Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)
Viga Gyula: Az északmagyarországi vándormunka néprajzához (A migráció mint a domb- és hegyvidéki életmód-stratégiák része)
munkáinál (Eger, Pest stb.). l7s Utalnunk kell itt röviden a kőfejtők, kőbányászok vándorlására is, akik ugyancsak speciális jártasságukat hasznosították, olykor nagy távolságokra is vándorolva. Alkalmanként ezek a vándorlások is interetnikus kapcsolatok nyomjelzői. Pl. 1840-től Cseh-és Morvaországból jöttek kővágók (riccerek) Márianosztrára (Pest megye), a börzsönyi bányák (pl. Csák-hegy) bányászai pedig Ipoly damásd, Szob, Márianosztra magyar, szlovák, lengyel származású lakói közül kerültek ki. De a Duna mente kőfaragóit ausztriai mesterek is tanították, a Csák-hegyen pedig vendégmunkásként dolgoztak olaszok, szerbek, horvátok és románok is. 171 ' Hála József munkájából ismerjük a márianosztrai kőbányászok sokirányú vándorlását, akik bejárták az Északi-Középhcgység, a Dunántúli-Középhcgység és Sopron környéke kőbányáit, de eljutottak Lengyelországba, Törökországba, Romániába, Szerbiába, Macedóniába, s megfordultak Franciaországban is. ls " Nógrád megye déli részének településeiről jelentős munkaerőt vonzottak a Naszály, ill. a Börzsöny kőfejtői, de eljártak a Szandahegy bányáiba is. INI A Bükkaljáról is elmentek bányászok a kisalföldi Ság-hegyre, Tokaj-Hegyalja bányáiba és Munkács környékérc is. Jelentős munkaerőt vonzottak Tokaj-Hegyalja kőbányái is, főleg a Hernád-völgy és a Zempléni-hegység településeiről. S ezen a ponton egy nagyon lényeges mozzanathoz érkezünk, amely már átvezet bennünket a bányászatban és iparban végzett időszakos munka, s a munkásvándorlás kérdéseihez, amelyekről - röviden - ugyancsak említést kell tennünk. Mert való igaz, hogy a bányászat és az ipar a múlt század folyamán alapvetően átrendezi az Északi-Középhegység hagyományos tevékenységi formáinak rendjét, de e vonatkozásban korábbi tradíciókból (is) táplálkozik. A bányába és iparba áramló tömegek ugyanis nem képzett szakmunkások, hanem - legalábbis tevékenységük jelentős részében s mentalitásukban, kultúrájukban - parasztok, s elsősorban kiszolgálói az ipari termelésnek. Különösen jól kitapintható ez pl. a gömöri, középkori hagyományokkal rendelkező bányászat és vasipar vonatkozásában. Az 1828-as összeírás adatai szerint: „A bányák és vashámorok nemcsak a helyi, illetve a bányavárosokhoz tartozó bányászfalvak lakosságának nyújtottak megélhetést, de a környező falvak népe is bő munkaalkalmat talált itt. A bányák környékén szinte minden faluban vallották, hogy a bányák és hámorok számára fát vágnak, szenet égetnek, ércet, fát, szenet fuvaroznak vagy a bányákban dolgoznak. Csak néhány megyében jelölték meg pontosan munkavégzésük helyét: így Gömörben, ahol négy-négy faluból Jolsvára és Rozsnyóra, háromból Csetnekre, egyegy faluból Szomolnokra és Dobsinára jártak dolgozni, 62 falu ércet fuvarozott, 7 faluból az ércet Pestre, 2 faluból Pestre és Pozsonyba, 4 faluból pedig Dobsináról Tiszolcra szállították. Selmecbányára bányászfalvainak lakóin kívül még 5 Hont megyei faluból jártak dolgozni, feltehetőleg bányamunkára." 182 Hasonlókat figyelhetünk meg az üveghuták 18-19. századi történetében is. A nógrádi, hevesi, bükki, zempléni huták mesterei német, cseh, morva, lengyel vidékekről érkeznek, ám munkájukat a helyi - olykor ugyancsak idegen ajkú - népesség favágó, fuvarozó s egyéb kiegészítő tevékenysége segíti.' 40. Bár a kiegyezést követően, az I. világháborúig komolyan megnövekedett a bányásztelepülések lélekszáma (Nógrád megyében Homokterenye, Karancsalja, Kazár, Mátraszele lakossága megkétszereződött, a borsodi Rudabánya népessége 243%-kai 178. VIGA Gyula 1985. 27-30.; MÁRKUS Mihály 1972a 32. 179. HÁLA József 1976. 109-110. 180. HÁLA József 1976. 110. 181. Palóc Múzeum Adattára 449. 9. 182. BÁCSKAI Vera-NAGY Lajos 1984. 287. 183. VERES László 1986. 129-131. 245
