Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Kisbán Eszter: „Köleskását hoztam, mégpedig cukrozva…” (A cukor bevezetése a parasztoknál Magyarországon)

WIENER Moszkó, a magyar cukoripar monográfusa, közelről visszatekintve, az 1868-1887 időszak elemzése során többek közt megjegyzi, hogy „a vasúti vonalak kiterjedésével, melyeknek nyomán iparés munka keletkezett, a czukor és kávé használata oly vidékekre is bevezettetett, a hol ezen élvezetek vagy kevésbé, vagy épenséggel nem voltak ismeretesek." Ugyanakkor „a nép nagy része a czukrot fényűzési czikknek tekintette, főkép a földmivelő nem méltányolta azt, és más olcsóbb és szokásosabb fogyasztási szerekkel és élelmi czikkekkel pótolta."

40 A következő időszak elején, amikor 1891— 1895 között az átlagfogyasztás lényegesen megugrott, WIENER számottevő tényezőnek tekintette ebben azt is, hogy az új gyáralapítások nyomán „a gyárak környékén a helyi czukorfogyasztás tetemesen növekedett."

41 Az 1895-1900 években a cukorárak a legalacsonyabbra estek a korábbiakhoz képest, mégis a fogyasztás csak szerényebben emelkedett. A kortársak úgy látták, hogy „az árak ingadozása azért nem juthat kifejezésre, mert a czurkorfogyasztás a szegényebb vidéki lakosság alsóbb rétegeinél még nem honosult meg, a városi lakosság pedig magasabb áraktól sem riad vissza, ha azt különben anyagi körülményei megengedik".

42 KELETI Károly élelmezési statisztikája, amely ugyan nem egészen a Wienerével megegyező adatbázissal dolgozott, az ország cukorfogyasztását csak a városi lakosság számával osztotta el. Érvelése az volt, hogy mint az importfűszerek, kávé és déligyümölcs, 1887-ben a cukor is még „majdnem fényűzési tárgy, mely nélkül a köznép nagyon is el van; de melyet a városi lakos alig képes nélkülözni". Tekintetbe véve, hogy „vidéken is számos jómódú és intelligens ember él, ki legalább is úgy táplálkozik, mint a vagyonosabb városi ember; míg viszont a városok lakossága közt is számos a köznép, mely a vidékbeli falusitól alig tér el élelmezés dolgában: a két elemetegymást compensálónak tekintettem s leghelyesebbnek véltem a felsorolt élvezeti cikkeket kizárólag a városi lakosságra vetni ki fejenként". Az így kiszámított városi évi fejenkénti átlag 20,11 kg cukorfogyasztást, aminek költsége 6,45 forint lett volna, KELETI reálisnak érezte.

43 A vidéki táplálkozási viszonyok ismertetése során egyetlen megyénél, Sopronnál feljegyzett paraszti cukorfogyasztásról számolt be Keleti. Maga indoklásul a termények jó értékesíthetőségére, az Ausztria közelségéből adódó egyéb jövedelmi forrásokra utalt, aminek következtében csökkenőben volt a táplálkozásbeli különbség „a vidéki s városi néposztály közt. Erről fényesen tanúskodik .. . azon körülmény, hogy bizonyos áruczikkek, például a kávé és czukor fogyasztása évről-évre növekszik, a vidéki nagy és kis községekben is".

44 Ezenkívül kiemelte, cukor említése nélkül, a köznapi reggeli kávézást Szepes megyében. Ez egy Európa-szerte ismert jelenségnek hazai esete, miszerint a házi- és manufaktúraipar preindusztriális övezeteiben a rendszeres kávézás korán, az igazi parasztokat jóval megelőzve vezetődött be. Ugyanezért Szepes esetében cukros kávéra gondolhatunk.

45 40. WIENER Moszkó 1902. 576. 41. WIENER Moszkó 1902. 903.; 1899-ben az országban 18 cukorgyár működött. Közülük régiek Sopron megyében 6, Pozsonyban 4, Nyitrában 2 és Komárom megyében 1. Újak voltak az 1889-ben indult Hatvan (Heves m.), Szerencs (Zemplén m.), Mezőhegyes (Csanád) és Botfalu (Brassó), valamint az 1890-es alapítású Selyp (Nógrád megye). Ld. WIENER Moszkó 1902. 833. 42. WIENER Moszkó 1902. 903. 43. KELETI Károly 1887. 125-126. Keleti adata nagyságrendjében reális is lehetett. Alsó-Ausztria és Bécs együttes fogyasztásának átlaga 1902/03-ban 17,3 kg/fő. SANDGRUBER, Roman 1982. 209. 44. KELETI Károly 1887. 48-49. 45. KELETI Károly 1887. 54. 247