Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Horváth László: Az Egyesült Államokba irányuló kivándorlás Kál községből az első világháború előtt (Heves megyei kivándorlás I.)

tehát Kál esetében igazolható az az általános megállapítás, hogy a kivándorlás osztály­mozgalom, mégpedig a „földmíves" osztály mozgalma. Kaiban a sok száz kivándorló között mindössze 1 géplakatos (1904), egy asztalos (1905) és egy gépész (1907) akadt - ki utóbb fel sem használta útlevelét -, s a négy kisbirtokosként feltüntetett kivándorló mellett az összes többi esetben a foglalkozás megjelöléseként a földműves, napszámos bejegyzést találjuk. Az útlevelet azonban 1905-ben csak 32-en használták fel (köztük 6 kiskorú családtag). 1906-ban viszont már 113-an kértek útlevelet 47 káliak, közülük 96 meg is kapta. Az útlevelet hivatalosan felhasználó 72 fő között már 6 nő és 7 gyerek volt, kik minden bizonnyal örökre hagyták el szülőföldjüket. S a lassan csordogáló visszavándorlás is (1906-ig Kálba 9 fő tért vissza) keserű tanúságok levonására késztette az alispánt: „ . . . ma már nem azért jönnek haza, hogy itthon felüdüljenek, megpihenve újult erővel folytassák vagyonszerző munkájukat, hanem azért, hogy értékesítsék vagyonukat s csa­ládjukkal együtt végleges búcsút mondjanak szülőföldjüknek. Mert arra már valóban kevés remény lehet, hogy azok, kik elvitték magukkal gyermekeiket, feleségüket is, még egyszer lakói legyenek a hazának."** Az elvándorlás ez évtől már a helyi gazdasági életben is kedvezőtlenül jelentkezett, hisz egyre több helyről jelentenek munkáshiányt, s ebből következően a munkabérek is jelentősen emelkedtek a megye területén. 49 1907-ben a kivándorlási kedv is mintha megcsappant volna, ám ennek nem a helyi viszonyok javulása volt az oka, hanem az Egyesült Államokat lázban tartó elnökválasz­tás, mikor is a vállalatok csak csökkentett üzemmel dolgoztak, s megfogyatkozott a munkáskereslet. így is a községben kiadott 37 útlevélből 32-t felhasználtak, s a telepü­lést ebben az évben is elhagyta 38 fő, köztük 4 nő és 6 gyerek. 50 Sokan ismét illegálisan távozhattak, mert az alispán 50 körülire tette a községet elhagyók számát. 51 Az ez évben visszavándorolt 19 fő (köztük egy útlevél nélküli kivándorló) is valószínűleg azok közé tartozik, kik „megszerették az amerikai viszonyokat; ki is jelentik, hogy a legelső alkal­mat megragadva, vissza fognak térni. " 52 Az alispán ez évben is - ki tudja hányadik!? - „bizalmas" körlevelét küldi szét a kivándorlás megakadályozása céljából, és szigorúan követeli, hogy „ . . . a kivándor­lásra való titkos és tilos csábítások minden törvényes eszközökkel megakadályoztassa­nak, az ily czélzattal küldött levelek, nyomtatványok és hajójegyek elkoboztassanak ­továbbá, hogy mindazok ellen, kik a kivándorlásra való csábítással, vagy annak bármely módon való közvetítésével gyanúsíthatok a legszigorúbb eljárás, soron kívül és ered­ményt biztosító módon folyamatba tétessék . . . " 53 1908-ban Kaiból a 48 útlevéltulajdonos közül 40 fő vándorolt ki (köztük 1 nő), s vitt magával ez évben is 8 gyermeket. 54 Sajnos ez az utolsó év, melyet a sokat hivatkozott káli „Kivándorlási czélból útlevelet nyert községbeli lakosok nyilvántartásá"-ban tanul­mányozhatunk, mert a füzet 1909 januárjában betelt, s valószínűleg másikat vezettek tovább. Különösen súlyos veszteség ez az 1909. évre vonatkozóan, mikor is Amerika „mint a mágneses erő a fémport, tapadásszerűen vonzotta a tengerentúli munkásosztályt." 55 47. Alispáni jelentés-1906. 27. 48. Alispáni jelentés-1906. 28. 49. Alispáni jelentés-1906. 28. 50. HML. Kál község iratai V-242/a/38. 4. sz. 51. Alispáni jelentés-1901'. 36. 52. Alispáni jelentés-1901. 38. 53. HML. Gyöngyösi ir. V-101/b/326. CCXCI/25. sz. 1 fol. 54. HML. Kál község iratai V-242/a/38. 4. sz. 55. Alispáni jelentés-1909. 21. 265

Next

/
Thumbnails
Contents