Agria 22. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1986)

Bereznai Zsuzsanna: Falucsúfolók Eger vidékén

- No, kaparó úr, elhosztuk à méhet. - No, akkor mënnêzem, úgyis számítottam méhet vénnyi! De először is nézzük má тёк hogy millyen! - De elmegy, há kinyittyuk á tarisznyát! - Nem báj, éty-kettő elszál belőle, nem érdekés. Kióttá á tarisznyát, szétrántottám á tarisznya száját. - Nem mé ez, Géza bácsi - mondom -, hanem darázs! A darázs még gyöt kifele. Lëvëttë á kalapját, oszt ázzál verte. Kopasz vót má szegény, osz mëccsiptë ëtypâr. Nem ákártá eldobni, mer sajnálta, de éccér oszt eldoptá. A szomszédos Tarnaleleszen így beszélik el ezt a tréfás esetet: Vót këc cigány. Elmentek Sike ménygyi Sándorho. - Sándor - ászonygyá -, mehet tánáltónk! - Hát osz millyen mé? Mék tuggyák-ё fognyi? - Méb bijon! Égy mázsa búza vót áz árá! De nem mé vót áz, hanem lódarázs! - Há, mëvvëszi-jë? - Méb bijon! Ná asz tán gyöttek befele. Hoszták à méhet á zságbá. Ná, ászonygyá: - Mévván-é? - Még! - Hát - ászonygyá -, hagy nézzük hát ászt! Különben nem tudom mévvénni. Ná, ósztán em még huncut vót, taposta já zsáknak á sárkát, gyöt kifelé á darázs. Kizúdult, gyött kifelé, el akarták hajtani: - Apám, apám, hággyá ott, hággyá ott! Hevesaranyoson a következő csúfoló történetet emlegetik a lódarazsak befogásáról: Sike ménygyi Sándor huncut ember vót. A lódarazsát zsákkal fogattá be. Ö útkápáró vót, osz mélláttá, hogy áz éggyik fába méhek vannak. Kikütté áz éggyik embert, fogja béá méhet. Öász montá, mé, de lódarázs vót, oszt összé-visszácsipkéttek. Több környékbeli községben már csak a csúfolóból kivált szóláshasonlatot ismerik: Béfokták, mint á domonkosiják a méhet. „A falu határán túl is emlegetik téli esti beszélgetések alkalmával azt a személyt, akivel a közhit szerint a tréfás eset megtörtént, de legtöbbször csak utalnak rá, mint közismert valakire, ilyen formában: a menasági ember, a véneki asszony stb. Minél messzebb kerül a történet térben a kigúnyolt községektől, vagy az előadási alkalom időben az esetleg valóban megtörtént esettől, annál inkább lekopik róla a lokális jelleg, az egyedi vonások mellé vagy helyébe a népköltészetből általánosan ismert tipikus motívumok sorakoznak, a forma mindjobban egybeesik a közismert rövid, tréfás elbeszélő formával."

19 KOVÁCS Ágnes

20 szerint a mesévé válás sematikusan így képzelhető el: 1. András András csíkmenasági ember így és így járt, 2. ugyanez a történet a menasági emberről, 3. a csíki székelyről, 4. a székelyről, 5. az egyszeri emberről. 19. KOVÁCS Ágnes 1966. 8. 20. KOVÁCS Ágnes 1966. 8. 238