Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Viga Gyula: Az északmagyarországi vándormunka néprajzához (A migráció mint a domb- és hegyvidéki életmód-stratégiák része)

részben a mezőgazdaság felé irányultak, részben pedig - a város-falu erősödő társa­dalmi munkamegosztása révén - a városok irányába. Rácz István kutatásaiból ismerjük, hogy a múlt század végén jelentősen megnőtt a házicselédek száma a fővárosban, de más városokban is, s ez a tevékenység a női munkaerő jelentős tömegeit szívta fel. Az 1900-as népszámlálás adatai szerint Budapes­ten 59 500 cseléd élt, ami a népesség 8,2%-a. De arányaiban felülmúlja ezt Trencsén, ahol a népesség 10%-a, s Besztercebánya, ahol a lakosság 10,1 %-a volt házicseléd. 170 A városok nem csupán a környező területek lakosságának adtak ily módon mun­kát. Jól példázza ezt a főváros, ahová a Börzsöny-vidék, a Duna mente és Nógrád déli részének lakói mellett nagy számban vándoroltak cselédlányok Árva megyéből is. 171 Ily módon a főváros magába olvasztotta a magyar, szlovák, német cselédlányok munka­erejét, azok sajátos kultúráját is. Tágabb amplitúdójú vándorlással kell számolnunk a mezőgazdasági cselédek ese­tében. Utal erre pl. Bozena Nèmcova a nógrádi cselédvándorlások kapcsán: „A cselé­dek nagyobbrészt a helybeli vagy a környező községek szlovák lakosságából kerülnek ki, részben a távolabbi megyékből szegődnek ide." 172 De pl. a zempléni hegyvidékről is elmentek szolgálni az Alföld távolabbi tájaira, Miskolcra, sőt Budapestre is. 173 A nagyobb települések, különönösen a főváros tömegesen vonzottak különböző módon „szakosodott", specializálódott munkáscsoportokat is. Határozottan megrajzol­ható csoportját jelentik ezeknek a kőművesek, építőmunkások, akik Árvától Nógrádig az északi országrész számos pontjáról vándoroltak, s jelentős részt vállaltak a nagy városi építkezéseken. 174 Tevékenységük révén sajátos „paraszt kőműves" falvak jöttek létre, amelyek a városi építkezésekre magukkal vitt ismereteiket újra meg újra feltölt­ve, sajátos hatást gyakoroltak egy-egy kistáj hagyományos építőkultúrájára is. 175 Ható­körük és jelentőségük miatt megkülönböztetett figyelmet érdemelnek ebből a szem­pontból a liptói kőművesek, mintegy 20 Liptó megyei falu népessége. Huska A. M. kutatásaiból tudjuk, hogy tevékenységük a középkorig nyúlik vissza, a 17-18. század­ban pedig vannak adatok már a vándorlásaikra is (Esztergom, Buda). Országos jelen­tőségűvé a 18-19. században válik tevékenységük, amikor ott vannak Bécs barokk építkezéseinél, Buda, Zágráb, Szeged, Kecskemét, Nagyvárad építkezésein, s meghatá­rozó szerepük volt Pest építésénél is (Bazilika, városháza stb.). Az 1870-es években 4-5000 liptói mester, segédmunkás, ács és állványozó, malterhordó lány dolgozik a pesti építkezéseken. Ezek többsége idénymunkás, s tavasztól őszig van távol lakhelyétől, ám egy részük télre is elfoglaltságot talál (pl. házmester). Később egyesek telket vásárol­nak, s Kispesten, Pesterzsébeten, Rákoskeresztúron és más, Pest környéki faluban telep­szik le. 176 A kőművesek tevékenységétől nem vonatkoztatható cl a paraszti kőfaragók sze­repe sem, akikről másutt részletesen szóltam. 177 A kőfaragás vonatkozásában a specia­lizálódott települések, ill. csoportok esetében is megragadható-a liptói kőművesekhez hasonlóan -, hogy szakismeretük formálásában szerepe lehetett a vándorló német és olasz mesterek hatásának, s maguk is sokat tanultak a városi építkezések kőfaragó 170. RÁCZ István 1965. II. 448. 171. BÁCSKAI Vera-NAGY Lajos 1984. 287.: MÁRKUS Mihály 1985. 164. (Ismertetése HABOVSTIÁK, Anton könyvéről) 172. NEMCOVÁ, Bozena 1852. 52. 173. ifj. BARTA János 1977. 87. 174. MÁRKUS Mihály 1985. 164.; Összegzőén: KATONA Imre 1965. II. 399-403. 175. BAKÓ Ferenc 1978. 132-138. 176. MÁRKUS Mihály 197a 32-33. (Ismertetés HUSKA, A. M. könyvéről) 177. Összegzőén: VIGA Gyula 1987a. 79-89. 244

Next

/
Thumbnails
Contents