Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)
Nemes Lajos: Eger város „hegyrendészete” a XVIII. században
lett munkába állniuk. A szőlőpásztorokat a hegybírák ellenőrizték a kerülők segítségével. Ha valaki a szőlőhegyeken vagy pedig azok alatt marhákat legeltetett, azt a kerülők feladata volt jelenteni a főhegybírónak, s egyúttal az állatokat is behajtani. A tilosból behajtott marhákat egy rénes forintért lehetett kiváltani, amit szintén a hegyi kasszába kellett befizetni. A hegybírák feladata volt a szőlőhegyen kárt okozók (tolvajok, gyújtogatok, rongálok) megbüntetése is. Aki karót lopott azt arra ítélték, hogy a lopott tárgyat a nyakába akasztva a köz-piacon pellengérre állították, majd a deresben megpálcáztatták. A szőlők szaporításának, vagy telepítésének engedélyezésében is volt feladatuk a hegybíráknak. A szőlőt telepíteni szándékozó gazdáknak jelentkezniük kellett a főhegybírónál, aki a (subalternus) hegybírák jelenlétében megtekintette a telepítésre szánt helyet. Ezután a főhegybíró jelentést tett a telepítési szándékról és a telepítési hely minőségéről a földesuraknak, akik közül akinek a földesúri területén volt a telepítendő terület az engedélyezte a szőlő szaporítását. A hegybírák feladata volt a szőlőszomszédok között lévő egyenetlenkedés, veszekedés, kártétel megvizsgálása és az ítélethozatal is, amiért egy-egy rénes forintot szedtek be a pereskedőktől. 7 " A püspök által kiadott szabályzatok első eredménye az volt, hogy még 1760-ban pontosan összeírták a szőlőhegyeken lévő szőlőbirtokokat. 71 A következő években a szüretet megelőző időszakban pásztorokat fogadtak fel a termés őrzésére, akik a szüret befejeztéig a szőlőhegyeket őrizték. Négy évből 1766-tól 1769-ig pontosan ismerjük azt, hogy kik voltak az egyes szőlőhegyek pásztorai és azokat kik fogadták fel. A felfogadott pásztorok száma változó volt. 1766-ban 110 fő, 1767-ben 111 fő, 1768-ban és 1769-ben 84 fő. Д nagygazdák szőlőjük őrzésére egyedül fogadtak fel pásztort, míg a kisebb birtokosok többen összefogtak és közösen őriztették termésüket. 1766-ban még csak 18 nagygazda fogadott fel birtokához saját pásztort, 1769-ben 84 pásztorból már 64 nagygazdáé volt. 72 A kisebb szőlőterülettel rendelkezők egyre terhesebbnek tartották a hegykerülők és a szőlőpásztorok felfogadását. A kiadott statútumok be nem tartása késztette Eszterházy Károly püspököt is arra, hogy a város által elé terjesztett hegyrendészeti szabályzattervezetet 1772. június 14-én kevés változtatással jóváhagyja, pecsétjével és'aláírásával megerősítve kötelezővé tegye. A szabályzatot Eger város magisztrátusa 1772. június 25-én a városházán tette közzé. 71 Az 1772. évi hegyrendészeti szabályzat a következőkben tér el az 1748 és 1760. évitől. A földesúr közvetlen beleszólást igényel a hegyrendészetbe is. Kategorikusan elrendeli, hogy ha a szőlősgazda nem megfelelően műveli, vagy művelteti szőlőjét, azt többszöri figyelmeztetés és büntetés után el is lehet tőle venni s másnak adni. Ezt a városi magisztrátuson keresztül a földesúr engedélyezi. Meghatározták a napszámbéreket is. Az előzőktől eltérően elnézik bizonyos esetekben - így a nyitás és a fedés esetében - a szakmánymunkát. Megengedik azt is, hogy a nem igényes munkát, venyigeszedést, venyigehordást, karózást, földelést, trágyázást is szakmányba végeztessék. A nagyobb földesúri beleszólást jelenti az is, hogy a három hegybíró közül csak a főhegybírót választja a város, míg a két subalternus hegybírót a földesuraság nevezi ki. 70. Eger v. ir. B.IV. 55.; B. XXXIV. 59.; B. XXXIV.a. 5.; 8.; 9.; 32.; 33. 71. Egerv. öi. B.XXXIV.a.62. 72. Egerv. ir. B.XLI.b. 112. bis. 73. Egerv. ir. B.XLIX.a. 126. 518
