Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Csiffáry Gergely: Hadiipari létesítmények a XVI–XVIII. századi Egerben

Szerencsére van néhány adatunk az egri vár kovács- és öntőműhelyének dolgozóiról is. A XVII. századi uradalmi hámorok személyzete általában 5 fő volt, s ehhez járult még viszonylag sok bányász (kővágó), favágó, szénégető és fuvaros.

41 1552-ben Tinódi szerint Dobó István „három lakatgyártót és négy kovácsot" hívatott.

42 Behatóbb vizsgálat kiderítette, hogy 1552-ben a hadilétszámban feltöltött egri vár kovácsmühelyében ennél többen dolgoztak. Lakatgyártóból valóban 3 volt a várban, mégpedig: Jakab, Mátyás és Tamás, ez utóbbi egri mester. Érdekes, míg Tinódi csak 4 kovácsot említ, az ostrom után jutalomra felterjesztettek közt 7 kovács szerepelt. Egerből Gergely és Jakab, Felnémetről Jakab, Gergely, János és Lőrinc, míg Nagytályáról Gergely mester.

43 Mindent összevetve: 1552-ben a kovácsműhelyhez közvetlenül 10 személy tartozott. Az egri vár 1596-tól 1687-ig török kézen volt, de a benne levő műhelyek ez idő alatt is működtek. A kovácsműhely működését igazolja pl. az a XVII. század elején készült török adólajstrom, amely szerint Borsod megye több mint 100 adózó faluja közül 5 település sínvassal adózott a török kézen levő egri várnak. Ezek a sínvassal adózó falvak a következők: Abod évi 80 sínvasat, Disznóshorvát 1608-1615-ben évi 200 sínvasat, míg Ziliz 1606 után 100 sínvasat szállított Egerbe. A borsodi falvak a szükséges vasat a Gömör megyei Csetnekről szerezhették be, mert a török az ún. határőrvidékeken sehol sem engedte meg, hogy keresztény alattvalói vasat termeljenek. Attól félt, hogy a vasból ellene fordítható fegyvert gyártanak.

44 A török kiűzésekor felvett leltárban is szerepel az öntőműhely felszerelése. Többek között ércanyagok, 14 db szétrepedt ágyúcső, mindenféle megromlott érceszközök 32 mázsa súlyban, ágyútalpakhoz való tengelyek és vasazatok, vasrudak, emelőgépek, öntőminták, olvasztóserpenyők, kovácsszerszámok és fújtatok.

45 Mindenképpen úgy tűnik, hogy a műhelyek sértetlenül vészelték át a török hódoltság időszakát, s ami roppant érdekes, az egri várbeli műhelyek, amelyeket nevezhetünk középkori kohónak, vagy öntőműhelynek, kovácsműhelynek vagy vasverő (kardverő) hámornak, még a Rákóczi-szabadságharc idején is fontos szerepet játszottak. Az ágyúöntés a XVIII. század elejére, I. Rákóczi György korához képest nagyon lehanyatlott. Csak Kassán és Besztercebányán volt ágyúöntő műhely, ahol viszont 1616 óta csak harangokat készítettek. Ilyen körülmények között a Rákóczi-szabadságharc idején az egri vár műhelyeinek is jelentősége volt. Bercsényi Miklós 1707. április 20-i levelében tájékoztatta Rákóczit a szóba jöhető szakemberekről: „Egerben az artoleira mellett... Martinus Appel, ágyúöntő mesterember"-X említi. Ezek szerint a tüzéreken kívül volt ágyúöntőmestere a várnak. A bomba és ágyúgolyó, illetve a puskagolyó öntésére a legtöbb vasolvasztó kemence alkalmas volt, s ezek a műveletek nem kívántak mélyebb szakismereteket, mint amilyenekkel a hámormesterek amúgy is rendelkeztek. A feladat az volt, hogy az egyes vashámorokat a szabadságharc miatt lőszergyártásra állítsák át.

46 Tekintettel a meglevő feltételekre, Bercsényi Miklós javasolta, hogy Egerben is készítsenek ágyúgolyókat a hadseregnek. Azt, hogy öntöttek-e ágyúgolyót Egerben, a korábbi kutatások nem vizsgálták, és közvetlen bizonyíték sem volt arra, hogy működött-e 1705-1710 között az egri várban ágyúgolyóöntő-műhely.

47 41. HECKENAST Gusztáv 1959. 29-30. 42. SUGÁR István 1974. 88. 43. SUGÁR István 1981. 55. 44. KISZELY Gyula 1968. 17. 45. THALY Kálmán 1872. 338. 46. HECKENAST Gusztáv 1959. 37-38. 47. HECKENAST Gusztáv 1959. 74. 112