Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

K. Csilléry Klára: A fa tulajdonságaira vonatkozó ismeretek a mátraalmási (szuhahutai) faszerszámkészítőknél

nes zsilip (rovní pást) vagy csavargás zsilip (krutlaví pást), esetleg kisebb repedés, gerezd (pukanec). De lehet a fának belülről, a bélből kiinduló repedése is, a bélrepedéses fára a szuhahutaiak azt mondták, hogy darabokra van hasadva (na stvr'kije roscípene). A gyűrű alakban megrepedt fának, amelynek „karikába éválik a közepe", a neve: hozás (bozasisté). A gyűrűs repedésről említik, hogy többnyire fagyásnak a következménye. A belső repedések általában külsővel párosulnak, így a faszerszámkészítők többnyire a még lábon álló fán, kívülről felismerhették. Vannak faféleségek, amelyek hajlamosak a repedésre. A bükk, a szuhahutaiak legfontosabb szerszámfája is könnyen repedezik. Bozás viszont a tapasztalataik szerint leginkább az általuk kevéssé használt cserfatörzsek között szokott lenni. A csavarodott fának szinte állandó velejárója a repedezés is, többnyire mély zsilipek csavarognak a törzs körül. A szívós fa is repedezik, de hozzáteszik, hogy viszont a parázs fa, no meg a korhadt, könnyen törik. A mélyen repedt fát a szuhahutaiak nem vágták le. Azonban a fán döntés után is keletkezhetnek repedések. Oka többnyire a túl gyors száradás, és ennek az elkerülésével lehetett megelőzni a bajt. Egyesek szerint a tavaszi, nyári vágású fák hajlamosabbak a repedésre, mások szerint azonban ez nem áll. A fán látható repedések hasznos segítséget nyújtottak a szerszámnak való fa kiválasztásakor. На a. zsilip, gerezd egyenes, akkor biztos lehetett a háziiparos a fa alkalmasságában, abban, hogy egyenesek a szálai és jól is fog hasadni, míg a tekergős nyílás elárulta a csavarodott növést. Csomók A fatörzsben levő ágkiindulások csomót képeznek, gáncsot \agy gáncsot (hrca), az ilyen fára azt mondták: gancsos (hrcaté). Ezek lehetnek kisebbek, nagyobbak és vagy a fa rostjaival megegyező színűek, az ilyen а fehér gáncs (bíla hrca), vagy sötétesek, ennek neve: fekete gáncs (őerna hréa). A csomós fa feldolgozáskor sokszor kihasad a gáncs mellett, az ilyen fát úgy nevezik szlovákul: vitrechnuté. Az olyan fa, amelyikben csomó van, hajlításkor esetleg eltörhet, tehát a faszerszámkészítők nem szívesen használták. De a vevők is hátrásztattyák a gancsos fából való árut, különösen amelyikben fekete gáncs látszott; ők is az elpattanástól féltek. Ezért a szuhahutaiak lehetőség szerint csak csomómentes fából dolgoztak. A fát feldaraboláskor úgy osztották be, hogy az ágkiindulások hulladékba essenek. Ha pedig kisebb ágképződmény benne maradt a feldarabolt fában, az azt magába foglaló deszkát ennek megfelelően megrövidítették, illetve, ha így túl kurta lett volna a további feldolgozáshoz, egyszerűen kihagyták a megmunkálásból. Fodros növés Az olyan fára, amelynek a rostjai hullámosan nőttek, a szuhahutaiak azt mondták: hublikos, güdrös, habos (habosisté). „Hublikos a fa a gáncs mellett, ha güdrösen hasad, messze kezdi a güdrösséget." Egyes fáknál az egyik ágcsomó mellől kiinduló hullámosság leér a másik csomóig vagy a fodrosság visszás részben folytatódik. A hullámos fafelületet nem lehetett szépen megmunkálni. Ha megfaragták, át kellett vágni a fa rostjait, de így az anyag szilárdsága csökken. Ezért csakis vastagabb tárgyakat, tárgyrészeket lehetett készíteni belőle, például tilóoszlopot, tilótalpat, kovászkavárót, ezeket is vaskosabbra hagyva. Egyes fák hajlamosak a habos növésre, mint például a juharfa. Ezzel a fával, mondják, gyakran becsapódott a készítő, mivel a lábon álló ilyen fáknak a kérge hullámos növés esetén is sima, „csak mikó főhasíttya, akkó lepődik meg." 183