Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Csiffáry Gergely: Hadiipari létesítmények a XVI–XVIII. századi Egerben

A falusi és mezővárosi lakosságnak rendszeres jövedelemkiegészítő foglalkozásává lett a salétromtartalmú anyagok gyűjtése. A salétromkészítés a megfelelő minőségű nyersanyag, vagyis a salétrom gyűjtésével kezdődött. A talajba került szerves anyag bomlása során a megfelelő baktériumok jelenlétében helyenként nagy mennyiségű salétrom keletkezik, amit a talajban levő nedvesség kiold. A földön a kapillaritás révén a felszínre kerülő oldat elpárolog és utána visszamarad a felszínen kikristályosodott salétrom. Ezt időszakonként összesöpörték, összekaparták, s halmokba gyűjtötték. A rendszeres salétromgyűjtésre alkalmas területeket szérűnek, kertnek nevezték. Több esetben a salétrom dúsítása, vagy minőségének javítása végett egyéb szerves anyagot ástak a talajba, vagy esetleg a salétromszérűt és környékét szervesanyag-tartalmú folyadékkal (trágyalével), vagy vízzel locsolták. Helyenként a települések szervesanyag-hulladékát salétromkészítés végett összegyűjtötték és felhasználták. Nemegyszer karhatalommal, erőszakkal kiásták a lakóházak szerves anyagot tartalmazó földpadlóját, vagy az istállók szerves anyaggal (vizelet) átitatott földjét és ebből főzték ki a salétromot.

M Ásás révén a szileziták (sziléziai salétromfőzők) termelték a salétromot. Általában a lakóházak és istállók padló nélküli földjét ásták meg érte. Ezt a földet előbb kilúgozták, aztán főzés útján besűrítették. Átla gosan 12 szekér földmennyiségből 100 kg salétromot főztek.

55 A salétromkészítő iparosok a házakból nyert földre utalva a palócoknál „bóhafőző mester'

7 nevet kapták.

56 így például Párádon 1964-ben idős adatközlők emlékeztek arra, hogy a „bolhafózők" vagy jetyűfőzők" fizettek a földért, s a kiásott föld helyett friss földet hordtak a helyére. A salétromgyártásnak a korban 2 sajátos technológiája alakult ki, amely egymás mellett, egyidőben létezett. A kétfajta eljárás a salétromtartalmú nyersanyag összegyűjtésének a módjában tért el egymástól." A salétromtermelésnek az országban különböző központjai alakultak ki. A XVII. században a Nyírség csak egyik centruma a salétrom termelésének, a felvidéki, erdélyi és a Pécs környéki központok mellett. Debrecenben már a XVI. században kálisalétromot termeltek. 1548-tól már írásos emlékek igazolják a városban folyó salétromfőzést.

58 Az elsőként említett módszer lényege a következő. A salétromot az Alföldön többfelé salétromtermelő helyeken, más néven szérűkön termelték. A szérűt a beltelkekhez tartozó kertekben alakították ki, ritkán a legelőn. Nagysága 3-400 négyszögöl lehetett, s általában lejtős helyre telepítették. Salétromtermelésre ugyanis nem minden talaj alkalmas, s a szérűn sok szerves anyagnak kellett lennie. Ezt elő is segítették oly módon, hogy trágyát hordtak ki a szérűre, öntözték és szántással lazították a földjét. A lejtős fekvés már eleve jobban biztosította a talaj nedvességtartalmát.

54 A salétromos szérű területén seprővel vagy gereblyével (esetleg boronával) összegyűjtötték a talaj felszínén, a talajban levő természetes kapillaritás elve alapján koncentrálódott salétromos földet. Ezt hívták a porvonás módszerének. Az így összegyűlt nyersanyagot kisebb kupacokban hosszú ideig állni hagyták. Majd az egybesepert port talaj-, szalma- és homokszűrő kádakba rakták, amelyekből többet helyeztek egymás mellé. A kádakban az összegyűjtött folyadék egy fadugóval nyitható-zárható nyíláson át egy közös csatornába ömlött, onnan pedig nagyobb gyűjtőbe, többnyire földbe ásott 54. FILEP Antal 1981. 393-195. 55. NYÁRÁDY Mihály 1966. 586. 56. FILEP Antal 1981. 393-394. 57. CSIFFÁRY Gergely 1993. 155-156. 58. SZŰCS Ernő 1976. 61. 59. KOVÁCS Ágnes 1981. 4. 114