Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Szemán Magdolna: „Székesfejérvár juta pogánságra” (Erkölcsi példázat és história Wathay Ferenc költészetében.)

„. . . az paráznaságért . . ." (W. ÉK 62.) Arra kéri őket, hogy hagyjanak föl az olasz formák utánzásával, a ráncos fodrok és a hosszú farkú szoknyák viselésével, az arcuk kendőzesevel. A képek illusztrációi is a mérhetetlen szenvedést ábrázolják. Az egyiken például (I. 45/a.) a bölcsőben felejtett csecsemőn holló ül. Némelyeknek az holló mellyen kákog vala, Vagdocsolván szegény, csak rápillog vala. W. ÉK 60. E képen a domb mögül nyilazó tatárokat látunk lovaikon jönni; nem messze tőlük egy asszony felakasztva lóg, az egyik csizmáját a szél lóbálja. A harsány, erős színek túlzó használatával a rémületet és döbbenetet fokozza. A táj általános pusztulásának képe jelenik meg előttünk, kietlenség, elhagyatottság honol a sík vidéken. Az ide kapcsolódó verssorok: Széles mind az Alföld már elpusztult vala Nyomorult szegénység, ki megmaradt vala. W. ÉK 61. Wathay nemcsak feltárja és rögzíti az eseményeket, de a pusztulás okait is nyomozza. Ez a vidék nem is olyan régen „Sok gazdagságval . . . rakva vala, Rajta sok szép város s roppant falu vala . . ." (W. ÉK 54.) Isten büntetését azonban nem kerülhették el azok, akiket elragadott a gazdagság, akiknek Isten igéje nem kellett, csak a „. . . részegség, bujaság . . ." (W. ÉK 55.) Az országban történt sok romlásnak okozóit élesen bírálja, ez Szkhárosi prédikátori pátoszára emlékeztet. Wathay gondolkodásmódjában is együtt él az „igaz tanéttók" és „sok históriák" hatása. Ö mindazt saját tapasztalatából tudta, amit a XVI. század szövegeinek vizsgálatából Klaniczay Tibor állapított meg; vagyis azt, hogy „. . . mindketten (ti. a prédikátorok és az énekmondók) ugyanannak a nagy társadalmi és nemzeti mozgalomnak az irodalmi harcosai."

3 A XVII. század elején alkotó Wathayban eggyé olvad az énekmondói és prédikátori magatartás, amellyel Zrínyi útját egyengeti. Prédikátori hangjába és a megtérésre való felszólításába szervesen beleszövi a „szegény magyarok" sorsán érzett fájdalmát. Ezért fordul Istenéhez esengve: Jézusért, Krisztusért, add meg országunkat, Fordulj, verd meg immár téged káromlókat, Csöndesétsd meg köztönk hadakozásokat, Szabadéts meg széjjel az szegény rabokat. W. ÉK 65. Wathay a Székesfejérvár veszésérűl való históriában a vereség kritikus elemzésére törekszik. Noha katonai vereségnek tekinti a város elestét, mégis az erkölcsi magatartás keretein belül talál rá magyarázatot: Országul magyarok kell vala támadni, Ily jeles helért mindnyájan indulni, Az más szájával nem kell vala enni, Ily szép hazánkért fáradságot nézni. W. ÉK 30. 3. Lásd bővebben: KLANICZAY Tibor: Eredmények és feladatok a régi magyar irodalom kutatásában. MTA I. Oszt. Közi. Bp., 1952. II. kötet 57. 309