Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Dienes István: Búcsúbeszéd Szabó János Győző koporsója fölött

Dienes István BÚCSÚBESZÉD SZABÓ JÁNOS GYŐZŐ KOPORSÓJA FÖLÖTT Elhangzott Szegeden 1986. június 23-án, hétfőn délután 3 órakor Kedves János - de mit is nem mondok, kedves Gioni, hiszen kizárólag Gioninak szólítottunk, e középiskolás korodból rajtad ragadt - olaszból eredeztethető - becéző néven, mivel Petrarca, Dante édes, dallamos nyelvét - bencés tanáraid jóvoltából már kora ifjúságodban elsajátítottad. Bizony, csodaszámba ment a 40-es évek végén, hogy egy latinul könnyen olvasó, több világnyelven értő, minden tekintetben kiválóan képzett, históriában járatos, mellesleg muzikális, zongorán játszó ifjú került az egyetemre; épp akkor, amikor egy olyan nemzedék telepedett az egyetem padjaiba, amelyet a háború alaposan megtépett és szétzilált; amely - önhibáján kívül - a középiskolás tananyagot feliben-harmadában végezte el és igencsak hiányos ismereteket szerzett. Te már akkor kiváltál nemzedéktársaid közül, és ezt korántsem a viszonylag kegyes sorsnak, hanem elsősorban kiváló adottságaidnak köszönhetted, amit bizonyít az is, hogy mások is akadtak, akiknek sikerült átvészelniök a megpróbáló időket, de ettől még szellemiekben és főleg jellemben nem lettek különbbé másoknál. Ráadásul a bajok a háború végeztével nem szűntek meg egyszeriben, édesapád igazságtalan meghurcoltatása egész életedre megsebzett. Még örülnöd kellett, hogy tudásod révén legfeljebb különcnek, csudabogárnak tartanak, nem pedig ellenségnek. Ekkor váltál visszahúzódóvá, zárkózottá; begombolkoztál sok ember előtt, és a percemberkékkel szemben ha sértő nem is, de érdes, tüskés tudtál lenni, mert a hazudozás nem volt kenyered. Nagy kegyelemnek érzem, hogy e jellempróbáló időkben, ahogy Illyés Gyulának általad sokszor citált, gyönyörű verséből tudjuk: a zsarnokság kegyetlen korszakában egyike voltam azoknak, akiket barátoddá fogadtál; olyan embernek minősítettél, aki előtt kitárulkozhatsz, megnyilatkozhatsz, akinél gondolataid megértésre találnak. Hiszen csupaszív ember voltál, aki mohón vágyott a szeretetre; kerested hát azok társaságát, akik előtt őszintén kiöntheted lelkedet. Szerencse - bár erre csak utóbb döbbentünk rá -, hogy akkor is mi voltunk többségben. Szomorú, de még mindig bizonygatni kell, hogy a mi nemzedékünk, amely a népi írók lázító írásain nevelkedett, akiket a magyar sorskérdések megoldása, egy megmerevedett társadalom radikális átalakítása, a parasztság földhöz juttatása, egy emberibb élet megteremtése, a munkásság felemelése, a valóságos demokrácia eszménye lelkesített - a mi nemzedékünk nem lehetett reakciós. Annyi persze igaz, ne szépítsük: megvetettük a szolgai sztálinizmust és a vele járó terrort; soha nem tekintettük Rákosit - „Mátyást, az igazságtalant" - a magyar nép bölcs vezérének, mint ahogy egy percig sem tartottuk Kovács Imrét, Szabó Zoltánt, Nagy Ferencet, Varga Bélát olyannak, aki a nép ügyét elárulta. Nem hittük - hiszen átéltük a kort -, hogy itt Közép-Európában, ahol Tiso szlovák állama, Antonescu Romániája vagy az usztasa horvát állam létezett, a nácik legszorgosabb kiszolgálói épp 713