Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Pető Ernő: Az egri sajtó újraindulása (1944. dec.–1946. dec.)

A Nemzedékek Vizsgált korszakunkban a Nemzedékek volt Egerben az egyetlen olyan kiadvány, mely megpróbált túllépni a napi-heti aktualitásokon. Alcímében népi-demokratikus folyóiratként, utolsó, 7. számánál szabad magyar fórumként határozta meg magát. Ebben az időben még országosan sem indult meg az irodalmi jellegű sajtó. Egerben, de a szűkebb-tágabb régióban sem lehetett ilyen jellegű kiadványokhoz hozzájutni. A szerkesztőség 1945 február elején alakult meg egy magánlakásban. A folyóirat programját és a helyi politikai pártok rezidensei által aláírt támogató nyilatkozatot 1945. február 10-én közölték: „A megváltozott körülmények és a helyzet hozta magával, hogy ismét felmerüljön Egerben egy már rég elgondolt (kéthetenkint megjelenő) népi demokratikus irányú folyóirat terve. Ma már nyilvánvaló, hogy az egri, hevesi, sőt ezentúl észak-magyaror­szági, származásában munkás és népi eredetű értelmiség nehezen találja meg helyét, munkájának és jövőjének értelmét mindaddig, amíg nincs egy szabad, valóságot meg­láttató, a nép érdekeit szolgáló sajtóorgánuma. Terveink magunkban foglalják a művészi szabadság, formatökéletesítés gondolata mellett a hagyományok tiszteletét is." A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok támogatták a megjele­nést és a célokat: „Mi a helyi politikai pártok vezetői örömmel látjuk az egri, heves megyei munkás és paraszti sorból származó s ez osztályok hagyományait magukon viselő ifjú írói cso­port munkásságát. Szükségesnek tartjuk egy népi demokratikus irányú sajtóorgánum megjelentetését, mely a politikai viták megvilágításán kívül a művészi szabadság, a tökéletes forma s a hagyományok tiszteletét írja zászlajára. De szükségesnek tartjuk az időszaki lap megjelenését azért is, mert tudjuk, hogy a „Nemzedékek" írói Munka­közösség tagjai nem csak a helyi és észak-magyarországi, hanem ezen túlmenően bizo­nyos közép-európai kulturális és szociológiai kérdések figyelői és ismerői. Tudjuk, hogy ez az írói csoport nem csak a jövő, hanem a jelen ígérete is, mely sokat szenvedve a demokrata gondolatért, nem adta el tehetségét és férfiúi elvhűségét a letűnt idők politikai tendenciáinak, hanem megvárta azt az időt, amikor tudását és művészetét, tehetségét és képességeit a szabad Magyarország újjáépítésére fordíthatja. Hisszük, hogy terveiket, melyek a nép szeretetéből és a néppel való igaz együttműködésből fakadt, siker koronázza és aktív részt tudnak vállalni a demokratikus Magyarország felépítéséből". 33 A folyóirat megjelenésének voltak más előzményei is. Felvetődött egy naptárkiad­vány ötlete. Az Igazság 1945. március 4-én adja hírül, hogy megjelent az Egri Kiskalen­dárium, gazdag irodalmi és naptári résszel. A kalendárium már előlegezte a Nemzedé­kek szellemi törekvéseit. Munkatársi körében ott voltak a folyóirat főmunkatársai, eljövendő szerzői. Megjelent benne a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja, tudatosította a háború szenvedéseivel kiérdemelt szabadságeszmények fontosságát. Morális szempontból is méltánylandóan a nyilvános önvizsgálat egy stációjának tekin­tette magát. Hagyományőrző, az egyenlőségre és szabadságra épülő ország célképze­tét támogatta. Szépirodalmi anyagánál feltűnő, hogy a József Attila-i életműből az önmegszólító verseket emelte ki. 34 A Nemzedékek első száma 1945. március 15-re jelent meg. A lapot a „Nemzedé­kek" írói Munkaközösség jegyezte, úgy is, mint szerkesztőség és úgy is, mint laptulaj­donos. Főmunkatársai: Ágoston Julián, Ebergényi Tibor, Kardos László, Kiss István, 33. DIV. LUK. DOK. 65. 39.1. 34. E. Nagy Sándor 1975. 291

Next

/
Thumbnails
Contents