Agria 22. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1986)
Bereznai Zsuzsanna: Falucsúfolók Eger vidékén
A falu életében megtörtént tréfás esetek közül csak azok folklorizálódnak, amelyek a közösség életébe beilleszthetők, s amint megszűnik a csúfoló aktualitása, a hagyományból is kihullik, s legfeljebb egy-egy szólás, tréfás jelző, rigmus formájában él tovább, fokozatosan halványuló jelentéstartalommal. A tréfák alaphelyzetei a valóság lehetséges összeütközései. A nemzetközi vándor komikumelemek mindig sajátos, az illető közösség által elképzelhető szituációkban, valószínű összeütközésekből pattannak ki. A mesemondó személyének igen fontos szerepe van a csúfoló történetek elbeszélésében. Több kutató megfigyelte, hogy vannak mesemondók, akik kiválóan mesélnek, de nem tudnak csúfoló történetet, tréfát elmondani. Megfigyelhetjük ezt a következő két példán is. A történet azonos: (a szentdomonkosiakat csúfolja) a bika felhúzása a templom tornyára. Az első csúfolót egy tarnaleleszi adatközlő, Eslézia jakab János mondja el, aki a párbeszédek szintjén adja elő a frappáns történetet. A másik adatközlő a szentdomonkosi Sike mengyi Sándor, a falu kedvelt mesemondója, aki hosszasan, epikus bőbeszédűséggel meséli el a tréfát. A körülmények hosszas részletezése nehézkessé teszi, kevéssé hatásos a befejezés. 1. Vót à falunak égy bikája. - Ki tartaná észt el? - Hállod-e, koma! Húzzuk fél, nézd csak, hoty fákád á templom tornyán áf fül Húzzuk fél odd! Kötelet köttek à nyakára á bikának és húszták felfelé. Mikor à nyelvet kinyútottá já bika: - Né csak, komál Má lesz belőle valami, mer ma nyúttyá já nyelvit! Persze, hogy lett: méffúlátt és méddöglött á bika. Honné döglöt vóná még! 2 Domonkoson à bikát felkúsztak á toronyba. Még fazsindelyes vót akkor á templom, Mt, persze oszt úgyé mégálot rájtá áv viz, bëmohâsodott, á madár odavitte áf fűnek à magját, osztán áf fű kikelt ottan. Hat, ot vót áf fű, osztasz mostan le kellet kászálnyi. De kije légyén áf fű? Mer áz úgyéá kössegnek à tulajdona, àz ètyhazkosségë. Hát, úgy alápották még ásztan áz előjárók, hogy lelegeltetik à bikával, mert à bika ász közös, à kösségé. Hat, felkúsztak à bikát, à nyakára köttek á kötelet, ezëk áz erős emberek felcipelték. De méddöglött, mire felért, kinyútottá já nyelvit. - Hëèëè, komál - ászonygyá -, má leléddzik! Ma méddöglött. A tréfás történetek elbeszélőinek tehát különleges narratív képességekkel kell rendelkeznie, amelyek nemcsak a szöveg elmondására teszik alkalmassá, hanem a művészi alkotásban az elődök által megformált hagyomány továbbítására is. „A tréfa esetében általában kommunikációs helyzetek sorozatáról beszélhetünk, hiszen az előadó szerepköre állandóan változik, mivel az egymás után következő elbeszélők hallgatóvá, majd előadóvá válnak. A kommunikációs esemény elindítója vagy folytatója az adás pillanatában a közösség felé emelkedik az által, hogy megteremti vagy újrateremti a kommunikációs helyzetet." 23 Ahhoz, hogy a népi tréfát megérthessük, nem csupán a nyelvi és a művészi kód, hanem a népi kultúra világának ismerete is szükséges. A népi kultúra művészi termékeit csak az olyan hallgató élvezi valójában, aki benne él a népi kultúrában. 24 21. Vöö Gabriella 1981. 21. 22. Vöö Gabriella 1981. 15. 23. Vöö Gabriella 1981. 15. 24. Vöö Gabriella 1981. 18. 239
