Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Petercsák Tivadar: Az erdő szerepe Észak-Magyarország népi állattartásában

hogy a hegyi falvak lakói pénzzel vagy munkával váltják meg az erdészet tisztviselőinek, munkásainak a rétilletményét.

115 A takarmánynövények intenzívebb szántóföldi termesztéséig az erdős határú falvakban kora tavasszal - amikor már fogytán a téli takarmány - általános volt az erdei füvek sarlózása, és az ezzel való takarmányozás. A hegyközi falvakban az 1950-es évekig élő gyakorlat, hogy tél végén, kora tavasszal az asszonyok, leányok az erdőbe, patakszélekre jártak füvet sarlózni. Általános vélemény szerint az erdőben kövér a föld, korábban megnő a fű, mint a mezőn, és az erdei fűtől „jó fejős a tehén". Rendszerint a szükség, a takarmány hiány kényszerítette a szegényebb családokat, hogy füvet vágjanak az erdőn. A két világháború között a hóolvadástói kezdve az első kaszálásig a fűszedés volt az asszonyok mindennapi elfoglaltsága. A Károlyi uradalom erdészete, de a falusi közbirtokosságok is tiltották az erdei fűszedést, mert azzal együtt az új ültetéseket, fiatal hajtásokat is könnyen kivágták. Az asszonyok azonban titokban, lopva ennek ellenére is kijártak az erdőbe. Egyénileg és csoportosan egyaránt mentek füvet sarlózni. Mindig gyalogosan indultak fűért, és sarlót, vászon ponyvát vittek magukkal. Az erdőben a friss favágások helyén, a szeksziókban, szekciókban termett a legjobb fű. Az erdei füvek közül aper/e/wvet, a sásfü\et, sásasfü\et, illetve a téli sást szerette a marha, de szükségből a bokrok tövében őszről megmaradt tövön száradt füvet, az avart is levágták.

116 Száraz, aszályos években gyakran téli takarmánynak gyűjtötték az erdei füveket a nyár végi, őszi hónapokban. Ilyenkor még az erdőn megszárítva vitték haza. Az erdei füveket szalmával, esetleg más szálas takarmánnyal összerázva, illetve felszecskázva etették. A Börzsönyben néha még télen is kimentek az erdőre, ha elfogyott a takarmány, és a hó alól szedték ki a füvet."

7 3. Falevéllel való almozás A tölgy- és bükkerdők lehullott száraz levelét alomként is felhasználták elsősorban azokban a falvakban, ahol kevés a gabonaszalma. A szegényebb családok sokszor még búza- és rozsszalmát is felszecskáztak takarmánynak, így ők rendszeresen falevéllel almoztak. A Hegyközben jobbnak tartják a tölgyfalevelet, mert nagyobb, mint a bükkfalevél, így szaporább és nem törik. Rendszerint ősszel gyűjtötték össze a télire való ajjazót. Először kis csomókba, коркакЪа gereblyélik össze a leveleket, majd ponyvával vagy kosárral a szekérbe rakják. Végül a zsákokat és ponyvákat tömik meg levéllel, és a szekér tetejére rakják. A bérfás, vagy lajtrás szekér oldalát gallyakkal fonják be szállítás előtt. Az igavonó állattal nem rendelkező szegényebb családoknál az asszonyok, de néha a férfiak is ponyvában, zsákban hordták haza a falevelet ősszel és tavasszal. Ilyenkor három-négy zsákot is a hátukra vettek. A behordott falevelet a csűr egyik fiókjában vagy a padláson tárolták felhasználásig.

118 Szarvaskőn szükség esetén zöld gallyakkal keverve és kötéllel összekötve szállították haza a harasztot.

m A Bükkben és a Sajó völgyében is szedték a harasztot, Bükkszéken azonban inkább csak a termelőszövetkezet megalakulása óta.

120 A Börzsöny hegység falvaiban különösen a juhar- és gyertyánféléket használták, amelyeknek elég nagyok a levelei.

121 115. VIGA Gyula 1985. 356. 116. PETERCSÁK Tivadar 1977. 302-304. 117. E. FEHÉR Julianna 1957. 282. 118. PETERCSÁK Tivadar 1977. 305-306. 119. IGAZ Mária 1964.140. 120. Saját gyűjtés. 121. NM EA 4470.159-160. Erdélyi Zoltán gyűjtése. 292