Agria 20. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1984)

Dancza János: A subalyuki ősember-maradványok sorsa (visszaemlékezés)

e fontos csontok legnagyobb része sokkal épebb állapotban feküdt a talajban, mint ahogyan kiásták azokat. Sérüléseik túlnyomó része csákány- és kapaütéstől származik, tehát az egyes csontok fel nem ismerése és részben az ásatási technika okozta pusztulásukat."

11 Hogy milyen valótlan színben tünteti fel Bartucz a sérülések okait, azt félreérthetetlenül tükrözi az iménti kimutatásom, miszerint csákányütéstől egyedül az állkapocs jobb oldali ága sérült meg, míg kapavágástól az említett bal kézfej kézközépcsontja és ujjperce, tehát az egész váznak csak három darabja sérült meg. S ezek közül a legfontosabb darab az állkapocs jobb oldali ága sem a csákány ütéstől, hanem egy magáról megfeledkezett nő cipőjének a talpa alatt pusztult el. Jellemző, hogy bár Bartucz tudta, hogy kik voltak a subalyuki ősemberi maradványok tudatos barbár megrongálói, feléjük csak ennyi megjegyzése volt: „Megállapítható az is, hogy a csontok tovább pusztultak még a kiásás után is mindaddig, amíg egy év múlva szakértő kezébe nem kerültek. Azok a kisebb csontdarabkák ugyanis, amiket a Dancza-féle jegyzőkönyv tanúsága szerint az összetörött állkapocsból és megsértett keresztcsontból az ásatás alkalmával összeszedegettek, a csontoknak tudományos vizsgálatra való átvétele alkalmával már hiányoztak, illetve nekem át nem adattak. A keresztcsontnak pedig mint alább látni fogjuk, valami sajnálatos szerencsétlenség következtében két utolsó csigolyája letörött és elveszett."

12 Bartucz szerint tehát az emberi maradványok sérülései, csonkulásai és „pusztulása" egyrészt a leletek emberi voltának fel nem ismeréséből, másrészt az ásatási technika során következett be. Az utóbbiról már szóltam és utólag még csak ennyit: Ennek a technikának nemcsak a csákány és a kapa volt az egyetlen és közvetlen eszköze - amint azt Bartucz gondolja —, hanem amint a Monográfia 49. oldalán a 14. Tábla 6. ábrája is igazolja a különböző nagyságú és alakú fakések, ecsetek, amelyekkel a kitöltésben előbukkanó csontokat szedtük ki. Ha pedig az így feltárt csontdarab mellett a hozzáízülő csontdarab is feltűnt, ott órákon át az említett eszközökkel folytattuk a feltáró munkát. Mi okozta hát ennek ellenére a Subalyukban feltárt ősemberi maradványok egyes darabjainak feltárás közbeni sérüléseit? Semmiesetre sem az, amit Bartucz mond „emberi mivoltuknak a fel nem ismerése", hanem egyrészt valóban az ásatási technika, másrészt az, hogy itt a kitöltésben egy emberi váznak csak elenyészően csekély darabjait és azt is nagy területen, szétszórt helyzetben találtuk meg. Amikor ugyanis a 14/11. négyszögből „egy emberre gyanús lábközépcsont találtatott..." a közvetlen, de a távolabb eső területeket is az említett, óvatos módszerrel tártuk fel. Mert ha a leletre nem is mondtam ki határozottan a megállapítást, de emberi maradványnak tartottam, és külön becsomagolva tettem el. A környékén eszközölt óvatos munkával azt iparkodtunk megállapítani, hogy a lelethez tartozó többi vázrészek megtalálhatók-e? A 2X 2X1 m-es négyszöget azonban hiába kutattuk át, mert abban több lábközépcsontot vagy ujjpercet nem találtunk. Ennyit még az alkalmazott technikáról. Ami az emberi maradványoknak a — Bartucz szerinti — fel nem ismerését illeti, röviden a következőket: Tény az, hogy olyan antropológiai ismeretem, mint Bartucz dr.-nak volt, megközelítően sem volt és ma sincs. De mint említettem, az elsőnek felszínre került lábközépcsontot is emberi maradványnak tartottam. Emberi maradványnak tartottam a lelet egyik fontos darabját, a keresztcsontot is, mert ha nem annak tartom nem fordítottam volna annyi gondot annak a két csontlemezkének a begyűjtésére, amit a csákány hegye pattintott le a hátoldaláról. És így is kezeltem. Gondosan megtisztogattam és a csontlemezkékkel együtt külön becsomagolva őriztem meg. Kár, hogy Bartucz nem 11. Monográfia 63. 12. Monográfia 65. 9 Az egri múzeum évkönyve 129