Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Dankó Imre: A vízgazdálkodás és a népi építkezés összefüggései

A nedveződés szempontjából a faépítkezésekhez hasonló a helyzet a kőépítkezéseknél is.

44 Sok kőfajta nem szívja magába a vizet, nem nedveződik és a nedvességet sem adja tovább. Viszont ezekből a kövekből építkeztek és építkeznek ma is legkevésbé. Ugyanis ezeknek a „kemény kövek"-nek a bányászása nehéz, esetleges faragásuk pedig még nehezebb. Kőépítkezéseknél inkább a „puha", könnyen bányászható és faragható köveket használták (mészkő, homokkő). Ezek a kőfajták ugyan nedveződtek, de lényegesen kisebb mértékben, mint akármilyen sár-, illetve földkészítmény. A kőépítkezés csak olyan helyen terjedt el, ahol az építésre alkalmas kő a kívánt mennyiségben rendelkezésre állt, azaz a hegyvidékeken.

45 Azonban itt sem vált kizárólagossá. Hegyvidékeinken legelterjedtebb építkezési mód a kő-fa vegyes, illetve újabban a kő-tégla vegyes építkezés, amellett, hogy a hegyvidékeken is jelentős mértékben elterjedt a föld-sár (vályog) építkezés, illetve a föld-sár és fa vegyes építkezési mód. Különben a kőépítkezés vagy legalábbis a kő elterjedtebb felhasználását nagymértékben az korlátozta, hogy nem állt mindenütt rendelkezésre, és ott, ahol található volt is sok munkával jutottak csak birtokába, és nehéz volta miatt szállítása is sok fáradságba és pénzbe került. A kő, különösen ha még azt is figyelembe vesszük, hogy faragni is kellett, nem volt olcsó dolog. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kőépítmények esetében ne lettek volna vizesedési, nedveződési problémák. Ezek egy része az építmény helyének rossz megválasztásával függött össze. Gyakori építési mód volt hegyvidékeken például az, hogy az épület egy vagy két oldala vagy teljes egészében, vagy csak egy része beépült a hegyoldalba. A hegyoldal vize ilyen esetekben szabadon nedvezte a hegyoldalba mélyesztett falakat. Az ilyenfajta nedveződés legjobb ellenszere, ha kibontják a falakat, és a hegyoldal és a falak vagy fal közé megfelelő szélességű szárító árkot készítenek. A kőépítmények nedveződésének másik fajtája a padozat milyenségével függ össze. Ha a kőház úgynevezett földes ház, azaz a padozata döngölt, lesimított és mázolt agyag, akkor az ugyanúgy nedveződik, mint a föld- és földkészítményekből vagy a fából készült házak földje. Az építmények vízmentesítését, nedvességük csökkentését nagyban elősegíti a bennük folytatott életmód, a különféle ház-, lakáshasználati szokások is.

46 A lakáshasználat rendje, szokásai nagymértékben a lakosok gazdasági, társadalmi és nem utolsó sorban kulturális viszonyaitól függenek. Tárgyunk szempontjából is fontos Szabó Zoltán klasszikus szociográfiájából, A tardi helyzet-bő\ idézni néhány gondolatot. „Hogy a tardi nép nem lakik egészségesebben, annak egyik oka megint az anyagi helyzetben keresendő, másik, hogy e sokban még régi paraszti mentalitásban élő parasztok nem is táplálnak több igényt a lakással szemben ... A káposzta, a csirkék, a készülő ebéd szaga összekeveredik a földelt padló kipárolgásával, a sárból vagy vályogból készült fal maga is szívja a nedvességet, az egész szobában langyos és nehéz a levegő.'

,46/a Ezek közül a szokások közül elsőként kell említenünk az elkészült épület kiszárítását. A szárítást háromféleképpen végzik. Először is úgy, hogy az építményt védik mindenféle nedveződéstől. Mihelyt lehetséges, azonnal felhúzzák a tetőt, nehogy az eső eláztassa a falakat és más épületrészeket. Vagy, amíg a tetőt nem tudják felállítani, ahogy arról már volt is szó, valamiféle más eljárással: befedéssel, leborítással védik a beázás ellen a már elkészült épületrészeket. A szárításnak egyenes folytatása, már az épület elkészülte és használatbavétele utáni időben, a rendszeres, nyaranta különösen folyamatosnak, állandónak mondható szellőztetés. 44. BAKÓ Ferenc 1971. 325-431. ; VIGA Gyula 1985. 45. JUHÁSZ Antal 1982.145-166.; SZTRINKÓ István 1982.159-171. 46. SZALONT AI Barnabás 1982. 229-240. 46/a. SZABÓ Zoltán 1935. 94. 270