Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából

gyűjtők nem csupán rögzítik a háznak ezt a szerkezeti elemét, hanem kifejezetten palóc sajátságnak vélik. Hadd utaljak azért itt arra, hogy a középoszlop sem Bél Mátyás 1730-as évekből való, sem Szeder Fábián 1819. évi leírásában nem szerepel. Inkább az kelt figyelmet, hogy nyoma sincs Szeder Fábián részletezőbb, körültekintőbb 19. század eleji házleírásában. Garay Ákos 1911-ben megjelent közleménye viszont arról tudósít, hogy a szlavóniai magyar falukban „idegagas" néven ismert a ház mestergerendáját alátámasztó oszlop. Azóta a Kisalföld és a Nagyalföld néhány településéről is kimutatták az előfordulását. Bakó Ferenc Heves megyei népi építészeti gyűjtőmunkája során alaposan foglalkozott a szobabeli középoszlop kérdésével. Kutatópontjai 70%-a igazolta a középoszlop meglétét, s földerítette Nógrád szomszédos területeiről, Borsod és Gömör megyéből is. A palóc monográfia megírásához újabb kutatást végzett, ami lehetővé tette a „boldoganya", mint kulturális sajátosság elterjedési körének teljesebb megrajzolását. Nógrád megyében 1970 táján 42 faluban élt a ház középoszlopának emléke és közülük 24 faluban emlékeztek a „boldoganya" névre. Hevesben 31 faluban ismerték a középoszlopot „boldoganya" néven, Borsod megyében pedig 18 településről mutatja ki a középoszlop emlékét, de itt aránylag kevesebb faluban - Észak-Borsodban, a határmenti gömöri területen 33 településen - emlékeztek a boldoganya, illetőleg „Boldogasszony fája" megnevezésre. Gondos anyaggyűjtése szerint a középoszlopra leggyakrabban ruhát, eszközöket akasztottak és a mécsest tartották rajta. Kevés településen emlékeztek már a „boldoganyá"-hoz fűződő mágikus képzetekre, vallásos cselekedetekre, melyekről a múlt század végi, század eleji kutatók még följegyzéseket készíthettek. A házbeli középoszlop eredetét Bakó 1967-ben így magyarázta: „A síkvidéki, ágasnak nevezett boldoganya genezise eléggé világosan bontakozik ki. A szerkezet és forma fejlődése folyamán az ágas funkciót cserélt és a szelemen helyett a mestergerenda alá került... Nehezebb követni a boldoganya fejlődésmenetét a palócoknál. Itt vagy az alfölditől eltérő folyamattal van dolgunk, vagy analóg esettel." (Bakó Ferenc 1967. 239.) (Alföldin itt Heves megye síkvidéki tája értendő. J. A.) Bakó Ferenc a szélesebb körű anyaggyűjtés elemzése révén úgy látja, hogy a „boldoganya" az egész vizsgált területen a szelementartó ágasfa átalakulása és funkcióváltozása során jött létre - oly módon, hogy a szarufás tetőszerkezet meghonosodása után, a mestergerenda alátámasztására megrövidítették. Ez a származtatás meggyőzőnek látszik a kutatott felföldi megyék azon területeire nézve, ahol a 18. században, 19. század elején ágasfás-szelemenes tetőszerkezetet építettek. De fentebb említettem azt a szakirodalmunkban eléggé elfogadott véleményt, hogy a szilárd anyagú, vagyis gerenda- illetőleg zsilipéit falazathoz könnyebb, szarufás tetőszerkezet készült. Pápai Károly „A palóc faház" с tanulmányában szarufás tető készítését írja le, ugyan megemlíti: „Ezelőtt, mint Apátfalván hallottuk, a födél vázának kezdetleges alakja is járta. A tetőt ágasok tartották, olyanformák minta kútágas (...). Három ilyen ágast alkalmaztak: egyet-egyet a ház két végében, a középső meg a pitvarból vagy a kamrából nyúlt föl. E három ágason át fektették az egy láb vastag tölgyfa szelemenyt..." (Pápai Károly 1893.) Más adat is figyelmeztet arra, hogy a favázas fal és a szarufás fedélszék összetartozása nem általános. Mindenesetre meggondolkodtató, hogy Nógrád megyében a faépítkezés területén 1700 és 1850 között a szarufás fedélszék volt a legelterjedtebb. (Zólyomi József 1974. 20.) Balassa M. Iván a mezőkövesdi ház építéstörténetével kapcsolatban a „boldoganyá"-nak egy másik származtatását fejtette ki. Úgy véli, a mestergerenda alátámasztását ott az tette szükségessé, hogy a belülfűtős kemence füstjének elvezetésére a padláson épített fekvő kémény nagy súllyal nehezedett a gerendára. Véleményét azzal is 26