Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

K. Csilléry Klára: A fa tulajdonságaira vonatkozó ismeretek a mátraalmási (szuhahutai) faszerszámkészítőknél

tosságuk szerinti csoportosításban adom. Lévén Szuhahuta lakossága szlovák anyanyelvű, az egyes magyar népi kifejezések mellett zárójelben megadom a szlovák megfelelőket is. Ezek összegyűjtését férjem, Király Péter végezte el. Meg kell jegyezni, hogy a gyűjtés idején a szuhahutaiak magyar szókincsében kismértékben - és kevesektől használva - megtalálhatók voltak az erdészeti műnyelv egyes kifejezései (pl. a fa „koronája") is. Ezek a bérmunkában végzett erdei fakitermelés, különösen pedig az erdei szakmunkásképző tanfolyamok révén szüremkedtek be. Mégis az ilyen befolyást nem lehetett mélyrehatónak mondani. Az 1914-ben született Stork Gyula szerint: „Az iskolában tudni tudtuk, hogy miről beszélnek, de nem ezekkel a kiejtésekkel, amivel ott beszéltek. Ezeket a kiejtéseket mi nem tudjuk megtanulni, ezek nekünk nehezek. Л fa részei A lábon álló fán (drevo) a hutaiak megkülönböztették a gyökerét (korén), a derekát (drík) és a koronát (vrchólek), а gallyakkal (haluza, haluzka) s azon a lombbal, haraszttal (list). A kivágott fa (drevo) gyökere a tuskó (pnák), a ledőlt törzs a rönk vagy röng (rönk, röng), a földön fekvő koronára pedig azt mondták: farka (chvost). Az ágak helye agancs (hröa, hrőka) (1. kép) 1. kép. A fa fő részei; álló fán: 1. gyökere (korén), 2. dereka (drík), 3. korona (vrchólek); kivágott fán: 1. tuskó (pnák), 2. rönk (rönk), 3. farka (chvost) IIA