Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Petercsák Tivadar: Az erdő szerepe Észak-Magyarország népi állattartásában

b) Makkoltatás Az erdő késő őszi, téli hasznosításának országszerte legáltalánosabb módja volt a sertésmakkoltatás.

51 Mivel az észak-magyarországi erdők nagy része a tölgyesek és bükkösök övezetébe tartozik, itt évszázadok óta nagy hagyományai vannak a makkon történő hizlalásnak. Balassa Iván és Szabadfalvi József történeti, illetve recens anyag felhasználásával dolgozta fel többek között e vidék sertésmakkoltatását is.

52 A Zemplénihegységtől a Börzsönyig húzódó táj makkoltatási gyakorlatára vonatkozó adatok a XVI. századtól ismertek, de zömmel a XVIII-XIX. századra vonatkoznak. Több XVII. századbeli adat jelzi, hogy a füzéri uradalomban jelentős sertésmakkoltatás folyt. Egy 1610-ből származó oklevél „vidékről" Füzérre hajtott makkoló sertéseket említ.

53

1617-ig Telkibánya lakosai évenként egy vég gyolcsot és egy font borsot adtak a regéci várúrnak, s ennek fejében állatállományukat a hegyekben, sertéseiket makkon szabadon legeltethették.

54 A földesúr a maga számára tartotta fenn a legjobb makkos erdőket, és csak akkor engedte meg a makkoltatást a jobbágyoknak és a zselléreknek, ha a saját szükségletét kielégítette. Erre utal egy 1643-as oklevél, amely az alsóregmeci jobbágyok makkoltatásáról intézkedik: „az makkos erdőkre egyik úr embereinek se legyen szabad sertésmarháját hajtani, valameddig mindenik úr számáról meg nem nyeri és meg nem engedi nékie."

55 A Zempléni-hegységben fekvő Mogyoróskának a XVIII. században négy, Baskónak három makkos erdeje volt.

56 A XIX. század folyamán a regéci és a sárospataki uradalomban elsősorban a makkos erdőkben történt a sertéshizlalás. Igen fontos makkoló hely volt ekkor Sátoraljaújhelyen a Longh erdő, valamint Sima határa.

57 A Zempléni-hegység falvaiban általában az első világháború körüli évekig volt szokásban a sertések makkoltatása. Takarmány szűk, illetőleg jó makktermő években azonban később is kihajtották a nyájat a makkra. A Hegyközben a XIX-XX. század fordulóján rendszerint a közbirtokossági erdőkben makkoltattak. Az erdőtulajdonosok korlátozás nélkül hajthatták sertéseiket a makkra, de akinek nem volt erdőjoga, annak nagyobb összeget kellett befizetnie a közbirtokosság pénztárába. Az egyes közbirtokosságok önállóan makkoltattak, bár ritkán közös hizlalás is előfordult. így pl. Filkeháza és Pálháza közbirtokosságai - mivel erdejük egymás szomszédságában volt - közösen fogadtak pásztort, ha egy-egy évben kevés sertést hizlaltak.

58 A saját makkos erdővel nem rendelkező zempléni falvak lakói az uradalmi erdőkben váltottak makkoltatási jogot.

59 A bükk- és tölgymakkról megoszlanak a vélemények: egyesek a tölgy, mások a bükk makkját tartják alkalmasabbnak a hizlalásra.

60 Minden falunak megvoltak a jó makkoltató helyei. Fontos kritérium, hogy víz legyen a közelben, mert „a makk süti a disznót", ezért naponta többször is megitatták. A makkoló helyek távolsága falvanként változott, s ettől függően voltak naponta hazajáró és kintháló nyájak. A makkon hizlalt sertésekhez a legtöbb faluban kondást, makkoskondást fogadtak, ritkábban a tulajdonosok felváltva őrizték a nyájat. Minden településen ún. soros gazda vagy soros is segí51. SZABADFALVI József 1970., 1972., 1986. 52. BALASSA Iván 1973.; SZABADFALVI József 1968., 1972. 53. TAGÁNYI Károly 1896.

1. 303. 54. TAGÁNYI Károly 1896.

1. 327. 55. TAGÁNYI Károly 1896.

1. 461. 56. JÁRMAY Edit. 1930. 20. 57. SZABADFALVI József 1972. 311-312. 58. PETERCSÁK Tivadar 1977. 299. 59. SZABADFALVI József 1968. 66. 60. Vö.: SZABADFALVI József 1968. 69.; BALASSA Iván 1973. 53-54. 285