Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)
Hoffmann Tamás: A családi tűzhely
és a füsttel. Egy XI. századi latin nyelvű aranyigazság szerint a lakóháznak három baja van: a záportól beázó tető, a házsártos asszony és a füst (sunt tria damna domus: imber, mala femina, fumus). 9 Ezekhez a bajokhoz a kontinens keleti felén és az Alpokban társult még a hideg. Ellene úgy védekeztek, hogy befedték a nyílt tűzhelyet, az égés zárt térben átmelegítette a kőből vagy sárból rakott tüzelőberendezéseket. A találmány nyilvánvalóan olyan vidékről való, ahol a tél hideg és hosszú. Besszarábiából (Vladimirovka) valók a legrégibb régészeti leletek és a III. évezredre datálhatok. Neolitikus földművelők félgömb alakú sárkemenqével fűtötték veremházaikat. A Szeret és a Prut, valamint a Dnyeszter által szabdalt tájon meglehetősen sok kemencét találtak a régészek. Ezek mind a III—I. évezredből valók, nemcsak fűtöttek velük, hanem főztek és sütöttek bennük, funkciójuk tehát hármas volt. 10 Ezt a hármas funkciót a kontinens keleti felén egészen a modern időkig megőrizte a kemencékhez ragaszkodó népesség, hiszen a fedett tűztéren sokáig izzott a parázs, a kemence sokáig tárolta a hőt, nem kellett naponta szikrát csiholva új tüzet gyújtani, mint a nyílt tűzhelyeken. (A kemence tartozékaként éppen ezért sehol sem terjedt el a fújtató, noha az Alpoktól északra rendeltetésszerűen hozzátartozott a nyílt tűzhelyekhez, a lakáskultúra reprezentatív kelléktárát gazdagították díszes kivitelű példányaik.) Másfelől azonban jó azt is nyomatékkal hangsúlyozni, hogy a kontinens keleti övezeteiben feltárt legrégibb falumaradványokban nem találtak minden házban kemencét a régészek." A prehistória fűtésmódját Kelet-Európában kettősség jellemezte: vagy nyílt tűzhelynél melegedtek vagy a kemence mellett. Egyáltalában nem lehet azt mondani, hogy a veremházak és a talajszintre épített házak építészeti módja szerint lehet szétválasztani a fűtésmódokat. Mindkettő előfordul mindkét épülettípusban. Abban a tekintetben sem lehet határozottan elkülöníteni az egyes típusokat egymástól, hogy a fűtőberendezést sárból tapasztották vagy kövekből emelték, mert ezek is elegyesen fordulnak elő csaknem mindenütt. Bár figyelemre méltó, hogy a kőkemencék többsége tégla-alakú, míg a sárkemencék félgömbök. Az utóbbiak többsége a ligetes steppe övezetében találhatók, mert itt úgyszólván alig lehet követ bányászni. 12 Korántsem lehet azt állítani, hogy a Dnyeper középső folyása mentén vagy Moldvában, másrészt Sziléziában csak kisméretű putrikat fűtöttek kemencével, ezeken a tájakon már a III. évezredben is voltak olyan épületek, amelyeknek alapterülete meghaladta a 100 m 2-t. 13 Az adatok szóródása, továbbá az a tény, hogy nem lehet tiszta típusokat elkülöníteni egymástól (és erre a mellékletek sem nyújtanak elegendő támpontot), el kell fogadni azt a feltevést, hogy a kemence eredetileg fürdőházat vagy szárítóépületet fűtött, nem pedig lakóházat. A néprajzi vizsgálatokból is az derült ki, hogy Kelet- és ÉszakEurópa nagyrészén fenyőgerendákból ácsoltak gabona-, len-, maláta- stb. szárító-épülete9. FABER, 1957: 27-31.; SCHEPERS, 1973: 77.; EHUE, II: 954. 10. MIA.X: 82., LXXXIX: passim.; SULMIRSKI, 1970: 66. skk.; GIMBUTAS, 1971:17-26. 11. MIA.LXXIV., IIXC, CIV., CVIII.; GUYAN, 1952: 174-94.; BLOMKVISZT, 1956: 27. skk.; RADIG, 1958: 174-98.; WORONIN, 1959: 201. skk.; MÉRI, 1964.; KUDRNÁC, 1966: 197-221.; MOSZYNSKI, 1967 2 : 473-77.; FROLEC, 1970: 9-17. 12. MIA: LXXXIX: 173. skk.; KUDRNÁC, 1955: 61-75.; RADIG, 1958.; BUDINSKY-KRICKA, 1961: 347-90.; 1963: 59-86.; LAMIOVA-SCHMIEDLOVA, 1963: 59-86.; KRÜGER, 1964: 42-50.; MITREA, 1966: 279. skk.; SCHNEIDER, 1967: 305-36.; KLANICA, 1968: 121-34.; GIMBUTAS, 1971: 98. skk.; HINKU, 1975: 88-103. 13. MIA.LXXXII: 305-11., CXVI: 176-84.; RADIG, 1958.; MAKHNO, 1966: 107-22.; GIMBUTAS, 1971: 177.; RIKMAN, 1975: 50-87.; HINKU, 1975: 88-103.; RAPPAPORT, 1975: 104-55.; DONÁT, 1980. 184. skk. 24
