Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából

Juhász Antal ÉPÍTKEZÉS, BÚTOR Arra kértek föl, hogy a palóc monográfia népi építészettel és bútorkultúrával foglalkozó fejezeteiről tartsak referátumot. A három idevágó tanulmány külön-külön és - szorosan összetartozó jelenségeket taglalván - együttesen is mérlegre helyezhető, de természetesen a roppant gazdag anyagú, kiválóan fölépített néprajzi monográfia egységében értékelhető igazán. Méltatásuk sarkpontjai az alábbiak lehetnek: 1. hogyan foglalják össze és rendszerezik a tárgyukról korábban fölhalmozott ismeretanyagot? 2. Milyen új kutatási eredménnyel, meglátással, fölismeréssel gazdagítják a szaktudományt, egyben a vizsgált táj népismeretét? 3. Mennyiben járulnak hozzá - a monografikus kutatás kitűzött célja szerint - a palóc műveltségi csoport jellemző sajátosságainak föltárásához? Ismertetésem e kérdések köré csoportosítom. Bakó Ferenc „A hagyományos lakóház és etnikai jellemzői" с tanulmánya számos korai népleírásra és népi építészeti anyagközlésre támaszkodhatott. Hasznosítja Bél Mátyás Notitiáját, Szeder Fábián 1819-ben közzétett, sokszor idézett értekezését, Reguly Antal 1857. évi palócföldi följegyzéseit, Pápai Károly, Pintér Sándor, Istvánffy Gyula és mások dolgozatait. Az első világháború előtti években a Malonyay Dezső szerkesztette népművészeti kötet számára Gróh István, az Iparművészeti Főiskola tanára és tanítványai végeztek Hont, Nógrád, Heves, Gömör és Borsod megye palócnak tartott tájain népi építészeti anyaggyűjtést, amelynek közlése az 1922-ben megjelent kötetnek, a viselet bemutatása után legterjedelmesebb fejezete. Az 1930-as évekre a Felföld palócnak tekintett tája a népi építészet szempontjából jól föltárt tájegységek közé tartozott. Bátky Zsigmond „A magyarság néprajza" építkezés fejezetében használni tudta a hivatkozott kutatók eredményeit, leírásuk több részletét beépítette szintézisébe. Bakó Ferenc - mint ismert - az 1950-es évek közepe óta folytat módszeresen népi építészeti kutatásokat Heves megyében. Részt vett a megye műemléki topográfiájának anyaggyűjtésében, és összegező tanulmányt írt a Heves megye műemlékei с kötetbe. Ebből a tárgykörből készítette „Anyag, szerkezet és forma történeti változásai a népi építészetben" с kandidátusi disszertációját. Az előtte járó kutatónemzedékek hasznosítható föltárásai után több évtizedes terepmunkát végzett előbb Hevesben, majd a szomszéd megyék - Nógrád, Borsod, Gömör- palócnak tekintett településein. Felderítő kérdőívet állított össze, s eközben tekintélyes levéltári anyaggyűjtést is folytatott. Ily módon lakóházat bemutató tanulmányának három fő alappillére: az elődök anyagföltárásai Bél Mátyástól Gönyey Sándorig, a saját terepmunkája, kiegészülve a maga szerkesztette kérdőívek adatszolgáltatásával és a levéltári forráskutatás, amihez Zólyomi József Nógrád megye 1700-1850 közötti népi építkezését földolgozó tanulmányával járult hozzá. Bakó az elődök és a kortársak által föltárt ismeretanyagot kiválóan ismeri, értéke szerint használja - s ahol szükséges, korrigálja is. Mint Heves megyei népi építészeti tájmonográfiájában, itt is az anyagok és technikák, valamint a forma és funkció csomópontok köré rendszerezi anyagát. Ez a kipróbált, mások által is alkalmazott rendezőelv alkalmas az egymással összefüggő építészeti sajátosságok logikus, rendszerezett bemutatására. Tanulmányának erőssége az építőtechnikák történeti adatolása, az a törekvés, hogy a falazatok abszolút és relatív kronológiáját megállapítsa. Az írott források módszeres elemzése során szerzett gazdag tapasztalatának köszönhető, hogy a faépítkezés, a vesszővázas, a föld- és a kőfalak arányát, szerepét a palócok építkezésében az eddigieknél árnyaltabban tárgyalja. 24