Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Bakó Ferenc: Andornak. Adatok az Egri-völgy betelepülésének történetéhez

A térképen „régi"-nek feltüntetett pincék korának meghatározása több nehézségbe ütközik. Az írott források hiánya mellett pl. egyikben sem találtunk a falfelületeken évszámot, vagy a helyiségekben olyan tárgyat, amely a datálásban segítségünkre lehetne. Egyelőre csak a pincék topográfiai helyzete, morfológiai vizsgálata és a környék azonos rendeltetésű helyiségeivel való összehasonlítás hozhat eredményeket. A borospincéket tulajdonosaik a Kárpát-medencében tájanként, településkategóriák szerint és koronként különböző módon szokták elhelyezni. A városi polgárok és a szabadalmas jogállású falusi szőlőművelők lehetőség szerint lakóházuk alá, esetleg különálló melléképület alá építették - Németországban már a XII-XIII. század óta.

101 A Vallis Agriensis zónájában ezt a ház alatti és a telken elhelyezett pincetípust csak Egerből ismerjük, a többi település pincéi a határban, a szőlőhegyek közelében vannak és voltak, bár Eger határában egyes pincecsoportok középkori, már elpusztult falvakhoz (Cigléd, Tihamér) tartoztak. Andornak régi pincéi tehát ebbe a csoportba sorolhatók, amelynek korai előfordulását szintén ismerjük a Kárpát-medencében. A határbeli pincéket Belényessy Márta a Dunántúl egyes részein, mint a Balaton mentén, Sopron, Pozsony, Buda környékén és a Szerémségben már a XIV. században kimutatta.

102 Zala megyében ugyanebben a korban Holub József írja le a falutól távol eső szőlőskerteket, amelyekben pince is épült.

103 Ezek a típusok azonban csak részben egyeznek meg az andornaki példákkal, csupán elhelyezésük, a településhez való térbeli kapcsolatuk hasonló. Más tekintetben többnyire eltérőek. A Kárpát-medence borospincéit néprajzi tekintetben Vajkai Aurél után Vincze István rendszerezte. A számos variáns két alaptípusra vezethető vissza, a föld felszínére és a terepszint alá épített, úgynevezett lyukpincére. Mindkettő tovább osztható a présházhoz való kapcsolódásuk, valamint a településen belül vagy azon kívül történt elhelyezésük szerint.

104 Andornak régi pincéi a második csoportot képező lyukpincékhez tartoznak, melyek fő elterjedési területe Észak-Magyarország. Vincze I. szerint hozzájuk hasonló pinceformákat Európában csak elszórtan találunk, és „azokat eddigi ismereteink alapján a hazai bortárolásra jellemzőeknek, esetleg magyar sajátosságnak kell tartanunk". Ezzel összefüggésben azt fejti még ki, hogy a lyukpince kialakításában a földtani környezetnek nincs döntő szerepe, mert ahol nincs tufa vagy lösz, ott kőből vagy téglából meg lehet építeni akkor, ha „a lyukpince hagyománya vagy a termelés, bortárolás kialakult magasabb igénye ezt diktálja".

105 Bár ez utóbbi állítás vitatható, mégsem érdemes most cáfolni, mert az andornaki riolittufa ideális anyag a lyukpince számára. Nehézséget jelent azonban az, hogy a lyukpince és különösen a településen kívül, a szőlőhegy közelében csoportosuló pincék használatáról a Kárpát-medencén kívül igen keveset tudunk. F. Bassermann-Jordan kitűnő művelődéstörténeti szemléletű szőlészeti-borászati monográfiája is csak érinti ezt a kérdést, amikor megemlíti, hogy főleg a várak természetes szikláiba vájt pincék mellett divatba jönnek újabban a régi lyukpincék - Felsenkeller -, de szellőzésüket nehéz megoldani.

m Nem kell hangsúlyoznom, hogy a nyugat-európai adatok hiánya mennyire nehezíti a kérdés megfejtését, mert a magyar szőlészeti-borászati kultúra keleti, vagyis kaukázusi, Krím- félszigeti eredete mellett nyugati gyökerekből is táplálkozik.

107 És kü101. BASSERMANN-JORDAN, F. 1907. II. 565-566. 102. BELÉNYESSY Márta 1955. 18-19. 103. HOLUB József 1960. 198. 104. VINCZE István 1958. 87.; MNL

I. 344. (bortárolás). 105. VINCZE István 1958. 102-103. 106. BASSERMANN-JORDAN, F. 1907. II. 571. 107. GYÖRFFY György 1977. 440. 484