Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Fajcsák Attila: Adatok a szüreti koszorúhoz

III. Korábban a magyar nyelvterületen nemcsak a Nógrád megyei Cserháton lehetett szokás az, hogy a szőlősgazda felesége is kapott ajándékot a napszámosoktól. Az alábbi idézetünkből nem is ezt a tényt tartanánk legfontosabbnak, hanem azt, amit a szőlőbir­tokos kap: „... a szüret bevégeztével tarkabarka néptömeg közepén az úgynevezett vin­cellér áll cifra kalapban, jobb karján különféle szőlőből ügyesen összefont koszorú függ, bal kezében szőlővel kirakott botot tart és a csapat kíséretében népdalokat hangoztatva, egész méltósággal indul le a hegyről... a borház előtt megáll a csapat, a vincellér le­emeli kalapját, rövid üdvözlőbeszéd után a koszorút a háziasszonynak, a botot pedig a háziúrnak nyújtja át.. ." 22 Bármennyire is szemléletesen írja le az újságíró az ajándé­kok vitelét, átadását, körülményes volna rekonstruálni a gazda szőlős botját, annál is in­kább, mivel a recens-hagyományban már nem szerepel ez a fajta ajándék, hiszen funk­cióját jó ideje elveszítette. Annyit azonban megállapíthatunk az eddigiekből is: koráb­ban lényegesen gyakoribbak lehettek a szüreti koszorúk, adományok „egyszemélyes" változatai, mint századunkban. IV. Az előbbi idézetből nyilvánvalónak tűnik, hogy a vincellér jobb karján lévő ko­szorú csakis karika alakú, tehát a klasszikus értelemben vett, tényleges koszorú formájú szüreti jelképről lehet szó. Felsőrajkon (Zala m.) a szüreti felvonulást megelőzően a fia­talok a kocsmaudvaron összegyűltek ahol is királyt, királynét, bírót, bírónét, csőszt és csősznét választottak. Ezt követően indult a menet, amelynek az élén a király és a ki­rályné egy szamárfogaton foglal helyet, kezükben a kb. félméter átmérőjű, szőlőfürtök­ből, leveles szőlővesszőkből karika alakúra font szőlőkoszorú. Mögöttük a bíró, bíróné és a kisbíró, őket a csőszlegények és -leányok követik (12-15 pár), majd pedig a kovács és a pintér. Ez utóbbi Bacchusra emlékeztetően egy rossz hordó tetején ül és azt ütögeti. A sort a maszkírok zárják, az ördögök, cigánylányok stb. 23 Egy 1931-ben készült szüreti felvonulási fénykép tanúsága szerint Boldogon (Pest m.) ugyanilyen karika alakú koszo­rút vitt két leány a menet élén, csak ez lényegesen nagyobb volt, átmérője megközelí­tette az egy métert. 24 V. Gyöngyösön (Heves m.) és környékén általánosan elterjedt a piramis formájú és elnevezésű szüreti koszorú, melyet nagy súlya miatt rendszerint négy legény vitt a vál­lán. A híres mátraalji városban ez „... tulajdonképpen egy díszes és erre a célra készí­tett saroglyán összeállított sok és válogatott szőlőfürtből van készítve, szalagokkal gaz­dagon díszítve .. . 25 A piramist a mulatság helyén egy magasabb helyre teszik és éjféltáj­ban vagy elárverezik, vagy pedig valamelyik érdemes embernek ajándékozzák". 26 Ez a fajta szüreti koszorú és terminológia ismert volt Egerben is. 27 22. SZARKAFI Demeter 1857.; Újra közli RÉSÖ ENSEL Sándor 1867. 84-86.; Idézi MADA­RASSY László 1929. 165. 23. Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár 3362. 24. Néprajzi Múzeum Fotoadattára 637888. 25. Egri Néprajzi Adattár 931-69. Gyűjtötte Németh Katalin Gyöngyös vidékén 1964 őszén. 26. VARGHA Tivadar 1910. 113. 27. BAKOS József 1969. 36. 358

Next

/
Thumbnails
Contents