Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Pető Ernő: Az egri sajtó újraindulása (1944. dec.–1946. dec.)

Az MKP a leváltott Kardos helyére rövid időre Szabó Sándort rendelte. 14 Május 17-én azonban újólag változott a szerkesztőség személyi összetétele. E napon Lénárd Sándor a következő átiratot intézte az MKP Heves megyei titkárságának: „F. hó 17-én hozzám címzett levelükben közöltekre - miszerint Szabó Sándor helyett Mészáros Magdolna vezetésével háromtagú szerkesztőbizottsággal kívánnak befolyni az Igazság szerkesztésének munkájába - a magam részéről tudomásul vettem. Egyben a Szocdemek is kijelölnek még két szerkesztőbizottsági tagot. így a szer­kesztés 3-3 fő paritásos alapon folytatódik. Végül nem hagyhatom szó nélkül, hogy a lap színvonalát érintő bírálat személyem­ben sért." 15 Az Igazság szerkesztőségi felépítése, a munkamegosztás és a jövedelem az 1945. augusztus 27-i állapot szerint a következő: A lapnál az egyetlen igazolt újságíró Lénárd Sándor. A szerkesztés munkáját ő végezte, ebben segítsége és távolléte idején helyettesítője Krasznai (Krausz) József, aki a lap tördelője is volt, tiszteletdíjként havi 1 000 pengőt kapott. Felelős szerkesztő­ként az MKP részéről Mészáros Magdolna volt bejelentve, de szerepe inkább bizalmi, tiszteletdíja havi 3 500 pengő. Törvényszéki tudósító Iglai István nyugdíjas nyomdász, havi 300 pengőért, Komáry Endre pedig a megyei és rádióhírek közlője 500-ért. A szer­kesztőbizottsághoz tartoztak: dr. Korompay János helyettes polgármester, Darvas An­dor gimnáziumi tanár, dr. Podányi Sándor főszolgabíró, és Garay Gitta fényképésznő, akik ellenszolgáltatás nélkül írtak és bíráltak. 16 Az Igazság kiadástörténetének következő fontos állomása a Szociáldemokrata Párt egri szervezetének a megjelenése a lap kizárólagos kiadójaként. A fejlécen a Szociálde­mokrata Párt Heves megyei politikai lapja felirat az 1946. január 20-i 3. évf. 3. számánál jelent meg. Az impresszumon már ezt megelőzően 1945. december 13-án (2. évfolyam 107. szám) kiadóként a Szociáldemokrata Párt egri szervezete szerepelt. A szerkeszté­sért és a kiadásért egyedül Lénárd Sándor felelt, a Kommunista Párthoz tartozó szemé­lyek nem vettek részt a szerkesztőségben, de egyikük-másikuk szerzőként továbbra is jelentkezett. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a kiadónál és a szerkesztőségben történt váltás cezúrát jelentett volna a lap szemléleti, világnézeti irányultságának, napi prag­matikumának a tekintetében. Az a benyomásunk, hogy a szerkesztőség pusztán formai változásként értelmezte a történteket, olyannyira, hogy szövegszerűen nem is tér ki a változás tenyéré, azt az olvasó csak a fejlécből, vagy az impresszumból tudhatja meg. Ez érthetővé is válik, ha figyelembe vesszük az alábbi körülményeket: 1. A belpolitikai helyzet alakulásának tudati lecsapódását a baloldali tömegeknél: A szovjet hadsereg - a hitleri Németország elleni harc és győzelem során - a magyaror­szági baloldali erők társadalmi, politikai stratégiájának teret nyitva megdöntötte a konzervatív magyar nagybirtokosok és nagytőkések kompromisszumát reprezentáló Horthy-rezsimet. 1945 második felére a politikai harc fő frontvonala a baloldalon elhe­lyezkedő munkáspártok és a Kisgazdapárt közé került. A két munkáspárton belül, főleg közép és alsó szinten, a munkásosztály és az alsóbb néprétegek érdekeinek virtuális szolgálatára épülő ideológiából kiindulva tételezték a két párt politikai stratégiájának egybeesését. 1945 második felében a háborús pusztítás és a rossz gazdasági helyzet következté­ben jelentős élelmiszer és energiahiány lépett fel, mely a szó fizikai értelmében éhínség­14. Szabó Sándor: egri szakszervezeti vezető, publicista, 1945 előtt városi végrehajtó, 1945 után közellátási hivatalvezető. 15. DIV. LUK. DOK. 67. 255.1. 16. DIV. LUK. DOK. 67. 259.1. 282

Next

/
Thumbnails
Contents