Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Cs. Schwalm Edit: A Heves megyei summások életmódja

Gyakran került a poggyászba bogrács, vöröshagyma és száraztészta is {csík, apróhaluska, reszelt xagy lebbencs). Vasárnap általában csak ebédre főztek. Ilyenkor legtöbben bográcsban készítettek maguknak reggelit és vacsorát. A férfiak a munkaeszközöket készítették elő. A vasvilla hegyére kukoricacsutkadarabokat szúrtak, nehogy megsebezzen valakit. A kaszát a kaszanyélhez kötözték, ronggyal becsavarták, a kapát ugyancsak. Jól összedrótozták, összekötözték az egész szerszámcsomót. Indulás előtti este elmentek a rokonokhoz, ismerősökhöz elköszönni, akik ellátták őket jó tanácsokkal, figyelmeztetéssel. A férfiak a kocsmában vigasztalták egymást, nótáztak. Akinek kedvese, menyasszonya vagy vőlegénye volt, akit otthon hagyott, attól búcsúzkodott: „Majd ha a fa háromszor leveledzik A summásnak hathónapja letelik. Nem sok idő ez az egy fél esztendő Megvárja az igaz szívű szerető"

55 Reggel előálltak a lovas kocsik a feldíszített lovakkal. A falu olyan volt, mint a felbolydult méhkas. A lovaskocsi-karaván a legközelebbi vasútállomásra vitte a summásokat. A bodonyiak pl. Recskre mentek, de itt gyülekeztek a szajlaiak, terpesiek, pétervásáriak is; az ostorosiak a mezőkövesdi állomáson találkoztak a noszvajiákkal, bogácsiakkal, akikkel egy uradalomba szerződtek; az istenmezejeiek Mátrabalián szálltak vonatra stb. Bepakoltak a vagonba, külön a férfiak, külön a nők. Megindult az ismerkedés, előkerültek a pálinkás- és borosüvegek. Utolsó búcsút vettek rokonaiktól és elindult a vonat. Rögtön felhangzott a vonatos nóta: „Ez a vonat most van indulóban, Az eleje fel van virágozva A belseje sárgára, hathónapos summások számára, Mennek azok rakoncási tanyára"

56 A vonat sokszor két-három napig is zötyögött velük. Minden állomáson mellékvágányra tolták, amíg a többi, menetrend szerint haladó vonat elment. Útközben beszélgettek, ismerkedtek leendő sorstársaikkal, a férfiak kártyáztak, iszogattak, a nők daloltak. A csomagokon ülve próbáltak meg egy keveset aludni. Fáradtan, összetörődve érkeztek meg úticéljuk végére. A vasútállomás legtöbbször távol volt a gazdaságtól, a tanyától. Lovas kocsik, vagy lóré, lovas vonat (keskeny sínpáron haladó, ló-húzta ipari vasúti kocsi) várta az érkezőket, s szállította a tanyára. A summások szállása, a salenda kiürített marhaistálló vagy juhhodály, disznóól volt. Sokszor a trágyát is maguk hordták ki az állatok után, s ki sem meszelték. Szalmából készítették el a fekhelyüket. Akinek volt szalmazsákja, megtöltötte. Aki nem hozott, az a fekhely szélét körbe verte karóval és befonta vesszővel, hogy a szalma szét ne szóródjon. A szalma alá is vesszőt, fát raktak, nehogy a nyirkos földön megrohadjon. Olyan gazdaság is volt - bár ez elég ritkán -, hogy előre elkészített deszkapriccsek várták a summásokat, esetleg deszkát kaptak, amiből fekhelyet állítottak össze maguknak. A szalmára az otthonról hozott rongypokrócot terítették, s ha nem volt dunnájuk, egy másik pokróccal takaróztak. A ládákat a fekhely végébe, a lábukhoz helyezték. A falba szögeket vertek a ruhájuknak, polcot csináltak a kenyérnek, s egy vastagabb, legtöbbször kampó formájú ágat vágtak, amire a szalonnát akasztották. 55. ENA 1749-74. 56. MARUZS János 1986. 68. 287