 faluban, míg Nógrádban mindössze 2 községben találták meg az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet emlékét. Bakó Ferenc még hevesi népi építészeti monográfiájában állapította meg, hogy a terepen megfigyelt 19 ágasfás-szelemenes ház építési ideje a 18. század vége és a 19. század első évtizedei közé esik. Ilyen tetőszerkezet sem a megfigyelt, sem a hagyományból megismert esetekben nem faházakon, hanem föld falazatú házakon fordult elő. így a szelementartó „ágasfá"-nak az emlékanyagból föltárt gyakorisága is a földfalak 18. század végétől tartó térhódítását támasztja alá, elsősorban a vizsgált terület folyóvölgyeiben fekvő falvakban. Szerzőnk az ágasfás tetőszerkezettel összefüggésben tárgyalja a parasztházak mestergerendáját alátámasztó szobabeli oszlopot, amelyet a palóclakta falvakban „boldoganya", „boldogasszony fája" néven említettek. Mivel 1967-ben megjelent tanulmánya után a monográfiában is kiemelten foglalkozik a „boldoganyá"-nak nevezett középoszlop elterjedésével, funkciójával, eredetével és a palóc népi műveltség egyik jellemzőjének tartja, nem csupán méltányos, szükséges is fölidéznünk kutatásainak fő eredményeit. Az első közlemény 1857-ben említi a „boldoganyát" a mátrai palócok köréből, majd Hunfalvy Pál Gömörből, Pintér Sándor Nógrádból, Findura Imre Rimaszombat környéki, Istvánffy Gyula hevesi és borsodi gyűjtése nyomán ír róla. Közülük Findura Imre 1890. évi adatát érdemes idéznem: „...palócz módra építkeztek, az ún. Boldoganya, vagyis a ház közepére fölállított bálvány most is látható a Murányi-féle házban." (Idézi Bakó Ferenc Palócok III. 709.) A Malonyay szerkesztette kötetben azt olvashatjuk: „A bódoganya nevű oszlop palóc különlegesség... tölgyfából való hasábos vagy hengeres oszlop, mely a szoba közepén áll a mestergerenda alatt. Régi palóc házaknál (...) gyakori volt..." (Malonyay Dezső 1922. 217.) A 19. század végi és e század eleji 25