Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)
Sugár István: Az egri vár gazdálkodási rendszere (1548–1563)
pedig egri köböllel mérték szét. A bedézsmált gabonát asztagrakókkal rakatták asztagokba, s általában csak később csépelték ki. De került a vár alatti egri majorba, sőt a külső várba is gabonaasztag. A kicsépelt búzát a külső vár területén vermekben tárolták, de hamarosan magtárt építettek, ahol azonban a szemtermésnek csak egy hányada kerülhetett raktározásra. A számadáskönyvek nemegyszer könyvelik el a hanyag tárolás során úgy a bevermelt, mint a magtárban elraktározott gabona romlását, használhatatlanná válását. Néhány példa a behajtott dézsmajövedelemről: 1550 1553 1558 1560 Bárány/db 4 286 2 736 • 2 487 4 844 Búza/kalangya - 30 kéve 15 767 9 583 12 682 17 212 Tavaszi/kalangya - 30 kéve 2 852 406 12 950 2 424 Bor/egri köböl 8 424 27 333 12 166 36 008 Méh/kas-db ? 45 90 50 A búza, de kivált a tavaszi, azaz az árpa egy része lábon (holdban kifejezve), vagy éppen már lekaszált és „baglyá"-ba összehordott ( „cumulus") formában kerül dézsmálás alá. Igen szórványosan már kicsépelt gabonát vesz dézsmálás alá a tizedszedő. A búza és a tavaszi dézsmája mellett, - mely a várbeliek mindennapi kenyerét, valamint a lóállomány abrakját biztosította -, igen számottevő jövedelmet biztosított a püspökség, tehát az egri vár számára a bortized. Mivel nem csupán a vezető katonai személyek, de minden rendű s rangú váralkalmazott évi fizetésében is szerepelt - a búza és a takarmánygabona mellett - az illető „instructió"-ja, vagy „conventió"-ja szerint bizonyos meghatározott mennyiségű bor is. De a fizetések, illetve a katonák zsoldja terhére - természetesen abba való beszámításként - elsősorban a katonák, de szórványosan polgári alkalmazottak is borban vették ki járandóságuk egy kisebb részét, amint azt a búzával, és a lovaik abrakjául szolgáló tavaszi gabonával - elsősorban zabbal is megtették. De a számadások tanúsítják, hogy „mindennapi szükségletként" napjában is jócskán szükség volt a borra, mivel a várkapitány asztalán méretlenül fogyott. Azonban a vicecastellanusokon át valamennyi polgári váralkalmazott, a provizortól a királyi ellenőrön és a számvevőn át, a kosztosok (,,praebendarius"-ok) népes táborának minden tagja napjában megkapta a szigorúan megszabott fél, egy, avagy két pint borát. A bordézsma is - miként a gabonatized - két vonalon hozott hasznot: részben természetben került bevételre és felhasználásra, de igen jelentékeny volt az árendába adott bortized. Alább néhány esztendő bordézsmajövédelmével kívánom illusztrálni annak jelentőségét, de egyben változékonyságát is. 1548-ban 10 696, - 1550-ben 8424, - 1553-ban 15 930, - 1558-ban 12 166,5, - 1559-ben 25 688, - 1560-ban 36 008, s végül 1563-ban 10 302 egri köböl bor került „tisztán" bevételre, azaz a tizedszedő által elsődlegesen behajtott borból levonva minden járandóságot (quarta, septima, octava) és költséget, de hozzászámítván az előző év, évek akkor behajtott restanciáját. A bor egy részét a dézsmás ott a helyszínen értékesítette, a megmaradt hatalmas mennyiségű bort pedig elsősorban a vár egri pincéiben, de a hejcei püspöki pincébe is betárolták. A bort szigorú előírás szerint kezelték; s ennek során igen számottevő mennyiséget emésztett fel a megszabott időszakonkénti „repletura", illetve a seprő („faeces"). Ez utóbbiak a bornak a korszak kezdetleges borkészítési eljárása nyomán voltak jelentékenyek. A bort kisebb mennyiségben hordónként is értékesítették, de a legszámottevőbb az „educillatio" volt. Ennek során - mint írják - „pintenként" nemcsak a vár személyzetéhez tartozó korcsmáros mérte ki, de a leglényegesebb a püspöki falvakban, nemkülönben Heves, Külső-Szolnok, Borsod és Pest vármegyék, valamint 434
