Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)
Petercsák Tivadar: A paraszti erdőhasználat néprajzi kutatása Észak-Magyarországon
gozásához. A helyi ezermesterek arányának és gazdasági szerepének a feltárása mellett feldolgozásra vár a késztermékekkel való kereskedelem gazdasági és kulturális hatása is. Az erdészeti etnográfia lényeges feladata az erdőirtás vizsgálata, amely tulajdonképpen gazdaságtörténeti probléma, és a földművelés kezdetlegesebb formáival való kapcsolata nyilvánvaló. Az egyes települések történetének kutatása deríthet fényt arra, hogy a megtelepülésben és a gazdálkodásban milyen szerepe volt a nyerstáj kiirtásának. Az Északi-Középhegység geográfiai adottságaiból következően a települések jelentős része irtások révén jutott szántóföldhöz, réthez, a hegységek belsejében pedig a falvak maguk is irtásokon települtek. Területünkön az utolsó nagy erdőirtási hullám a XVIII—XDC. században zajlott le, s ez kapcsolatban állt a XVIII. századi betelepítésekkel. Az erdőirtás paraszti gyakorlatára utaló adatokkal a hagyományos földművelési technikát feldolgozó munkákban találunk. Vidékünkről a Zempléni-hegység és a Heves megyei Istenmezeje erdőirtási eljárásait ismerjük. 80 Az Irtás, Ortás helynév széles körű előfordulása azonban más tájakon is az egykori irtásokra utal. Fontos gazdaságtörténeti tanulságokkal is szolgálna az irtások helyi módszereinek, speciális eszközeinek és az irtásföldek paraszti gazdálkodásba való bekapcsolásának a szélesebb körű vizsgálata. Észak-Magyarországon a Bükk és a Zempléni-hegység uradalmai a XVIII. században kezdtek olyan ipari tevékenységhez, amely nagyarányú fakitermelést tett szükségessé. A Zempléni-hegységben 1698-tól működött a regéci üveghuta, majd a XVIII. század első felében még négy kisebb üveghámort létesítettek. A diósgyőri uradalom területén a XVIII. században kezdődött a vasgyártás és az üveggyártás, de többek között puskaporkészítő és papírmalom is üzemelt. 81 A Mátrában a XVIII. század elején alapították a parádi üveghutát. 8 2 Az ipari tevékenységhez rengeteg fára és faszénre volt szükség, és ez már tervszerűbb erdőgazdálkodást igényelt. Az 1770-es években a diósgyőri uradalomban több erdőgazdálkodási terv is készült, amelyek a kitermelést és az újratelepítést szabályozták. Az ipari üzemek mellett a fakitermelésnek is nélkülözhetetlen feltétele volt a munkaerő biztosítása. Ez is szerepet játszott abban, hogy a Zempléni-hegység, a Bükk és a Mátra vidékére a XVIII. században betelepültek a főleg erdőmunkával foglalkozó szlovák telepesek, így létesült a Bükkben Ó- és Újhuta, Répáshuta, a Zempléni-hegységben Kis-, Nagy- és Vágáshuta, valamint Ó-, Új- és Középhuta. 83 A XIX. század végi nagy vasútépítéseknél is rengeteg fára volt szükség, és ez ismét fellendítette a fakitermelést. Minden hegységben volt néhány olyan község, ahol minimális a földművelésre alkalmas szántó, s így az erdei munkaalkalmak jelentettek egyedüli megélhetési lehetőséget. A Börzsönyben Kemence és Bernecebaráti, a Mátrában Gyöngyössolymos, Mátraszentimre és Szuhahuta, a Bükkben Nagyvisnyó, Dédestapolcsány, Tardona, Bükkszentkereszt, Répáshuta és Bükkzsérc, a Zempléni-hegységben Háromhuta, Baskó, Mogyoróska, Regéc falvak lakói „éltek az erdőből." 84 A rendszeres erdőmunkával foglalkozók két jól elkülöníthető rétegre oszlottak. A szegényebb családokból kerültek ki az ölfavágók vagy ölezők (Börzsöny), az ölfavágók vagy favágók (Bükk), illetve a favágók, munkások vagy gyalogok (Zemplénihegység), a vagyonosabb állattartó gazdákból lettek a fuvarosok, tengölösök (Börzsöny), furmanok (Répáshuta). A speciális erdőmunkás réteg csak a múlt század végi kapitalisztikus erdőkitermelés hatására jött létre. Ha helyben nem volt munka, távolabbi vidékekre is 80. BALASSA Iván 1964., IKVAI Nándor 1967. HOFFMANN Tamás 1956. 536-561. 81. PETERCSÁK Tivadar 1978. 8., VERES László 1978. 14-17. 82. SOÓS Imre é. n. 2, 83. VERES László 1978. 16., PETERCSÁK Tivadar 1978. 8. 84. SZABÓ István-SZABÓ László 1977. 84-86., FÜLÖP Lajos 1978. 81-82., BAKÓ Ferenc 1977Ű. 146., PETERCSÁK Tivadar 1981. 43-61. 383