Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Koczkáné Király Júlia: Gárdonyi Géza Az én falum című novelláskötete

kerül mondandójukba, bizonyosan helytelenül mondják azt. Beszédmódjukkal tehát rendkívül hitelesen tudja ábrázolni őket az író. A hitelességet fokozza, a jellemzést még egyértelműbbé teszi azzal, hogy a tájszólásos beszédet a kiejtés szerint írja le. Merész vállalkozás, nem sok példát találunk rá addig a magyar irodalomban, Gárdonyi nem is először választja ezt az egyik jellemzési módnak. A Göre-könyvekben ezzel már sikert aratott. S nem kirívóak az irodalmi szövegben ezek a tájszólással leírt szavak, mondatok. A történetekben minden olyan hitelessé, valódivá válik ezáltal. „No, fakad ki a bakter -, ha végömet érzőm, kendet hívom el végrendeletöt írnya."

32 „Hát olyan, mint egy sárkány. Bele van takarózva a fölyhőbe, mint mink a subába, oszt arra száll, amőre hajtják."

33 Nagyon szemléletesek Gárdonyi külső jellemzései is. Gárdonyi felnőtt szereplőit is a szívével és a lelkével látja, különösen az asszonyokat. A külső jellemvonások leírása szinte mindig megindítja gondolatait. „Köncölné kis karonülő gyerekével megy az úton. Nem tudom, hova megyén. Talán a templomba, a hétfájdalmas szűz előtt szokott térdepelni. Talán az orvoshoz, mert beteg az a kis ember a karján. Olyan gyönge, hosszúkás az arca ennek az asszonynak, hogy kifehérlik a mi népünk közül, mint a liliom a tulipánok közül. Az orra finom, vékony orr, s a szemén kék az árnyék. Azt mondanám, hogy hasonlít a bárónéhoz, hasonlít valamit, de ez bizonyára csak tévedés. A báróné csupa selyem, ez meg tiszta rongy szegény. A bárónét csak angyalhoz szabad hasonlítani. De még a Köncölné sem köszönné meg az összehasonlítást. Ő bizony, az igazat megvallva bolondnak ismeri a bárónét, mint a faluban valamennyien."

34 Ezután a bárónéról olvashatunk oldalakon keresztül. A lelkéről, az ujjairól, a gyémánt gyűrűjéről, a mosolyáról. Annyira tökéletes a báróné leírása, hogy e leírás alapján festményt lehetne róla készíteni. S azután hirtelen újra felvillan Köncölné képe. „És, amint így az arcára nézek, olyan, mintha Köncölnét látnám, a Köncölné hosszúkás, fehér arcát, vékony, finom orrát és kékes árnyékkal fedett szemeit. És mintha a báróné ment volna az imént az utcán - a báróné, haloványan és rongyosan, karján emelve a beteges, fehér Köncöl-gyereket."

35 Egészen érdekes az öreg Kövi jellemzése. A jellemzést a falura jött festő által mondja el Gárdonyi, s így egészen különösre sikerül. „Szép, hallott agg ember. A haja csupa fehérség. Az arca meg csupa pirosság. Csupa szín ember! Brilliáns színek: cinóber! Karmin! Kremzerveisz! gebrannte terra sienna! és umbra bőven."

36 Gárdonyi parasztjait tehát saját tapasztalatai szerint ábrázolta. Mentesek a túlzásoktól. Élők és igazak, őszinték és tiszták. S az élet némely dolgában tudatlanok. Gárdonyi nem ábrázolja hőseit, nem használja fel őket arra, hogy társadalmi igazságokat és igazságtalanságokat fedjen fel személyükön, cselekedeteiken keresztül. Leírta külsőjüket elmesélte, hogy mi történt velük a mindennapokban. „A szentek írása siralomvölgynek nevezi a földet. Nem ismerem azt a vidéket, ahol az írószentek élnek, s nem tudom, van-e ott március? A mi földünkön is van olykor siralom, de több az örömünk. Nincsen se pénzünk, se posztónk. Náddal födjük a házunkat és cseréptányér van az asztalunkon, de azért, amint végigmegyek a falun, látom, hogy mindenki vidám. 32. GÁRDONYI Géza, é. n. I. 183. 33. GÁRDONYI Géza, é. n. I. 134. 34. GÁRDONYI Géza, é. n. I. 208. 35. GÁRDONYI Géza, é. n. I. 87. 36. GÁRDONYI Géza, é. n. I. 5. 249