Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Gunda Béla: Méhészkedés a magyarságnál

vegyített rongy tekercset, száraz marhatrágyát, nedves szalmát, falevelet használ. Az alföldi tanyákon a méhész felesége feleresztett kútgémmel, rúdra kötött szalmacsutakkal jelzi a szántóföldön dolgozó férjének, hogy rajzanak a méhek. A megszökött rajt más földjén is joga van gazdájának követni s ha idegen fogja be, vissza is követelheti. Hódmezővásárhelyen azonban három nap elteltével már nem. A komáromi Martoson, ha a méhész megszökött rajával nem egy időben ér az idegen udvarra, gyümölcsösbe, a méhekről le kell mondania. Előfordul, hogy a szomszéd udvarára átnyúló ágra száll a raj. A Lápos völgyében a tulajdonos le kell, hogy mondjon róla. Az új tulajdonos azonban mézszüretkor egy tányér lépesmézzel köszöni meg, hogy hozzájutott a rajhoz. Nyár folyamán gazdagon gyűjtenek a méhek, ha karácsony éjszakáján a méhész búzát visz magával a templomba s visszajövet abból néhány szemet a röplyukba tesz. Egészségesek, szorgalmasak lesznek a méhek a közéjük hintett karácsony esti vacsora morzsáitól. Szorgalomra lehet ösztökélni a méheket a kas alá helyezett hangyabolyból vett földdel vagy a hangyatojással megkent kassal. Az orvméhek távoltartását már Széki Vesmás Márton megverselte. A 17-18. századi kéziratok is hemzsegnek az idevonatkozó receptektől. Az orvméheket távoltarthatja a méhész azzal, ha medvehájas, fekete macska rágta disznóhájas kézzel végigsimogatja a kast és kört von köréje. Ha nincs a kéznél medveháj, a méhkas előtt keresztbe tett szekérrúd is segít. Ez éppen úgy elzárja az utat a tolvaj méhek előtt, mint a mágikus kör. A Horhi-féle méhészkönyv sályi változata többek között azt tanítja, hogy a kenyérsütésnél használt teknővakaró kést helyezze a méhész annak a kasnak a röpnyílásába, amelyet a tolvaj méhek látogatnak. Nagyenyed vidékén használt kéziratos méhészkönyv (1784) tanácsolja, hogy az egymástól mézet rabló méhek közé maroknyi mákot, finom port dobjanak. Beszórhatják a tolvaj méheket - mint ezt a római szerzők is ajánlják - híg sárcseppecskékkel, hamuval, finom liszttel s így megfigyelhető, hogy honnan szállnak rabolni. Az átfúrt márványos glóbics (mendörgő kü) jó nyavalyatörés és tolvaj méhek ellen (Vas m.). Ez a különös nevű varázseszköz nem más, mint talált, keresetlen neolithkori kőbalta. A rabló méheket maszlagos, élesztős mézzel el is lehet veszejteni. Gazdag hárs-, akácvirágzás idején a kas hamar megtelik mézes léppel. Ilyenkor az alá helyezett deszkaládikával, rostakéreggel vagy henger alakú szalmafonadékkal nagyobbítják meg a mézelőteret, hogy a méhek tovább dolgozhassanak. A gyenge rajokat pedig összeverik. A jó méhlegelőket korábbi méhészkönyveink gyakran említik. Márton Gábor 1816-ban írja, hogy a Somlyó hegyét körülkerítő tágas lapság nem utolsó hely a méhtartásra. A méhcsaládokkal az akácosokba, hárserdőkbe való vándorlás a méhészegyesületek és -tanfolyamok ösztönzésére csak századunk elejétől terjedt el. A barczasági szászok azonban már a múlt század közepén felkeresték a virágzó hajdinaföldeket. Olaus Magnus a 16. sz.-ban ír a méhészek szekeres vándorlásáról. A méhészkedés és pásztorkodás kapcsolatának egyedülálló esete ismeretes a Hargitában. A Mezőhavas alatti Illyésmező havasi legelőire a Nyárád alsó vidékéről járnak a juhászok. Még a két világháború között is a tavaszi felhajtás idején a méhészkedő juhosgazda felrakott a juhászholmit hozó szekérre 1-3 kas méhet. A kaliba mellett álló kasok nyár idején megteltek havasi mézzel. 11. §. ősszel a méheket - helyenként napj ainkban is - füsttel pusztítj ák el (levágás, méhvágás), hogy a lépes mézet a kasból, a köpűből elvehessek. A méhész kis gödröt ás, amelyben ként, rongyot, marhatrágyát (a palócok az istálló falára kenve szárítják meg), taplógombát, pöfeteget éget. Azután a gödör fölé helyezi a köpűt, a kast (64. kép). A füsttől a méhek elbódulnak és belehullanak a gödörbe. A méhek ilyen elpusztítására Békésben, a Jászságban azt mondják, hogy levágják a méheket. A Szeret menti csángók nem ölik meg a méhet, mert áldott portéka. A nehezebb köpűből - füst mellett - kivágják a mézes lépet, de valamennyit benne hagynak, hogy a méhek áttelelhesse352