Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Szabadfalvi József: Az ősi sertésfajták Magyarországon

Szabadfalvi József AZ ŐSI SERTÉSFAJTÁK MAGYARORSZÁGON Disznairól hajdanonta Konya fülű nyájról De ma híres Nagyszalonta Az ő Aranyáról. (Arany János Disznairól hajdanonta) A XIX. századot megelőző évszázadokban tenyésztett sertésfajtákról, a korabeli magyarhoni geográfiai, honismertető és gazdasági irodalom nagyon változatos, szinte áttekinthetetlen és nehezen értelmezhető képet ad. Ugyanez mondható el a korabeli egyéb írásos forrásokról, pl. a századelő néprajzi publikációról is. A sertésfajtáknak az ország különböző területein számos elnevezése volt használatban. Ezek nagyobb része azonos fajtát takart a helyi terminus alatt. Természetesen előfordulhatnak közöttük helyi kitenyésztésű (keresztezésű) alfajták is. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az egykori leírások alapján a sertések fajta tekintetében egzakt módon azonosíthatatlanok. Nem rendelkezünk pontos leírással, elegendő jó ábrázolással ezek tisztázásához. BÉL Mátyás pl. így ír: „. . . azok, melyek a Tisza menti szittyós-kákás pocsolyákban henteregnek: ezek barna, feketéllő és vörös színűek, nagyok és leves húsúak. Mások, a Bakony vagy Mátra vagy Cserhát és a Bükk erdőségeiben találhatók: többnyire fehéresek és vörhenyesek, vadak és dühösek."

1 Itt valószínűleg a két legjelentősebb ősi fajtát a szalontai és a bakonyi sértési említi. EÖTVÖS Károly a szentgáliak fehér disznónyáját írja le: „Magas, hosszú, sovány test. Nem vaddisznó, de nem is szelíd. Afféle fehér vaddisznó. . ."Csodálatos fehér színű állatok. Sörtéjük ritka halványrózsaszínű testűek, szempillaszőrük is hófehér."

2 Göcsejből GÖNCZI Ferenc is erősen hézagos leírást ad: „Régebben a sima sikorszőrü s hosszú orrú és derekú, sárga magyar fajtát tartották. A kondorszőrű giczadisznók csak azután honosultak meg miután a sikorszőrűek kivesztek."

3 TAGÁN Galimdsán 1941-ben Székesfehérváron a következőket jegyezte fel: „A régi időben sok volt a tiszta fekete disznó. Talán még több volt a fekete hátú, fehér hasú disznóból. E kettőn kívül volt az ún. szervián disznójuk is. Ezeknek hosszú, hegyes orruk, kicsi hegyes fülük, szálkás szőrük (nem göndör mint a mangalicáé) és fehér (mangalica) színük volt."

4 Tekintsük most át századunk ide vonatkozó szakirodalmát: DORNER Béla 1908ban megjelent jeles szakmunkájában a következő sertésfajtákat említi: 1. Bakornyi, 2. hegyi tüskés fajta, 3. lengyel sertés, 4. szalontai, 5. magyar mongolica (szőke, fekete, fecskehasú és vadas [haris] mangalica), 6. importált fajták. Ez utóbbinál említi meg a német lápsertést is.

5 HERMAN Ottó a következő sertéseket említi: szalontai, ugrai, sis1. BÉL Mátyás 1984, 82. 2. EÖTVÖS Károly 1909,111-112. 3. GÖNCZI Ferenc 1914, 588. 4 .TAGÁN Galimdsán EA., 1855. 5. DORNER Béla 1908, 32-58. 11 Az egri múzeum évkönyve 161