Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Dám László: A lakóház díszítményei Dél-Gömörben

A tornácokat egyszerű faoszlopok vagy pilléres, téglából, vályogból falazott, kör vagy szögletes alaprajzú oszlopok támasztják alá. A faoszlopok elsősorban a Medvesalján és az Aggteleki-karszt falvaiban általánosak, míg a falazott, pilléres oszlopok a Rima és a Sajó völgyében fordulnak elő a leggyakrabban. A falazott oszlopok általában hasáb alakú posztamensen állnak, akár kör, akár szögletes alaprajzúak. A posztamenseket minden esetben mellvédek kötik össze. Néha a mellvéd a posztamenssel azonos szélességű, általában azonban a posztamensek 50x50 cm alapterületűek, míg a mellvéd szélessége 25-30 cm. A hengeres oszlopok rendszerint simák, ritkábban rovatoltak, lábazatuk és fejezetük a toszkánoszlopokhoz hasonlít. Néha az oszlopfő echinus-szal nem is rendelkezik, a törzset közvetlenül abakusz zárja le. Ez a megoldás különösen a szögletes oszlopoknál gyakori, amelyek általában négyzet alaprajzúak, de vannak hat- és nyolcszögletúek is. A tornácok áthidalása általában egyenes, ív nélküli. Ez a fatornác esetében kizárólagos, de a falazott oszlopok esetében szintén gyakori. A boltozatos áthidalás elsősorban a Rima és Sajó völgyének falvaira jellemző, de gyakoriak Jesztén, Gömörszólósön, Zádorfalván és Zubogyban is. Az oszlopokat itt kosár- vagy szegmensívek kötik össze, a két világháború között azonban, kölönösen a gazdag parasztság házain, szórványosan elterjedt a szamárhátív is. A dél-gömöri házak oromzati és homlokzati kiképzése, díszítése különböző korok építészeti stílusait hordozzák magukon. Annak megállapítása azonban, hogy ezek mikor, milyen körülmények között terjedtek el, hogy alkalmazásuk mennyire tudatos vagy mennyire ösztönös építőtevékenység eredményei-e, ma már nagyon nehéz megállapítani. A házak egykori építtetői és építői ugyanis már régen halottak, jelenlegi lakóik pedig semmi érdemleges felvilágosítást nyújtani nem tudnak. Annyi azonban megállapítható, hogy készítőik szakképzett kőművesek voltak, akik különböző mintakönyvek és fából faragott sablonok segítségével formálták ki a vakolatdíszeket. Serkei és héti adatközlőim szerint a ház építtetője a mintakönyv alapján választotta ki, hogy a mester milyen díszítményekkel lássa el a házat. Sajnos ilyen mintakönyvet felkutatni nem tudtunk, pedig segítségükkel arra is választ kaphatnánk, hogy milyen építmények szolgáltak például. A szakirodalomban közölt s a gyűjtőmunkák során felkutatott vakolatdíszes házak többsége a múlt század második felében épült. A legkorábbi datálású ház 1811-ből Serkéről származik, oromzatán azonban csak az építési évszáma eredeti, hiszen azt az idők folyamán többször tatarozták, eredeti díszei pedig annyira megrongálódtak, hogy az oromfal ma már csaknem teljesen díszítetlen. MALONYAY Dezső az építészeti stílusok elterjedését a faépítkezés háttérbeszorulásával hozza kapcsolatba.

19 Az építészeti stílusok elterjedésének módja és mértéke azonban mindig az adott társadalmi viszonyok függvénye. Figyelembe véve a XVIII-XIX. századi társadalmi körülményeket, s ezen belül a jobbágyság helyzetét, nehéz elképzelni az „úri építészet" jobbágyság általi szolgai utánzását, hiszen a jobbágynak erre sem erkölcsi, sem anyagi lehetősége nem volt.

20 A különböző építészeti stílusok legkorábban Dél-Gömörben is a városok (Rimaszombat, Rimaszécs, Putnok) és a gazdagabb nemesi falvak építészetében jelennek meg, s csak a jobbágyfelszabadítás után válnak általánossá a módosabb parasztság lakóházain. Az építészeti stílusok elterjedési üteme területünkön három szakaszra bontható: az első a XIX. század első fele, amikor a díszítés kizárólag az utcai homlokzatra és oromzatra korlátozódik, hiszen mint említettük, a legtöbb vakolatdíszes ház még nem 19. MALONYAY Dezső 1922. 228. 20. L. részletesen VARGHA László 1953. 24-36.; VARGHA László 1964. 151-175. 96