Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Szemán Magdolna: „Székesfejérvár juta pogánságra” (Erkölcsi példázat és história Wathay Ferenc költészetében.)

gyott, feldúlt otthonokról. Mindehhez Énekeskönyvében több képillusztráció is kapcsolódik. Az egyik színes tollrajzon először egy ruhátlan nő képe tűnik föl, akinek homlokát haj borítja, egyébként kopasz, s egy kerékre támaszkodik.

2 Forgószélnél forgóbb az emberi élet, Mert kit hol siralom és kit öröm követ. . . W.ÉK51. Az éneket az élet és halál kettősségének, a sors kiszámíthatatlanságának, a szerencse motívumának megjelenítésével kezdi: Nincs sohul szerencse, higgyed, ez világon . . . W. ÉK 51. A korszak alkotóit is foglalkoztatta a szerencse motívuma. Magyari 1602-ben írt Hasznos könyvecskéjében erről, s később Rimay költészetében már a szerencse jelképes ábrázolásával találkozunk. Wathay ezért idézi meg a Bibliából Izrael elvesztet, hogy példázatként elmondhassa a magyaroknak: Isten „elveszti széjjel" azokat, akik „ellenkeznek ő szent folségével". (W. EK 52.) A história bevezető szakaszaiban a protestánsok körében kedvelt zsidó - magyar párhuzam bőséges alkalmazásával kíván okulást és tanulságot adni. Harcra buzdítással Tinódi és több névtelen históriás énekszerzőnk alkotásában is találkozunk. A 25. strófa azt igazolja, hogy Wathay jó politikai érzékkel ismerte fel az országos gondokat: Meg akkor törék birodalmunk szarva, Hogy pártolás szállá renddel az urakba, Két királ is leve együtt országunkban, Mind fejenként valánk elég nagy vakságban. W. ÉK 54. A protestáns prédikátorok tanításaiban használatos gondolat is megtalálható a műben: Irányzóm, így jára országunk mind széjjel, Mert mi nem gondolánk Isten igéjével. W. ÉK 54. A históriás ének második részében (Secunda pars) a szemtanú hitelességével eleveníti meg a tatárok és törökök országunkban végzett pusztításait. Megdöbbentőek a szülők nélkül bolyongó gyerekekről szóló leírások. Az általános pusztulás közepette sokan nagyobb városokban, például Kecskeméten kerestek menedéket, de a kóbor farkasok martalékává váltak. Formai egyszerűségükben is megrázó strófák ezek, hiszen érezzük azt a valós fájdalmat, amelyet a költő a magyarság szörnyű sorsa miatt érzett: Megrontanak rútul sok gyönge szüzeket, Sok szép ifjú népet és szép menyecskéket, Jámbor asszonyokat s elvegy özvegyeket, Házasságban levő sok szerelmeseket. W. ÉK 59. A tatárok pusztításaik során az asszonyokat előbb megbecstelenítették, majd kínzások közepette megölték őket. A 94-101. strófákban a költő az asszonyokhoz szól, s azért inti őket a szolidabb viselkedésre, mert Isten bosszúját látja a büntetésben: 2. W. ÉK 1.71. 308