Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Gunda Béla: Méhészkedés a magyarságnál

Ereszkedjetek, diadalmas hölgyek, ereszkedjetek a földre. Soha ne szálljatok vadul az erdőbe. Őrizzétek úgy a hasznomat, Amint a férfinép a táplálékot és az otthont. A figyelmes kutató az óangol szokásban azonnal felismerheti azokat a motívumokat, amelyek felbukkannak a magyar raj varázslatban. Európa méhészei hasonlóan gondolkoznak! Nem száll el a raj a méhestől, ha az üres kasokba megforgatják a női pendelyt. A karácsony utáni első vásáron - tanácsolják a 18. században - a méhesgazda vásároljon egy kést és szúrja bele abba a fába, amelyre azt akarja, hogy méhraj szálljon. A szokás mai borsodi, jászsági változata szerint a raj elszökését a méhes földjébe szúrt késsel akadályozzák meg. Karácsony éjszakáján a templomba a méhész vigyen magával egy mogyorófapálcát s amikor hazatér, azzal annyit üssön a méhkasokra, ahány rajt szeretne a következő nyáron (Zala megye). A néphit tud arról, hogy vannak bűvös erővel rendelkező méhészek, akik a fára szállt rajt fütyüléssel csalják be a kasba. Az ilyen méhésznek a mutatóujjába a bőr alá méhanya van „beforrasztva". Egy Törő Ferenc nevű nagycsákányi (Vas m.) méhész a megszökött rajt hazaparancsolta, s a méhek pár napon belül csúszva-mászva tértek haza. A visszatérő rajt meg is büntette: a méhes előtt „földbe vert rúdon háromszor föl-le sétáltatta a bűnös méhcsalád összes ménéit." Gárdonyi Géza is ír Gólyák, méhek, kislibák című novellájában Varga Ádám tudós és jeles csizmadiáról, akinek szavára („Atya, Fiú, Szentlélek nevében induljatok, rakodjatok, minden mézet behordjatok!") méhei március első szerdáján a kas elé terített vörös posztóra előbújnak. Gyakran emlegetik a méheket, a kasokat a boszorkányperekben. Az egyik Tolna megyei perből megtudjuk, hogy a méhkasba kutyafejet, emberkoponyát tesz a rontó szándékú ember (1747). Az ördöngös személy méhei kora tavasszal, még hóolvadás előtt rajzanak s annyi méz gyűlik már ekkorra a kasokba, hogy lehetetlen azokat felemelni. A bűbájos embertől kapott méhcsalád nem rajzik, s akire a bűbájos megharagszik, elpusztulnak a méhei (Esztergom, 1721). Azt az ágat, amelyre a raj szállt, a leányok lemetszik s a vele megérintett legények szerelemre gerjednek. A fáról befogott raj helyét megfüstölik vagy sapkát tesznek a helyére, hogy a méhek oda ismét ne szálljanak. A rajzást különböző kultikus cselekedetekkel segítik elő. így azzal, hogy Fülöp és Jakab nap (május 1.) táján juhtejjel kenik be a röplyukat. A méhészek Európa-szerte ismert megfigyelése szerint az anyaméh rajzás előtt különös hangot ad (krécsázik, mükézik, sípol, sír, vakog), amiről már a római méhészek is tudtak. Rajzás előtt a röplyuknál csomóba ülnek a méhek, tőgyélnek. Az első raj még abban az évben újabb rajt ereszt. Ez a fickóraj, párraj, szüzraj, unokaraj (Bodrogköz). Ha a raj már lépet épített magának és megkezdte a mézhordást család a neve. Az elhullott méh meghalt, hasonlóan, mint a román, délszláv és német népnyelvben. A raj elszökését akadályozó hiedelmek, varázslatok, imák arra utalnak, hogy megfelelő számú méhcsalád biztosítása a méhész legfőbb gondja. A hiedelmek, varázslatok formailag változatosak, de a változó formák ugyanazon cél felé irányulnak. Nyilvánvaló, hogy a méhészek vidékenként különböző formulákat alkalmaztak. A nagyszámú formula a varázslat funkciójának jelentőségét, a cél elérésének fontosságát fejezi ki. A méhestől távolabbra, magas fára szálló méhrajt olyan kasba söprik, rázzák bele, a moldvaiak nyelvén koppantják, amelyet előzőleg különböző füvekkel (Melissa officinalis, Mentha crispa, Stachys annua, Artemisia sp.) dörzsöltek be vagy urinnal, borral, mézes, cukros vízzel, édes tejjel behintettek. A méhész hosszú rúdra kötött kast tart a raj alá s egy kampóval az ágakról a kasba rázza (13. F., G. kép). Az erdőben talált méhek, a kasból kirepülő méhraj füstöléséhez a méhész emberi hajjal és kutyaszőrrel 351