Agria 20. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1984)
Dancza János: A subalyuki ősember-maradványok sorsa (visszaemlékezés)
5. kép. A gyerek koponyája gyermek maradványai tűntek elő. Ezt a rögöt nem kellett szétpiszkálni, mert egy óvatos utesre omlott szét és a benne lévő gyermek maradványai a szemünk elé tárultak Az agykoponyáról látni lehetett, hogy a közeg nyomása következtében össze volt repedezve de csaknem hiánytalanul megvolt. A fogsorában már végleges, de még tejfogak is voltak (5. kep . Az also állkapcsa hiányzott, de megvolt több csigolyája, a hosszú végtagcsontjai kez es labkozep csontjai és néhány ujjperce is. A gyermek maradványait sikerült tehát épségben minden károsodás nélkül feltárnunk. Ezeknek a leleteknek egymás után való felszínre kerülése Kadicot teljesen kizökkentették megszokott nyugalmából A későbbiek során igen sajnálatos jelenségeket kellett tapasztalnom. Félreérthetetlenül kitűnt, hogy Kadic dr. több irányú kísérletet tett az emberi maradványok feltárásának a kisajátítására. Az ásatások vezetését május 27-én vette át tőlem Kadic, amikor megkért hogy az ásatások befejeztéig ne nyilatkozzunk a sajtónak. Ezt a megállapodásunkat már pár nap múlva megszegte. A 8 Órai Újság június 8. számában megjelent egy általa adott interjú ami mar a címében is valótlanságokat állít. Ugyanis úgy tüntette fel az ásatást, mintha az a Földtani Intézet munkásaiként Kadic vezetésével folyt volna. íme a cikk címe: „Feltárult a Hór-völgyi barlang régóta keresett nagy titka. Százhúszezer éves emberi kultúrát es csontvázrészeket találtak a Földtani Intézet kutatói." 3 3. Feltárult... 122