Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Bakó Ferenc: Népi családtörténetek – lokális önismeret (Kömlő 1770–1957)

küldőnek, levelet ha küldőnek, minden két évben. Mi pedig 1954-ben küldtünk utoljára levelet. Azóta nem kaptunk választ." Az 1770 óta Kömlőn lakó Csáti família történetét a mai legfiatalabb nemzedék az átlagnál jobban ismeri. Apai és anyai ágon egyaránt volt valaki emigrációban, korábban az Egyesült Államokban, majd Kanadában. Érdemes a dolgozatot - ha rövidítve is megismerni. Sugárzik ezekből a sorokból a büszkeség, annak érzése és tudata, hogy a család csaknem teljesen kömlei volt és ma is az, bár egyes tagok kénytelenek voltak hazájukat elhagyni. Apai ág: „Dédnagyapám kömlői lakos volt. Csáti Andrásnak hívták. Hat gyerekük született Kömlőn. Szegényes sorsban éltek. Hároman közülük kimentek Amerikába: Erzsébet, Mihály és Joákhim. Joákhim hamarosan hazajött, de még ketten mai napig is kint vannak. Hároman köztök, nagyapám is, állandóan Kömlőn maradtak. Nagyapámat Bernátnak hívták. Szintén Kömlőről nősült. Nekik hét gyermekük van: Mária, Regina, Anna, Bernát, Rozál, Teréz és István. Édesapámat Istvánnak hívják. Ugyancsak kömlői lakosok mindnyájan. Istvánnak négy gyermeke van: Sándor, István, Margit és Marika." Anyai ág: „Dédnagyapámot Ördög Ferencnek hívták. Hároman voltak testvérek. Kömlői származásúak voltak, majd később tanyai cselédség után Sarudra kerültek. Nagyanyámék négyen voltak testvérek, Julianna, Rozál, Emerenc, Anna. Dédnagyapámat Tóth Jánosnak hívták, erdőtelki származású volt. Hét gyermekük volt: Sándor, Erzsébet, János, Joákhim, Anna, József és Mária. Egy közülük harcban meghalt.

17 Egy kint van Kanadában. Többiek mindnyájan kömlői lakosok. Nagyapám nyolc évi házasság után kiment Kanadába. Két évvel később, 1927-ben kivitette a feleségét és lányát, Rozáliát. Ott született egy lánya, Teréz. Felesége és két lánya 1929-ben hazajöttek. Nagyapám később átment Amerikába és csak 1958-ban jött haza." Kömlő lakosságának azt a rétegét képviseli a Szabó család, akik a gazdasági lét és a társadalmi létra több szintjét megjárták, s végül Amerikában kötöttek ki, ahol tragikus sors várt rájuk. A történetet Szabó Rozália 6. osztályos tanuló írta le. „A dédnagymamám 1880-ban született, páros ikrek voltak. Most 77 éves. Tízen voltak testvérek, de csak öten maradtak meg. Már 12 éves korában az uraságnál dolgozott. 14 éves korában nyírni volt (birka nyírás) a grófnál, a bárónál.

18 18 éves volt, amikor férjhez ment. A férje cseléd volt, gazdánál. Az urával 13 évig élt, mikor itt hagyta három gyerekkel és kiment Amerikába. A férje nemsoká meghalt és mint özvegyasszony, birkanyírással kereste negyedmagára megélhetőségüket. Később férjhez ment az én dédnagyapámhoz. Kevés kis földjükkel éldegéltek. Most már egyedül él, mert tíz éve megint özvegy." IV. A családtörténetek főleg az elődök, az ősök személyével, házasodásával, jelentősebb tetteivel foglalkoznak, de kitérnek néha olyan eseményekre is, amelyek országos jelentőségűek, ha valamilyen módon érintik a családot. A múlt századból elsősorban az 1848-as szabadságharc emléke maradt meg, valamelyik benne résztvevő családtag elbeszélései révén, a kisiskolások tudatában. Az ilyen emlékek legtöbbször rövid történetek vagy ezek töredékei, minthogy nem sok maradt meg egy évszázad elmúltával a forradalom dicsőségéből. Különösen a családi hagyomány közvetítésével. 17. A dolgozatokban több tanuló a „háború" helyett a „harc" szót használja, ami talán a lokális nyelv egy sajátos műszava. 18. Néhány dolgozat említi a birkanyírást, mint kereseti lehetőséget. Idősebbek elmondták, hogy már a múlt században alakultak erre a munkára specializálódott női csoportok, akik a nyírást bérmunkában végezték nemcsak Kömlőn, hanem más településeken is. (L. a fényképeket.) 188