Agria 21. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1985)
Dénes József: Árpád-kori várak a Mátra déli oldalán
Árpád-korból mindössze egy várról ismerünk okleveles adatot. Ha ezt a számot összevetjük a 10 „történelem nélküli" várral, akkor az derül ki, hogy az Árpád-korban létezett várak, tornyok számát kockázatos dolog csak az okleveles említések alapján megítélni. Hogy fogalmat alkothassunk ezek valós számáról, területenkénti gyakoriságukról, földrajzi elhelyezkedésükről, részletes bejárások lennének szükségesek az Árpád-kori Magyarország egész területén. A történeti forrásokban nem említett várak koráról csak maradványaik, illetve a bennük talált régészeti leletek nyújthatnak felvilágosítást. A várak jellege, nagysága, elhelyezkedése, erődítésük módja sokat elárul építésük idejéről, használatuk koráról. Az ismert korú várakkal való tipológiai összehasonlítás a kormeghatározás legfontosabb módszere. Az utóbbi évtizedben kezd kikristályosodni az Árpád-kori (X—XIII. századi) várak belső kronológiája. Munkámnak nem célja egy országos érvényű kronológiai sor felvázolása, csak az eddigi kutatásokból leszűrhető tanulságok alapján írok a mátrai várak időrendi helyzetéről. A korábban nagyjából azonos korúnak tekintett nemzetségfői, törzsfői, illetve ispáni várak között úgy tűnik, megkülönböztethető egy X. sz. eleji és egy valóban Géza-, István-kori csoport. 2 A korábbi, nagy alapterülettel, széles talpú sánccal jellemezhető csoportot Gyöngyöspata—Várhegy képviseli a Mátra vidékén. Az ezredforduló körüli évtizedek kisebb alapterületű, fejlettebb sáncszerkezetű váraira pedig Mátrafüred—Muzsla-tető sáncvára példa. A típus alapján a XI—XIII. sz.-ba sorolható, kis alapterületű várak vannak a legnagyobb számban jelen a Mátrában. Gyöngyössolymos—Dezsővár, —Óvár, —Nyesettvár, Recsk—Szederjesvár esetében nem ismerünk kőépítkezésre utaló felszíni nyomot. A már habarcsos kő várfalakkal rendelkező várakra példa Gyöngyöstarján—Világosvár, Markaz— Aba Samu vára és a már elpusztult Tarnaszentmária—Várhegy. Ezekkel egyidőben a fejlődés párhuzamos ágát képezték a motték, magyarul a földhalomvárak. Magyarországi feltűnésükkel a XI. sz.-tól számolhatunk. Az egyik legnagyobb ismert motte mai országterületünkön Verpelét—Földvár. Az okleveles adatokkal is rendelkező Benevár és Oroszlánkő építését sem kell feltétlenül az oklevelek évszámával keltezni. Benevár mérete, alaprajza sokban hasonlít a markazi váréra. Oroszlánkő alakja, mérete szintén korai építésre utal. Mindkettő egykorú lehet a „történelem nélküli", kisméretű XI—XIII. sz.-i várakkal, a különbség csak annyi, hogy míg Nyesettvár, Szederjesvár, Világosvár és társaik nem élték túl a XIII. sz. vége— XIV. sz. eleje anarchikus korszakát, addig Benevár és Oroszlánkő a XV., illetve a XVI. századot is megérték, bár szerepük jelentéktelen volt. Birtokosaik az Anjou-kortól kezdve már nem lakták őket, csak menedékhely és értékőrző funkciójuk lehetett. Kisnána teljesen különböző rendeltetésű épületekből álló együttes volt az Árpád-korban. Erődített jellegéhez nem fér kétség, viszont nem volt a szó szorosan vett értelmében vár. Földesúri kúria, kegyúri templom és gazdasági épület együttese volt, amit kő kaputoronnyal ellátott palánk és várárok védett. Védelmi szerepe másodlagos volt a lakóhely és gazdasági központjelleg mögött. Feltűnő jelenség, hogy a Mátra területén ezek a kisméretű, „történelem nélküli" Árpád-kori várak kizárólag az Aba-nemzetség, az ÉNy-i részen a Baksa-nemzetség által birtokolt területen helyezkednek el. 25 Az 1265-ig királyi kézen levő ágasvári birtoktömb (Pásztó, Tar, Hasznos környéke) területén nem találunk egyet sem. Ez a tény jól mutatja, hogy a várak építőit a világi arisztokrácia tagjaiban kell látnunk. 23. SÄNDORFI György 1983. 24. SÁNDORFI György 1980. 25. KARÁCSONYI János 1900-1901. 1. 3-71., 158-172. 79
