Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)
Gunda Béla: Méhészkedés a magyarságnál
Széki Vesmás Márton, a Horni-féle kézirat változatai imát, keresztvetést is ajánlanak a raj elszökésének megakadályozására. Az 1614-1635 között keletkezett Máriássy János-féle orvosi kéziratban olvashatjuk, hogy a raj eltávozását ilyen igével lehet megakadályozni: Ti méheim szálljatok meg, ha pedig ugyan elmentek, sehol meg ne szálljatok, hanem oda menjetek ahová a prókátorok lelke megyén. Reszegi Bernát uram próbáltnak mondja. Aranyosszéken Szűz Mária, Szent József segítségét kérik a raj közeli leszállásához. Szeged vidékén a méhkasból egy darabkát lemetszenek s azt a méhes előtt a földbe dugják, a méhész jobb sarkával rááll s napkelet felé háromszor megfordulva ezeket mondja: Úristen, a te szent erőddel és szent hatalmaddal és szent parancsolatoddal, az te szent Fiadnak dicsőségivei, szent Anyádnak érdemivel és Szentléleknek esedezéseivel mondom, hogy valamintségessen ez kasból kimetszett darabocska innét el nem mehet, úgy az én méheimnek raja is el ne mehessen. A varázslat változata szerint a röplyuk téli dugóját - amire már Széki Vesmás Márton is utal - nem dobják el, hanem felkötik a méhkas tetejére, hogy a raj el ne szálljon a méhestől. Nem szökik el a raj, ha a méhész olyan cöveket tart a méhesben, amelyhez lovat kötöttek. A Mezőségen a méhes melletti csalánra követ tesznek, hogy a raj akkor szökjön el, ha „a csalán elmegy a kő alól". Rajzáskor a moldvai, gömöri magyar asszony ráül egy lapos kőre és kaszát, kapát penget, füvet csomóz, kötöz össze. Erdélyben, a Dunántúlon, a palócoknál s a 17-18. századi méhészeti kéziratok szerint is a méhész a raj elé áll és ostorral csapkod, csengőt, kolompot ráz, kaszát, kapát penget, hogy a méhek minél előbb leszálljanak. Ugyanezért a méhész Biharban mágikus kört húz méhese köré olyan módon, hogy körüljárja vagy az elhullott méheket körformában a méhes köré rakja. Ezzel mintegy bezárja. Az Alsó-Őrségben a mezőn dolgozó ember repülő rajt látva leveti az ingét, kifordítja és a raj elé dobja, hogy leszálljon. Egyik 17. századi kéziratos méhészkönyv pedig azt ajánlja, hogy a szálló méh raj közé a tavaszi szántás első barázdájából vett földet, vakondtúrás porát, jobb sarokkal megtaposott port, lótrágyát dobáljanak s ekkor a méhek a földre ereszkednek. A méhek közé dobált porhanyós földről, porról már tudtak Vergilius, Plinius korában. A szokáshoz ragaszkodtak a középkori Nyugat méhészei s még ma is szinte Európa-szerte ismert. Az első rajból fogott méhet bele kell tenni abba a fába fúrt lyukba, amelyre a raj szállt s a lyukat betapasztani. Minden további raj arra a fára száll (1663). Ugyanebből az időből a raj elszökésének megakadályozására még a következő tanácsot is ismerjük: Karácsony éjjelén a templomba menetel előtt a méhész méhei alól vegyen egy kis földet s hordozza magánál az ünnepek idején s azután ilyen szavakkal hintse le vele a méheket: Miképpen ez a föld el nem mehet innen, tik is az én méheim és rajaim úgy el nem mehessetek innen, és legyen meg Atya Isten, Fiú Isten, Szent Lélek Istennek nevében, ámen. Imaszerű fohászok, varázsszövegek Európában korán feltűnnek. Ezek egyike egy betűrímes óangol szöveg, amely rokonságban áll a Lorsch-i (10. sz.) varázsigével. Az óangol szöveg szerint a rajzó méheket úgy lehet feltartóztatni, hogy a méhész a jobb kezével felvett földet dobja el a jobb lába alatt vagy dobjon durva homokot a rajra s mondja: 350 Sz. György Napja előtt ha kígyót láthatnak, Melly fával meg ölik ha ollyat kaphatnak, Mindenkor méhek közt ha ollyat tarthatnak, Más ember Méhei semmit sem árthatnak. Mikor a' Méh ereszt ha van nagy zajgassál, Gatya 's pendely kötőt ige rá mondással Meg kötnek, s' götsöznek nagy babonálással El nem mehet a' raj megszáll szép zúgással.
