Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)

Vörös István: Gyöngyöshalász–Encspuszta késő rézkori telep állatcsontleletei

A kiskérődző csontmaradványok között az 5. gödör fölötti rétegben és a 6. gödör betöltésében egy-egy fiatal bárány összefüggő törzse (gerincoszlop és a bordák) volt. 4. Az állatok hasznosítása A régészeti lelőhelyekről származó állatcsontmaradványok Kretzoi-módszerrel

3 9 történő vizsgálata szolgáltatja egy település paleoökológiájának megismeréséhez és gazdaságtörténetéhez a legtöbb információt. Az állatcsontmaradványokat Kretzoi-módszerrel funkcionálisan öt test-régióra oszthatjuk fel: ezek a fej, a törzs, a „húsos-végtag" (hússal borított csontok), a „száraz-végtag" (húst nem tartalmazó 'száraz' csontok) és az ujjpercek/bőrben maradó csontok. Az egyes régiókba tartozó csontok hiánya, vagy túlsúlya; az egyes testrégiók csontjainak egymáshoz viszonyított aránya; a tapasztalati csontmegoszlás összehasonlítása az elméleti (teljes csontváz, esetében megállapított) csontmegoszlással igen fontos információkat szolgáltat a leölt haszon- és zsákmány-állatok felhasználásáról. A gyöngyöshalászi boleráz telep feltárt részén a háziállat-állomány klasszikus három legfontosabb hústermelő állatának a dominancia viszonyai a következők: kiskérődző (csontdarabszám 63,80%, egyedszám 55,24%), szarvasmarha (csontdarabszám 29,66%, egyedszám 28,10%), sertés (csontdarabszám 1,12%, egyedszám 3,50%). A gyöngyöshalászi telepen a legnagyobb számban előforduló gazdasági haszonállat a juh volt, de a kiskérődzők 63 egyede a településen potenciálisan elfogyasztott húsmennyiségnek csak a 18,2%-át (1505 kg) szolgáltatta. A szarvasmarha kisebb mennyiségben fordult elő, de a 32 egyede az összes húsmennyiség 80,4%-át (6650 kg) biztosította. A harmadik klasszikus domesztikált hústermelő állat a sertés gazdasági jelentősége a telepen minimális volt. A sertéseket vagy még nem tartották a telepen, vagy a telepesek táplálkozási szokásaitól volt idegen a sertéshús fogyasztása. A település szarvasmarha csontmaradványainak (5. táblázat) és a kiskérődzők csontmaradványainak (6. táblázat) anatómiai megoszlása a két állat eltérő izmoltságának, húsos felépítésének, így eltérő felhasználhatóságuknak megfelelően különbözik egymástól. A magyarországi prehisztorikus telepeken ritka a gyöngyöshalászi telepen tapasztalt 43,75%-os szarvasmarha törzs-régió csontjainak az előfordulása. A törzs-régió csontjainak ilyen nagy számú előfordulása egyértelműen igazolja a szarvasmarha helyi leölését és feldarabolását. A szarvasmarhacsontok közül a hátulsó végtag csontjainak a száma (96 darab) közel háromszorosa a mellső végtag csontjaiénak (33 darab) (5. táblázat). A kiskérődzők csontmaradványainak anatómiai megoszlása kiegyenlítettebb, de a hátulsó végtag csontjainak a száma (215 db, a tibiaé 82 darab) meghaladja a mellső végtagét (115 darab) (6. táblázat). Tanulságos összehasonlítani a szarvasmarha és a kiskérődzők csontmaradványainak testrégiók szerinti tapasztalati megoszlását az elméletivel (7. táblázat). A szarvasmarha esetében a fejrégió és a hússal borított „húsos-végtag" csontok kivételével egyik testrégió csontmennyisége sem éri el az elméleti megoszlás értékét. A legjobban a törzscsontok mennyisége közelíti meg, a „száraz-végtag" száma alig a fele, az ujjpercek száma pedig a legkevesebb (7. táblázat). A „száraz-végtag" csontok és az ujjpercek viszonylag kis előfordulásából valószínűsíthető, hogy a szarvasmarha megnyúzása a 39. KRETZOI Miklós-GÁBORI-CSÁNK Veronika 1968. 230.-